Góby Józsefné, László Gizella

Full text search

Góby Józsefné, László Gizella (Solt, 1920. júl. 20.Bp., 1974. febr. 11.): kiadói főszerkesztő. 1937-ben középiskolában folytatott szocialista politikai szervezkedés miatt letartóztatták, kicsapták a gimn.-ból. 1938-ban Angliába ment, ott érettségizett; beiratkozott a londoni egy. közgazdasági és államtudományi fakultására. Bekapcsolódott az angol kommunista párt diákmozgalmi tevékenységébe. 1939-ben tért vissza Mo.-ra. 1941-től 1945-ig Bp.-en magántisztviselőként dolgozott. 1945 után pártmunkás a XII. ker.-ben. 1948-ban az MDP központjában osztályvezető lett. 1949-ben helyezték át a Népművelési Min.-ba, ahol irányítása alá tartozott a tanácsok által szervezett politikai és kulturális munka, az ismeretterjesztés és a nemzetiségi ügyek. 1954-től a Szikra Kiadóban a m. nyelvű szerkesztőség filozófiai csoportjának vezetője. 1957-től a propagandaosztályt vezette, szerk. a Belpolitikai Szemle c. folyóiratot, majd a Nemzetközi Szerkesztőségben a Béke és Szocializmus c. folyóirat mo.-i főszerk.-jeként a nemzetközi munkásmozgalommal foglalkozó művek fordítását és sajtó alá rendezését végezte.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me