Koestler, Arthur, Kösztler Artur

Full text search

Koestler, Arthur, Kösztler Artur (Bp., 1905. szept. 5.London, 1983. márc. 3.): író, újságíró. A középisk.-t Bp.-en kezdte, szüleivel 1919-ben Bécsbe költözött. A bécsi egyen elektrotechnikát és pszichológiát tanult, de nem szerzett diplomát, újságíró lett. Újságíróként megjárta a Közel-Keletet, Párizst, Berlint. Gyakran megfordult Bp.-en is. Barátságban volt József Attilával, Németh Andorral, Havas Endrével, Ignotus Pállal, Mikes Györggyel. 1931-ben tagja lett a német kommunista pártnak. Mint német laptudósító közel két évet töltött a SZU-ban, kezdetben lelkesedve, később kiábrándulva. 1936-38-ban a spanyol polgárháborúban angol tudósítóként vett részt. Ott szakított a kommunizmussal és lépett ki 1938-ban a kommunista pártból. Miután az angolok közbenjárására 1938-ban kiszabadult egy francia internálótáborból, Nagy-Britanniában telepedett le. A II. világháborúban a brit hadseregben szolgált. 1940-ben jelent meg regénye, a Darkness at Noon, amely világsikert aratott, magyarul Bart István fordításában jelent meg Sötétség délben címmel (1988). 1945-ben esszékötete jelent meg, majd a csillagászat tudományos történetét, biológiai, genetikai, filozófiai tárgyú műveket írt. Nagy hatású műve, The Thirteenth Tribe (1976) a kazár birodalom története. Két kötetben írta meg önéletrajzát: Arrow in the Blue (A végtelenbe kilőtt nyíl, 1952); The Invisible Writing (Láthatatlan írás, 1954). Parkinson-betegsége és felesége rákbetegsége miatt közösen öngyilkosok lettek. – Magyarul még: Párbeszéd a halállal (Bp., 1993). – Irod. Mikes György: K. (Irodalmi Újság, 1983. 2-4. sz.); Vezér Erzsébet: Az ismeretlenbe kilőtt nyíl nyomában. K. A. életútja (Nagyvilág, 1984. 8. sz.); K. A. Emlékkönyv (összeáll. Hidegkun Béla, Chicago, 1985); Schöpflin Gyula: K. A. emlékezete (Irod. Újság, 1987. 2. sz.); Ignotus Pál interjúja K. A.-ral (közreadta, bev. Vezér Erzsébet, Kritika, 1988. 12. sz.); Nagy Péter utószava a Sötétség délben c. kötetben (Bp., 1988). – Szi. Faludi György verse (A Könyv, 1989. 3. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages