Kelemen László

Full text search

Kelemen László (Kecskemét, 1762. júl. 26.Csanádpalota, 1814. dec. 27.): színész, színigazgató, a magyar hivatásos színészet megindítója. Jogot végzett és a gödöllői Grassalkovich-uradalom ügyésze lett, majd atyja, az első pesti m. kántor örökébe lépett. Szép basszushangjának és zenei műveltségének a m. színtársulat énekes játékai látták hasznát. Külföldi útjáról hazatérve a m. kulturális élet felvirágoztatásának egyik fő lehetőségét a m. színjátszás fellendítésében látta. 1790-ben kezébe vette a m. játékszín budai és pesti állandósítására irányuló törekvések vezetését. Társulatot szervezett, mely 1790. okt. 25-én és 27-én két előadást tartott m. nyelven. 1792. máj. 5-én sikerült megindítania a folyamatos előadások sorát, amely csak 1796-ban szakadt meg. 1792-ben lemondott kántori állásáról, hogy teljesen a m. színészet ügyének élhessen. Ott volt az első öt esztendő minden küzdelmében: követségbe ment, beadványokat szerkesztett, pénzt gyűjtött, játszóhelyet keresett, darabot honosított és játszott. Igen jó ösztönös színjátszó volt, különösen komikus és katonás szerepekben. Ő a megnyitó előadás (Simai: Igazházi) verbunkos káplára, Bessenyei Filozófusának első Pontyija, Bárány Péter Talált gyermekének Dörgényi kapitánya, Lessing Barnhelmi Minnájának első magyar Wachtmeister Wernere. Sokoldalúsága mellett is hiányzott belőle a társulat vezetéséhez szükséges gyakorlati tapasztalat. A társulatban lábrakapott viszályok miatt elkedvetlenedve 1796 nyarán Nagyváradra távozott, hogy a m. színészetet Nagyváradon, Debrecenben és a tiszántúli megyékben állandósítsa. Törekvése nem sikerült, hivatalt vállalt. 1799 végén Nagyváradon ismét egy színészcsapat élére állt azzal a szándékkal, hogy idővel Pestre menjenek. 1800. márc.-ig Nagyváradon, 1800. máj.-ban Szegeden, jún.-tól aug. 15-ig Kecskeméten, aug. 17-től 22-ig Nagykőrösön, aug. 24.-től okt. 10-ig Gyöngyösön, okt. 12-től 1801. márc. végéig Losoncon játszott. Losoncon adósságai fejében lefoglalták színi kellékeit és vagyonát. Miután tervei nem válhattak valóra, Ráckevén vállalt kántortanítói állást, innen Makóra, majd 1811-ben Csanádpalotára ment kántornak. – Színműfordításai: Moličre: Tettetett beteg (Buda, 1792); Ziegler: A különös nagybátya (Buda, 1794); Schröder: Lassú víz partot mos (Buda. 1794); Shakespeare: Othello (Buda, 1795). – M. K. L. naplója és feljegyzései (sajtó alá rendezte Staud Géza, Bp., 1961). – Irod. Váli Béla: K. L. az első magyar színigazgató (Arad, 1888); Lugosi Döme: K. L. és az első Magyar Játszó Színi Társaság (Makó, 1927); Pukánszkyné Kádár Jolán: Hivatásos színjátszóink első előadásai (Bp., 1940); Joós Ferenc: A vándorszínészettől az állami színházig (Kecskemét, 1957). – Szi. Vahot Imre: Első magyar színészek Budán (színmű, bem. Nemzeti Színház, 1861); Jókai Mór: Földönjáró csillagok (színmű, bem. Nemzeti Színház, 1890); Fényes Samu: Bacsányi (dráma; Vígszínház, 1903).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT