Gaál József

Full text search

Gaál József (Nagykároly, 1811, dec. 12.Pest, 1866. febr. 28.): író, költő, az MTA l. tagja (1837). Székely eredetű családból származott. A pesti egy.-en bölcsészetet és jogot tanult. Itt Eötvös József és Szalay László baráti köréhez tartozott. Tanulmányai befejezése előtt már a Helytartótanácsnál nyert alkalmazást. Költeményei, történelmi és szatirikus írásai 1830-tól a Koszoruban és az Aurórában jelentek meg. 1841-ben a Kisfaludy Társ. tagjává választotta. Részt vett az ellenzéki mozgalmakban. 1848-ban Szatmár vm. főjegyzőjévé választották, majd Vukovics Sebő igazságügymin. mellé került titkárnak. 1849-ben egy ideig a Március Tizenötödike szerk.-je, majd Damjanich seregében szolgált. A szabadságharc bukása után hat évre Aradra internálták. Élete végéig mint titkár és nevelő a gr. Csekonics család szolgálatában állt. Alföldi tárgyú novelláival és életképeivel Petőfi költészetének egyik előkészítője. Nevét népszerűvé tette Szirmay Ilona c. történelmi regénye (1836) és az 1838-ban bemutatott A peleskei nótárius c. bohózata, amelyben Gvadányi művének anyagát használja fel. – M. G. J. összes művei (I–III. Badics Ferenc életrajzi bevezetésével Bp., 1881–82). -Irod. Wéber Antal: A magyar regény kezdetei (Bp., 1959).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me