Gérecz Attila

Full text search

Gérecz Attila (Dunakeszi, 1929. nov. 20.Bp., 1956. nov. 7.): költő. Kamaszfiúként Németo.-ba vitték hadifogságba, 1947-ben tért vissza Bp.-re. Már gimnazistaként sportolt; 1949-ben a m. öttusaválogatott tagja volt. 1950. dec.-ben letartóztatták, hazaárulás vádjával 15 évre ítélték el. 1954. jún.-ban megszökött a váci börtönből, de Pesten elárulták, elfogták s a márianosztrai szigorított börtönbe hurcolták. Vácon Béri Gézával, Kárpáti Kamillal, Kecskési Tiborral, Tóth Bálinttal annak a költőcsoportnak tagja, amelyik 1956 után a Nyugaton megjelenő Füveskert antológiában jutott nyilvánossághoz. ~ életét, szökését megörökítő, verset és prózát vegyítő művei több mint három évtizedes hazai tetszhalál után a magyar költészet szerves részét képezik. 1956. okt. 31-én a forradalmárok szabadították ki börtönéből, fegyverrel harcolt a szovjet tankok ellen; két tankot megsemmisített, a harmadik végzett vele. Verseiből nyugati lapok, antológiák, hazai szamizdat kiadók után 1991-ben Kárpáti Kamil állított össze kötetet. Díjat neveztek el róla. – M. Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja (versek, Bp., 1991). – Irod. Kárpáti Kamil A költészet hősi halottja és Töredéke (Stádium, 1989 2. sz.); Simonffy András: „A vers körülvesz, mint ezüstös vért” (Élet és Irod., 1991. nov. 4.); Pomogáts Béla: Az Isten balján (Új Magyarország, 1991. nov. 8.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me