Kacsó Sándor
Kacsó Sándor (Mikháza, 1901. febr. 21. – Kolozsvár, 1984. febr. 17.): író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró. Tanulmányait a marosvásárhelyi Katolikus Főgimn.-ban végezte (1920), egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a Ferdinand Egy. hallgatója. 1922-től a kolozsvári Előre ifjúsági folyóirat, majd a Keleti Újság (1923-25) és az Újság (1925-27) munkatársa. Kezdettől a helikoni munkaközösség tagja volt, az ún. székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta Kemény János alapítványának irodalmi díját. Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938. jan 1-jétől 1940-ig, a betiltásig, főszerk.-je a Brassói Lapoknak. Ezután Nagyenyedre költözött, ahol 1942 és 1944 között az Erdélyi Gazdát szerk. A háború végén haladó magatartása miatt Tîrgu Jiuba internálták, ahol a Zsilvásárhelyi Déli Hírlap c. illegális lágerújság vezércikkírója. A táborból csak a Groza-kormány megalakulása után 1945-ben szabadult a Magyar Népi Szövetség követelésére. A Kolozsvárt újraindított Falvak Népe főszerk.-je (1945-46), az első demokratikus parlamentképviselője, az MNSZ elnöke (1947-51); főszerkesztőként jegyezte a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó c. napilapot (1947-52), majd lemondatása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, ill. az Irodalmi Könyvkiadó m. fiókjának vezetője Kolozsvárt (1952-68) nyugalomba vonulásáig. Első novellái és versei a kolozsvári Előrében és a Pásztortűzben (1922) és a Tizenegyek (1923) antológiájában jelentek meg. Írásaival szerepelt az Erdélyi Helikon antológiáiban, az Erdélyi történetek c. gyűjteményben (Bp., 1924), az Erdély lelke c. novellagyűjteményben (Berlin, 1924) s a szlovenszkói Új Auróra c. almanachokban (Pozsony, 1929-32). Több naptár jelent meg szerkesztésében Brassóban és Nagyenyeden s egy cikkgyűjtemény Erdélyi Magyar Évkönyv címmel (Brassó, 1937). Szépprózai írásainak erőteljes erkölcsi, társadalmi mondandójára kezdettől felfigyelt a kritika. Elbeszéléseinek nemritkán balladai fogantatású hősei realista, naturalista ábrázolású konfliktusok szorításában nőnek szimbolikusan naggyá. Történelmi elbeszélései az 1437-es parasztlázadást, Dózsa felkelését és Apáczai Csere János alakját idézik. Legsikerültebb novelláit a Nagyidő c. kötete (Marosvásárhely, 1946) tartalmazza. Regényei a két világháború közötti kisebbségi életforma csődjét példázzák. A Vakvágányon a nemzeti elnyomást az osztályellentétek vetületében vizsgálja. Működésének súlypontja a két világháború közötti közírása. Közel félezer cikke, riportja főleg a Brassói Lapok hasábjain látott napvilágot. Nagy erkölcsi tisztaságról tanúskodó vezércikkeivel szerepet vállalt a Vallani és vállalni-vitában (1929), majd a Vásárhelyi Találkozó (1937) előkészítésben és irányadásban. A könyvkiadói poszton betöltött tizenhat esztendő alatt jelentek meg műfordításai és irodalmi tanulmányai. Súlyos betegségből kilábalva kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit. – M. Utoljára még megkapaszkodunk (elb., Kolozsvár, 1927); Vakvágányon (r., Brassó, 1930, 1937; románul Vasile Grunea fordításban, Kolozsvár, 1970, Nagy Pál jegyzeteivel, Kolozsvár, 1979); A méh a kisgazda ingyen napszámosa (Blénessy Károllyal, Brassó 1936); Lélekvesztőn (r., Kolozsvár, 1941); Nagyidő (novellák, Benedek Marcell előszavával, Marosvásárhely, 1946); Írók, írások (tanulmányok és cikkek, Bukarest, 1964); Válogatott írások (r., elb., karcolatok, Izsák József előszavával, 1970); Virág alatt, iszap fölött (önéletrajzi visszaemlékezések I. Bukarest, 1971, 1981); Fogy a virág, gyűl az iszap (Önéletrajzi visszaemlékezések II, Bukarest, 1974); Száműzetéseim (versek, Bukarest, 1978); Vakvágányon (r., bev., jegyz. Nagy Pál, Kolozsvár, 1979). – Irod. Marosi Ildikó: A köz vállalása mindnyájunkban ott bolyongott. Interjú K. S.-ral (Közelképek, 1974); Beke György: A teljesség igézetében. Beszélgetés K. S.-ral (A Hét, 1975. 3.); K. S. és a Brassói Lapok (Brassói Lapok, 1981. 8. sz.); Vita Zsigmond: Az Erdélyi Gazda Szerkesztője (Utunk, 1981. 8. sz.); Lászlóffy Aladár: A mester és mestersége (Utunk, 1981. 8. sz.); Ablonczy László: K. S. halálára (Tiszatáj (1984. 5. sz.); Balogh Edgár: K. S. erkölcsi öröksége (A Hét, 1984. 9. sz.); Zöldi László: Lélekvesztőn (Élet és Irod.; 1984. 9. sz.); K. S. halálára. Bodor Pál: (Kritika, 1984. 4. sz.); Kovács János (Művelődés, 1984. 4. sz.); Pomogáts Béla (Kortárs, 1984. 5. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
