Dajka Margit, Dayka

Full text search

Dajka Margit, Dayka (Nagyvárad, 1907. okt. 13.Bp., 1986. máj. 24.): színésznő, Kossuth-díjas (1952), érdemes művész (1951), kiváló művész (1953) Lajtos Árpád felesége. Az I. világháború idején Nagyvárad utcáin újságot árult. Színpadon először kilenc évesen a liftes boyt játszotta a Nagyváradi Szigligeti Színházban a Sztambul rózsája c. operettben. Elvégezte Hetényi Elemérnek, a színház főrendezőjének magán-színiisk.-ját és a színház tagja lett. Hamarosan Kolozsvárra szerződtette Janovics Jenő, itt szubrett- és naiva-szerepeket játszott. Kolozsvárról Miskolcra szerződött, 1928-29-ben Szegeden játszott, majd a bp.-i Vígszínház szerződtette. Bemutatkozó szerepe itt Emőd Tamás-Török Rezső: Két lány az utcán Vica- szerepe volt, s egy csapásra meghódította a közönséget és a kritikát. Kezdetben naiva-szerepekben lépett föl, de gyakran játszotta a vígjátékok temperamentumos leányszerepeit is. 1936-1940-ben a Nemzeti Színház tagja volt. Ezután a főváros különböző színházaiban csak szerepekre szerződött. Az 1940-ben megnyílt Madách Színház nyitó darabjának, Móricz Zsigmond: Kismadár c. játékának főszerepét, Kis Erzsit hatalmas sikerrel alakította. 1943-ban a Magyar Színházban Hanna szerepét játszotta Hauptmann: Henschel fuvaros c. drámájában, a címszereplő Kiss Ferenc mellett. 1945 után különböző színházakban játszott, 1948-ban a Madách Színház tagja lett, majd a Petőfi, később a Thália Színházhoz szerződött. Korának előrehaladtával mindinkább drámai hősnő és anyaszerepeket játszott, de alakításaiból nem hiányzott a humor, a bölcsesség, és női vonzerejét mindvégig megőrizte. Legkiválóbb filmszerepe, Majmunka, Huszárik Zoltán Szinbád c. filmjéhez fűződik. SZOT-díjjal tüntették ki (1981). A Magy. Televízió portréfilmet sugárzott róla: Mestersége színész (riporter Molnár Gál Péter, 1984. jan. 25.). A ~ Margit Emlékkiállítást a FÉSZEK Művészklubban Szigethy Gábor nyitotta meg (1987). – F. sz. Stázi (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Iluska (Kacsóh Pongrác: János vitéz); Vica (Emőd-Török: Két lány az utcán); Kristóf Katica (Zuckmayer: címszerep); Katyusa (Tolsztoj: Feltámadás); Bese Anna (Kós Károly: Budai Nagy Antal); Hanna (Hauptmann: Henschel fuvaros); Natasa, majd Vaszilisza (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Irina, majd Mása (Csehov: Három nővér); Murzaveckaja (Osztrovszkij: Farkasok és bárányok); Kabanova (Osztrovszkij: Vihar); Kamilla (Szigligeti Ede: Liliomfi); Dajka (Shakespeare: Romeo és Julia); Dulszka asszony (Zapolska: címszerep); Nagyasszony (Bródy Sándor: A tanítónő); Dulcinea (Vészi Endre: Don Quijote utolsó kalandja); Seresné (Fejes Endre: Rozsdatemető); Tótné (Örkény István: Tóték); Nagymama (Csiky Gergely: címszerep, MTV). – Irod. Sas György: D. M. albumából (sorozat, Film, Színház, Muzsika, 1980. júl. 26.-okt. 25.); Pécsi István: Négyszemközt D. M.-tal (Hevesi Szle, 1985. 4. sz.); Lukácsy Sándor: Elhunyt D. M. (Magy. Hírlap, 1986. máj. 27:); Antal Gábor: D. M. (Ország Világ, 1986. jún. 4.); Csurka István: D. M. néz bennünket (Film, Színház Muzsika, 1986. jún. 7.); Kőröspataki Kiss Sándor: D. M. halálára (Új Tükör, 1986. jún. 1.); Rapai Ágnes: Álom (Film, Színház, Muzsika, 1986. jún. 14.); Pályi András: „Csak egy ember”. D. M.-ról (Színház, 1986. 11 sz.); Stuber Andrea: D.-hagyaték (Színház, 1986. 11 sz.); Sivó Emil: Kedvenc – szerepkör nélkül (Vasárnapi Hírek, 1987. okt, 11.); Szigethy Gábor: D. M. utolsó mosolya (Színház, 1987. 11. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages