Hajós György

Full text search

Hajós György (Bp., 1912. febr. 21.Bp., 1972. márc. 17.): matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1948, r. 1953), Kossuth-díjas (1951, 1962). Egy.-i tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte. 1935-től a bp.-i műegy. tanársegédje, majd adjunktusa, 1949-től haláláig az ELTE geometriai tanszékének tanszékvezető tanára. Nevéhez H. Minkowski egy híres sejtésének bizonyítása fűződik, mely hosszú évekig a legnagyobbak próbálkozásának állt ellen, tételét mindenütt mint Minkowski–Hajós-tételt idézik. A Minkowski-sejtés bizonyítása kapcsán átütő jelentőségű felfedezéssel bővítette a véges Ábel-csoportok klaszszikus elméletét. Ezzel az alkotással nemzetközi hírnévre tett szert. Értékes eredményeket ért el a diszkrét geometria, a rácspont-geometria, a Bolyai–Lobacsevszkij-féle geometria, a geometriai szerkesztések elmélete, a gráfelmélet, a nomográfia, a numerikus analízis területén is. Tevékenyen részt vett a matematikai közéletben. 10 éven át az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának titkára, az Acta Mathematica Academiae Scientiarum Hungaricae főszerk.-je, a Bolyai János Matematikai Társulat elnöke volt. A Román Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémiája l. tagjává (1965), a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina tagjává (1967) választotta. – F. m. Differentiál geometria (Bp., 1950); Über einfache und mehrfache Bedeckung des n-dimensionalen Raumes mit einem Würfelgitter (Mathematische Zeitschrift, 1941); Bevezetés a geometriába (Bp., 1960, németül 1969). – Irod. Rédei László: H. Gy. (Magy. Tud., 1972. 9. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me