Gárdos Mária, Pintér Györgyné

Full text search

Gárdos Mária, Pintér Györgyné (Nagyberény, 1885. máj. 1.Bp., 1973. jan. 23.): író, újságíró, a szocialista nőmozgalom egyik vezetője. Kereskedelmi isk. tanulmányai után magántisztviselő s egyik alapítója, majd vezetőségi tagja a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. 1900-ban belépett az MSZDP-be. A Nők Asztaltársasága, majd 1903-ban a Magyarországi Munkásnők Egyesülete egyik megalapítója, az 1905-ben induló Nőmunkás c. lap belső szerk.-je volt. 1907-ben közreműködött a Népszava első irodalmi mellékletének, az Olvasótábornak a létrehozásában. 1908-ban járt Ausztriában. 1909-ben az Orsz. Nőszervező Bizottság titkára lett, 1912–13-ban az USA-ban járt előadókörúton. Rendszeresen írt az amerikai Előrében s egy ideig szerk. is. A Tanácsköztársaság idején az 500-as Tanács, a Népgazdasági Tanács, a Szellemi Termékek Orsz. Tanácsának tagja, a Vörös Újság egyik szerk.-je. 1919–1932 között bécsi, részben prágai emigrációban folytatta az újságírást és az előadásokat; írásai a hazai pártlapokban is megjelentek. Vezető szerepet játszott a Világosság- csoport munkájában. 1932-ben hazatért, az MSZDP propagandabizottságának tagja volt, állandó előadó, a nőbizottságban tevékenykedett. 1935-ben izgatásért egyévi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után a szakszervezeti mozgalomban működött. A II. világháború idején rendőri felügyelet alá helyezték, majd internálták. 1945. febr.-ban az MKP tagja, az MNDSZ (Magy. Nők Demokratikus Szövetsége) egyik megalapítója, első ügyvezető alelnöke, az Asszonyok c. lap szerkesztő bizottságának tagja, 1947–49-ben a Szövetkezeti Élet főszerk.-je volt. 1949-től látása erősen romlott, az aktív munkától visszavonulva csupán előadásokat tartott és önéletrajzának megírásával foglalkozott. 1971-ben a Magy. Nők Orsz. Tanácsának örökös t. tagjává választották. – F. m. Kilenc hónap (Bp., 1919); A jó Lujza (Louise Michet-ről, Budapest, 1936) és Trier legszebb lánya (Marx Károlyné, Westphalen Jenny, Budapest, 1938); A nő a történelem sodrában (Bp., 1942); Szállj gondolat (emlékezések, Bp., 1961); Kukoricán térdepelve (emlékezések, Bp., 1964); Százarcú élet (emlékezések, Bp., 1975). – Irod. Izsáky Margit: Nagy idők tanúi (Asszonyok, 1969. 3. sz.); Zsigmondi Mária: G. M. (Nők Lapja, 1973. S. sz.); Máriássy Judit: Ki volt G. M.? (Élet és Irod., 1975. 18. sz.); Köves Rózsa: G. M. emlékezete (Magy. Nemzet, 1975. máj. 1.); Gárdos Mariska, szemelvények, dokumentumok. bev., összeáll. Kende János (Bp., 1985).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages