Czupy Bálint

Full text search

Czupy Bálint (Völcsej. 1900. szept. 20.München, 1975. ápr. 17.): földműves, politikus, rádiószerkesztő. Kisparaszti családból származott. Hat elemit végzett. 15 kateszteri holdon gazdálkodott. 1922-ben Nagyatádi parasztpártjához csatlakozott. Az 1930-as évek második felében a KALOT-mozgalom egyik szervezője Sopron vm.-ben. Tagja volt az Egyházközösségi Munkásszervezetek Szakosztályának (EMSZO). 1939- 1941 között a helyi Hangya Szövetkezet ügyvezetője. 1941-től a Parasztszövetségben tevékenykedett mint a szervezet egyik mo.-i vezetője. 1942-43-ban katona. A II. világháború után a Keresztény Demokrata Néppárt újjászervezésében vállalt szerepet. 1945. febr.-ban beválasztották a párt orsz. vezetőségébe, de hamarosan átlépett a kisgazdapártba, 1945. ápr. 23-tól az FKgP Sopron m.-i szervezetének elnöke, bekerült az orsz. nagyválasztmányba. 1945. jún. 24-től az Ideiglenes Ngy. tagja, 1945. nov. 4-től ngy.-i képviselő. A pártban a jobboldali kat. csoporthoz tartozott. Tagja volt a Parasztszövetség Elnöki Tanácsának, a Magy. Mezőgazdasági Állatértékesítő Rt. felügyelőbizottságának. Nagy Ferenc min.-elnök lemondása után, 1947. jún. 4-én Varga Bélával és Hajdu Németh Lajossal együtt elhagyta az országot, Ausztriába ment. M. állampolgárságát elvesztette. 1948-ban Belgiumban, 1949-50-ben Párizsban, majd 1951-től az NSZK-ban élt. 1951-től a müncheni Szabad Európa Rádió munkatársa. 1948-tól a Magy. Keresztény Népi Mozgalom végrehajtó bizottságának, majd a Közép-európai Keresztény Demokrata Unió, 1950-től 1956-ig a Magy. Nemzeti Bizottmány tagja. 1950-ben a m. földművelő nép termelőszövetkezetekbe kényszerítése és az ún. kulákok deportálása elleni kiáltványoknak (A magyar parasztság segélykiáltása, Nyugat szabad népeihez, Deklaráció a magyar parasztság szenvedéseiről) egyik megszövegezője volt. – M. Prominent Hungarians. Home and Abroad (München, 1966). – Irod. V. G.: Cz. B. (Új Európa, 1975. 4. sz.); Vida István: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944-1949 (Bp., 1983); Izsák Lajos: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947 (Bp., 6)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages