György Dénes

Full text search

György Dénes (Gyergyókilyénfalva, 1887. jan. 9.Kolozsvár, 1983. aug. 8.): romániai magyar szerkesztő, versmondóművész. 1911-ben a kolozsvári egy.-en szerzett m.-latin-történelem szakos tanári oklevelet. Munkáját felügyelőtanári (subregens) minőségben a marosvásárhelyi R. K. Főgimn. Fiúneveldéjében kezdte, 1914-től a kolozsvári Marianum leánygimnázium m. irodalom tanára volt. 1925-ben tanári állásáról lemondva a kolozsvári Újság felelős kiadói ig.-i tisztjét tölttötte be, 1927-től a Pásztortűz szerkesztőségében dolgozott, majd részt vett a Nagyváradon 1932. januárjában megindult Erdélyi Lapok szervezésében. A szerkesztőségre kényszerített szélsőjobboldali irányvonal miatt szakított a sajtóorgánummal. 1933-tól hét éven át önálló versmondóművész volt. 1940-ben visszatért a katedrára és 1948-ban mint a kolozsvári gyakorló gimnázium tanára vonult nyugalomba. Előadó körútjait nyugdíjban is folytatta. Versmondása elválaszthatatlan a romániai m. költészet két világháború közötti történetéről Tessitori Nórával egyidőben a költészet sajátos eszmeiségével és hangvételével összhangban álló előadói stílust alakított ki. Műsorán főként erdélyi költők versei szerepeltek. Cikkei az Erdélyi Fiatalok, Pásztortűz, Újság, majd az Utunk és Korunk hasábjain j elentek meg. Benedek Elek„turnéi” c. alatt számolt be az Elek apó „fiai”-val tett irodalmi körútról (Korunk, 1971. 5. sz.). Hosszú versmondói pályafutásának tapasztalatait a Művelődés 1936-os évfolyamban kezdett cikksorozatában és a Versről versre hét évtizeden át, valamint az Életem és barátaim c. kiadásra váró emlékirataiban összegezte. Lemeze készült György Dénes szavai címmel 1979- ben. – Irod. Balogh Edgár: Gy. D.-t köszöntjük (A Hét 1972. 1. sz.); Lászlóffy Aladár: Gy. D. évtizedei (Előre, 1977. jan. 16.); Gazda József: Versmondás az életem. Beszélgetés a 90 éves Gy. D.-sel (A Hét, 1977. 3. sz.); Csiky József Gy. D. és a „Pásztori tájak remetéje” (Brassói Lapok, 1977. 22. sz.); Balogh József Versről versre egy életen át (Előre, 1979. jan. 16); Nem áll többé pódiumra (Utunk, 1983. 34. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me