Fekete Ferenc

Full text search

Fekete Ferenc (Bp., 1914. márc. 27.São Paulo, Brazília 1981. júl. 24.): operatőr. Diákéveiben amatőr fotós volt. Érettségi után 1933-tól két éven át laboráns, segédoperatőr, majd a Magy. Film Iroda önálló riportere, 1935-39-ben a Magy. Híradó operatőre volt. Pályáját rövid alkotásokkal kezdte. Ő készítette 1940-ben Cserépy László Porcelán c. Velencében díjnyertes népszerű-tudományos kisfilmjének felvételeit. 1942-től tért át a játékfilmre. Elsősorban a külső felvételek specialistája volt. Legemlékezetesebb munkája az Erdélyben, a havasokban Nyirő József regénye nyomán forgatott, 1942-ben készült Szőts István-film, az Emberek a havason balladás képsoraival. 1945 után a Független Kisgazdapárt (FKgP) heti híradójának szerk.-je volt. 1948-ban elhagyta az országot, Olaszo.-ban négy esztendőt töltött. 1952-ben Alberto Cavalcanti rendező meghívására Brazíliába utazott. 1955-ben São Paulóban Icsey Rudolf operatőr- rendezővel és más m. filmszakemberekkel megalapította a Cinebraz filmvállalatot, ennek neve alatt utóbb saját produkcióban rövidfilmeket rendezett. – I. f. Magyar táncok és népszokások (1939, rövid); Falu végén kurta kocsma (1939, rövid játék); Egér a Palotában (1942); Ágrólszakadt úrilány (1943, Makai Árpáddal); És a vakok látnak… (1943); Orient Expressz (1943, Icsey Rudolffal); Ördöglovas (1943, Hegyi Barnával); Menekülő ember (1943, Eiben Istvánnal); A színház szerelmese (1944); Itália (1948, olasz, rövid); A félszemű Simaó (1952, brazil); Karnevál Caixasban (1953, brazil), Ki ölte meg Anabelát? (1955, brazil) Stella asszony panziója (1955, brazil); A puszta törvénye (1957, brazil); A legkisebb fizetés (1970, brazil); A keménylábú ember bandája (1976, brazil).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me