Babits Mihály
Babits Mihály (Szekszárd, 1883. nov. 26. – Bp., 1941. aug. 4.): költő, műfordító, elbeszélő, esszéíró, az MTA l. tagja (1940). A két világháború közötti m. polgári irodalom egyik irányítója, a Nyugat első nemzedékének egyik kiemelkedő képviselője. Apja királyi táblabíró volt. A pécsi cisztercita gimn.-ban, majd 1901-től 1905-ig a bp.-i tudományegy. bölcsészkarán tanult és itt, Négyesy professzor stílusgyakorlatain kötött egész életre szóló barátságot Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával és Oláh Gáborral. 1902-től kezdve különböző lapok és folyóiratok közölték verseit és műfordításait. 1905–06-ban gyakorló tanár a bajai cisztercita gimn.-ban, 1906-ban szerezte meg a magyar-latinszakos tanári oklevelet. 1908-ig Szegeden, majd 1911-ig Fogarason tanított. Ehhez az időszakhoz fűződnek első nagyobb irodalmi sikerei: a nagyváradi Holnap antológia 1908-ban és 1909-ben közölte legreprezentatívabb verseit, az 1908-ban megindult Nyugat állandó munkatársa. 1909-ben megjelent első verseskötete (Levelek Irisz koszorújából). 1911–16-ban az újpesti, aztán a bp.-i tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimn.-ban tanított. Az I. világháború kitörését ellenérzéssel fogadta és 1915-től kezdve több pacifista szellemű versben adott éles hangot békevágyának: Ezekkel a költeményeivel, különösképpen a Fortissimóval (amely miatt 1917-ben elkobozták a Nyugatot) annyira magára haragította a hivatalos Mo.-ot, hogy kénytelen volt lemondani tanári állásáról. Nagy lelkesedéssel üdvözölte a háború végét jelentő polgári forradalmat, majd a köztársaság kikiáltását is. 1919. máj.-tól az egy.-en a világirodalom és modern m. irodalom tanára. De már a Tanácsköztársaság idején meghasonlott önmagával, újra befelé fordult, a Tanácsköztársaság bukása után megfosztották katedrájától, tanári nyugdíjától és egyéb megaláztatások érték. 1919 őszén közzétette Magyar költők ezerkilencszáztizenkilencben c. tanulmányát. A l’art pour l’art esztétika fő hirdetőjévé vált, ez határozta meg írói, irodalomirányító magatartását; a hivatalos, akadémikus irodalomtól elkülönülő, humanista módon gondolkodó, de a baloldali tendenciák harcait nem vállaló polgári írói tábor vezetője lett. Ezentúl kizárólag az irodalomnak élt. 1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát (Török Sophie költőnőt). A házasságát követő évtől kezdve változó társszerkesztőkkel (köztük 1930-tól 1933-ig Móricz Zsigmonddal) együttműködve, majd 1939-től egyedül szerk. a Nyugatot, 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora. E kettős pozíciója révén igen nagy befolyásra tett szert a m. irodalmi élet irányításában. 1930-tól a Kisfaludy Társ. tagja. Sok fiatal író – Illyés Gyula, Gelléri Andor E., Szabó Lőrinc, Pap Károly stb. – útjának volt az egyengetője, de József Attila tehetségét – részben személyes természetű sérelem miatt – csak élete végén ismerte el. A 20–30-as években is alig múlt el esztendő anélkül, hogy egy v. több könyve ne jelent volna meg. 1938-ban súlyos gégeműtétet hajtottak végre rajta. Egyre súlyosabbá váló betegsége ellenére is folytatta a munkát. Közben a fasizmus és a II. világháború veszélyének fokozódása mindjobban kimozdította elszigeteltségéből, és egyre határozottabban, egyre élesebb hangon fordult szembe az embertelenség erőivel. A Jónás könyve (1938), költői pályáját lezáró verses remekmű, már nyílt szembefordulás a fasizmussal és bátor önbírálat is: a világtól, a politikától elzárkózó művészi magatartás elítélése. Gégerákban halt meg. – Irodalmunk egyik legnagyobb formakultúrájú költője volt. Formai cizelláltságú költeményei, a dunántúli dzsentrivilág és a lateinerréteg századeleji pusztulását ábrázoló regényei és novellái, valamint tanulmányai, ez utóbbiak vitatható szempontjaik ellenére is, a m. irodalom és próza történetének jelentős állomásai, műfordításai nyelvi gazdagságát és nagy nyelvművészetét mutatják. Lefordította Dante Divina Commedia c. művét. – M. Versek: Levelek Irisz koszorújából (Bp., 1909); Herceg, hátha megjön a tél is (Bp., 1911); Recitatív (Bp., 1916); Nyugtalanság völgye (Bp., 1920); Sziget és tenger (Bp., 1925); Az istenek halnak, az ember él (Bp., 1929); Versenyt az esztendőkkel (Bp., 1933); Regényei, novelláskötetei: A gólyakalifa (Bp., 1916); Karácsonyi madonna (Bp., 1920); Timár Virgil fia (Bp., 1922); Kártyavár (Bp., 1923); Halálfiai (Bp., 1927); A torony árnyéka (Bp., 1931); Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom (Bp., 1933)? Hatholdas rózsakert (Bp., 1937); Keresztülkasul az életemen (Bp., 1939). Esszé-kötetei: Gondolat és írás (Bp., 1922); Élet és Irodalom (Bp., 1929); Az európai irodalom története (I–II. Bp., 1934–35); Összegyűjtött munkái (I–X. Bp., 1937–B. M. válogatott művei (I–II. Válogatta és 39); Összes Művei (Szerkesztő bizottság: Basch Lóránt, Illyés Gyula, Keresztury Dezső. Sajtó alá rendezte: Rozgonyi Iván. Bp., 1958–); B. M. válogatott művei (I–II. Válogatta és a bevezetést írta Keresztury Dezső. Bp., 1959); B. M.–Juhász Gyula–Kosztolányi Dezső levelezése (Sajtó alá rendezte Belia György. Bp., 1959). – Irod. A Nyugat Babits-száma (Bp., 1924); Juhász Géza: B. M. (Bp., 1928); Kárpáti Aurél: B. M. életműve (Bp., 1941); Babits Emlékkönyv (Bp., 1941); Ungvári Tamás: Adalékok B. M. pályaképéhez, 1918–19 (Bp., 1959); Kiss Ferenc: A beérkezés küszöbén. B., Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátsága (Bp., 1962); Éder Zoltán: B. a katedrán (Bp., 1966); Fodor József: Töprengő arca néz rám (Élet és Irod. 1966. 32. sz.); Sőtér István: A cethal gyomrában (Élet és Irod. 1966. 32. sz.). – Szi. Ady Endre, Tóth Árpád, Török Sophie, Szabó Lőrinc, József Attila, Radnóti Miklós, Rónay György, Zelk Zoltán versei. Illés Endre: Előhegyi pillanatok (Gelérthegyi éjszakák. Bp., 1965).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
