Haracsi Lajos

Full text search

Haracsi Lajos (Toponár, 1898. ápr. 9.Sopron, 1978. márc. 13.): erdőmérnök, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (1951). Tanulmányait a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főisk.-n végezte. Erdőmérnöki oklevelét 1924-ben szerezte meg. 1927-ig a főisk.-n tanársegéd, 1928-ban áthelyezték a miskolci erdőigazgatósághoz, ahol magasépítési munkákat végzett. Innen a kaposvári erdőigazgatósághoz került erdőművelési munkakörbe. 1935-től államerdészeti ösztöndíjjal a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en folytatta tanulmányait, „Adatok a levéltetvek biológiájához” címmel itt szerzett doktori oklevelet 1937-ben. Ezt követően a soproni Erdészeti Kutató Intézetben dolgozott erdővédelmi témakörökben és irányította a Tanulmányi Erdőgondnokság munkáját is. Munkája mellett magántanári képesítést is szerzett a József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egy. bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán. 1945 után a Magy. Állami Erdőgazdasági Üzemek (MÁLLERD) kaposvári erdőigazgatóságán dolgozott, ig.-i, majd vezérig.-i beosztásban. 1950-ben a Földművelésügyi Min.-ban az erdészeti főosztály erdészeti osztályát vezette. 1951-ben visszakerült Sopronba, ahol 1968-ban történt nyugdíjba vonulásáig az erdővédelemtani tanszék tanszékvezető tanára volt. A soproni egy.-en, illetve jogelőd intézményében az ig.-i, ig. h.-i és dékáni teendőket is ellátta. Az Erdészeti és Faipari Egy. 1970-ben díszdoktorává avatta. 1926 óta tagja és tevékeny vezetője volt az Orsz. Erdészeti Egyesületnek. 1949-ben elnöke. Egyesületi munkáját 1966-ban Bedő-díjjal ismerték el. Több könyve és mintegy félszáz tudományos dolgozata jelent meg. Szakcikkei tudományos sokoldalúságát mutatják. – F. m. Adatok a levéltetvek biológiájához (Sopron, 1937); A magyar erdők gomba- és rovarkárosítói (Erdészeti Zsebnaptár, Bp., 1943); Erdővédelemtan (Bp., 1953); Erdészeti növénykórtan (Bp., 1969). – Irod. Igmándy Zoltán: Dr. H. L. (Az Erdő, 1978. 5. sz.); Oroszi Sándor: H. L. (Magyar Agrártörténeti Életrajzok, Bp., 1987).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me