Kende István

Full text search

Kende István (Máramarossziget, 1917. márc. 13.Bp., 1988. nov. 13.): történész, egyetemi tanár, a tudományok doktora (1976)- 1935- ben érettségizett, majd Párizsban folytatta tanulmányait a Hautes Études Commerciales-ben. 1937-ben hazatért, három évig magántisztviselőként, 1940-44-ig lakatosként dolgozott. A II. világháború alatt fegyveres ellenálló csoportot vezetett Bp.-en. 1945-ben az ifjúsági szövetség titkára, 1946-49-ben az MKP Központ agitációs-propaganda osztályának munkatársa volt. 1949-56-ban a Népművelési Min. főosztályvezetője. 1956-ban rövid ideig művelődésügyi min. h. volt. 1957-60-ban a Népszabadság c. lapnál rovatvezetőként dolgozott. 1960-ban a Külügymin.-ba került, ahol tanácsosi minőségben dolgozott három évig. 1963-tól nyugdíjba vonulásáig, 1977-ig a Közgazdaságtudományi Egy. Nemzetközi Tanszékén tanszékvezető h.-ként működött. Emellett oktatott a Bp.-i Műszaki Egy.-en és az MSZMP Főisk.-n. Részt vett a Nemzetközi Szemle c. folyóirat szerk.-ben. Tagja volt a Béke Világtanácsnak. Meghívott kutatóként dolgozott az oslói és a stockholmi Békekutató Intézetben, tanított Indiában és Hamburgban is. Kutatóként a harmadik világ, Afrika, India, Indonézia történetével, később a II. világháború utáni nemzetközi erőviszonyok alakulásával foglalkozott. Publikált a szakfolyóiratokban, de írt rádióelőadásokat, filmforgatókönyveket, franciából szépirodalmi műveket is fordított. – F. m. A francia gyarmatbirodalom felbomlása Nyugat-Afrikában (Bp., 1964); A fekete-afrikai országok népeinek harca a fejlődés új útjaiért (Bp., 1964); A diplomáciai kapcsolatok története a második világháború után (Bp., 1966); Fejlődő országok nem-kapitalista útja (Szentes Tamással, Bp., 1966); Nyolcvannyolc háború (Bp., 1968); Forró béke, hidegháború. A diplomáciai kapcsolatok története 1945-56 (Bp., 197o); Helyi háborúk Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, 1945--69 (Bp., 1972); Fejlődő országok, haladó eszmék (vál., bev., Bp., 1976).– Irod. Nekr. (Népszabadság, 1988. dec. 1.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me