Dohnányi Ernő

Full text search

Dohnányi Ernő (Pozsony, 1877, júl. 27.New York, 1960. febr. 9.): zongoraművész, zeneszerző, karmester és zongorapedagógus. Apja: ~ Frigyes, gimnáziumi tanár, művelt muzsikus. Pozsonyban már kora gyermekségétől fogva tanult zenét, 1894-től a bp.-i Zeneak.-n Thomán Istvántól zongorát, Koessler Jánostól zeneszerzést tanult. Főisk.-i tanulmányait három év alatt bevégezte. Mint zeneszerző már ez időben feltűnt külföldön is, mint zongoraművész 1899-ben indult el sikerekkel teli pályáján. Ennek főbb állomásai 1905-ig hazai szereplésein kívül: Berlin, USA, Skandinávia, Orosz-, Olasz- és Franciao., 1905-től Berlinben a Zeneművészeti Főisk. zongoratanára. Ezek az évek jelentik alkotóművészetének a beérését. Hazájától elszakadva nem lett részese annak a zenei áramlatnak, amelynek során elsősorban Bartók és Kodály keze alatt megszületett a népzenén alaputó új m. zenei stílus. Zenéje a klasszikus német, főképpen a brahmsi örökségből táplálkozott. 1916-ban, miután visszatért Bp.-re, a Zeneak. zongoratanára, 1919-ben ig.-ja lett. A Tanácsköztársaság alatt a zenei direktórium szaktanácsadójaként működött. 1920-ban megvált a Zeneak.-tól, tevékenysége a karmesterség felé irányult. Mint a bp.-i Filmharmóniai Társaság elnökkarnagya, több európai turnén (Olasz-, Francia-, Németo., Anglia) vezényelte a társaság zenekarát. Ebben a minőségben vezényelte 1923-ban a székesfőváros fennállásának 50. évfordulóján tartott hangversenyt, amelyen Ünnepi nyitánya mellett Kodály Psalmus Hungaricusa és Bartók Táncszvitje került bemutatásra. 1925–27 között több ízben utazott az USA-ba, és ott mint zongoraművész, tanár, komponista és karmester tevékenykedett. 1928-ban visszakerült a bp.-i Zeneművészeti Főisk.-ra, és 1943-ig a zeneszerzés és zongoraosztályok professzora, 1934-ben pedig az intézet főzeneig.-fává nevezték ki. A II. világháború végén Ausztriába emigrált, még későbben (1948) Argentínába, ahol a tucumani zeneak. elnöke lett. Végül 1949-ben Floridában (USA) telepedett le. Aktivitása még ezekben a késői években sem lankadt, az egy, mesterisk. ját vezette, közben Amerika-szerte turnézott mint pianista. ~ századunk legnagyobb előadóművész egyéniségei közé tartozik. Egyedülállóan finom formáló készsége, tévedhetetlen zenei ízlése elsősorban Schubert, Schumann és Brahms műveinek interpretálásában csúcsosodott ki, de érvényesült a zeneirodalomnak szinte valamennyi stíluskörében, beleértve a kortárs m. szerzőket, Bartókot és Kodályt is. Mint zeneszerző a századforduló késő romantikus művésznemzedékéből nőtt fel, romantikus ihletettségét élete végéig megőrizte. Ellentétben Bartókkal és Kodállyal, a m. népzene sosem vált anyanyelvévé. – M. e-moll zongoraverseny (Op. S. 1897); Passacaglia (Op. 6. zongorára); A-dur vonósnégyes (Op. 7.); Szerenád vonóstrióra (Op. 10.); d-moll szimfónia (Op. 9., 1902); Winterreigen (Op. 13. zongorára); Humoresken (Op. 17. zongorára); Pierrette fátyola (pantomim, 1910); Tante Simone (opera, Drezda, 1912; magyarul: Simona néni, Debrecen, 1918); Variationen über ein Kinderlied (Op. 25.); Zongorás-kvintett esz-moll (Op. 26. 1914); Ruralia Hungarica (zongorára, átirat zenekarra, ill. hegedű-zongorára); Variációk magyar témára (Op. 29. zongorára, 1916); A vajda tornya (opera, Bp., 1922); A tenor (opera, Bp., 1929); Mise a szegedi templomszentelés alkalmára (1930); Zongorás-szextett C-dur (Op. 37. 1935): Six piano pièces (1945); b-moll zongoraverseny (1946); II. szimfónia (1948); II. hegedűverseny (1949); Stabat mater (1953). – Irod. Papp Viktor: D. E. (Bp., 1927); Zenei Szemle D. száma (1927. 9–10. sz.); Marion U. Rueth: The Tallahassee Years of E. von D. (Tallahassee, 1962).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT