Heller Farkas Henrik

Full text search

Heller Farkas Henrik (Bp., 1877. máj. 9.Bp., 1955. szept. 29.): közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1921, r. 1934–1949). Pályáját a Bp.-i Kereskedelmi és Iparkamaránál kezdte, majd 1902-ben a földművelésügyi min.-ba került. 1907-ben a bp.-i műegy.-en a kereskedelem és iparpolitika magántanára. 1914-ben a műegy.-en a közgazdaságtan és pénzügytan rk., 1917–48-ban ny. r. tanára. 1922-ben a genfi nemzetközi munkaügyi értekezleten képviselte Mo.-ot. 1925-től 1949-ig a Közgazdasági Szemle szerk.-je. A Magy. Közgazdasági Társ. alelnöke, a Magy. Társadalomtudományi Társ. elnöke, a Közgazdasági Lexikon (Bp., 1937) szerk.-je volt. Széles körű elméleti közgazdasági elmélettörténeti munkásságot fejtett ki. Az osztrák isk. híve és követője volt. Később az áralakulás, jövedelemeloszlás egyensúlyi elmélete felé hajlott. Behatóan foglalkozott a konjunktúrakutatással, e területen elméletileg a cambridge-i iskolához közeledett. A piaci folyamatok elemzésében Marshall tanaiból indult ki, és mind több figyelmet fordított a kvantitatív vizsgálatokra és azok eredményeire. Későbbi munkáiban nagy hatással voltak rá Keynes alapvető megállapításai a kapitalista gazdaság fejlődésével kapcsolatosan. Ezzel függ össze, hogy élete utolsó évtizedében nagyszabású pénzelméleti és külkereskedelem-elméleti kutatásokat végzett. Egész munkássága során sokat foglalkozott a gazdaságpolitika tudományos megalapozásának a bonyolult kérdésével. – F. m. A határhaszon elmélete (Bp., 1904); Közgazdaságtan (I. Elméleti közgazdaságtan, l. kiad. Bp., 1919; II. Gazdaságpolitika, Bp., 1920); A társadalmi kérdés megoldásának útjai (Bp., 1920); Valutapolitika (Bp., 1920); Pénzügytan (Bp., 1921); Die Entwicklung der Grundprobleme der volkswirtschaftlichen Theorie (Leipzig, 1921); Vámpolitika (Bp., 1922); Magyarország szociálpolitikája (Bp., 1923); Nationalökonomie (Halberstadt, 1925); Theoretische Volkswirtschaftslehre (Leipzig, 1927); Konjunktúra-elmélet és konjunktúra-kutatás (Bp., 1927); Pénzügytan (2. kiad. Bp., 1943); A közgazdasági elmélet története (Bp., 1944); Közgazdaságtan (I. Elméleti közgazdaságtan. 5. kiad. Bp., 1945. II. Alkalmazott közgazdaságtan. 4: kiad: Bp., 1947); Nemzetközi valutatervek (Bp., 1946).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me