Zeus,
Zeus, a görög mitologiának fő istene, aki, mint a hellének nemzeti istensége, megtartotta azt a szerepet, melyet már az osztatlan indogermán népek őskorában is játszott. Ilyeténkép Z., miként nevének etimologiája is mutatja, mindenekfelett a verőfénynek és napvilágnak megszemélyesítése; a verőfény s napvilág istenéből uralkodó és király lesz, aki ugy az erkölcsi világrend, mint a társadalom és a család fölött őrködik s belsőleg, mint külsőleg az uralkodónak mintaképévé alakul ki. Ilyen alakban megörökítve lép fel a Hesiodos és Homeros által feltüntetett hőskor felfogásában. Szülei Kronos (ezért Kronion) és Rhea; testvérei Poseidon, Hades, Hestia, Demeter és Hera, kinek egyúttal férje is. Testvéreivel szövetkezve, megbuktatja Kronost és megosztozik a mindenség uralmán; ugy hogy neki az ég jut, Poseidonnak a tenger, Hadesnek az alvilág; közös birtoknak megmarad a föld és az Olympos. Z. hatalma azonban nagyobb, mint a többi isteneké együttvéve; ő az istenek királya. Egyes istenek (Hera, Poseidon, Athene), hol nyiltan, hol csellel feltámadnak ellene, de hasztalan teszik és súlyos büntetéseket vonnak magukra. Trónja az Olympos, ahonnan az égi tüneményeket intézi, derült napot és kedvező szelet küld. Rémítő eszköze az Aigis (l. o.). Még az évszakok szabályszerü változása is tőle indul ki, mert a hórák az ő szolgálói és Themistől született leányai. Az emberek sorsát aranymérlegen ő mérlegeli, s házában két edény áll, amelyből tetszés szerint osztogat ajándékokat és csapásokat. De bár ekkora hatalma van, azért mégsem azonos a sorssal, mely mint külön hatalom, mint elháríthatatlan végzet áll vele szemben (l. Moirák). A homéri kor óta Z. ismeri nemcsak a jelent, hanem a jövőt is. Z.-tól ered továbbá és az ő védelme alatt áll minden rend, jog és igazság az emberek életében. Ő a királyság alapítója és őre, ügyel a törvényeknek végrehajtására, az eskü szentségére (Herkios), gondozza a népgyüléseket (Agoraios), amiben segítségére vannak Themis, Diké és Nemesis. Mint a család és házi tűzhely istenének oltára, az udvar közepén áll (Herkeios), őrködik a vendégnek, menekülőnek és védelmet esdőnek feje fölött (Xenios), aminthogy általában minden intézménynek védője, mely a törvényben és szokásban, vallásban és erkölcsben gyökerezik. Legfényesebb ünnepei Olimpiában folytak le, mint a jóslás istenének, Dodonában áldoztak neki (l. o. és Epirusz). Az utóbbihoz hasonló volt Z. tisztelete Kréta szigetén, ahol az isten állítólag titokban és a saját gyermekeit felfaló Kronos tudtán kivül született, s ahol őt a kurétek (l. Kybele) őrizték és ápolták, Adrasteia és Ida nimfák tejjel és mézzel tartották, s igy hatalmas, talpig erős istenné nevelték fel. Ezen túláradó erőnek jelképéül gondolták és ábrázolták Z.-t a krétai mindák bika alakjában, igy rabolja el Europát, kitől Minosnak, Rhadamanthysnak és Sarpedonnak atyja lett. A krétai Z.-nak párja az arkádiai (Lykaios), kinek tiszteletét Lykaonra, Pelasgos fiára vezették vissza. Z.-nak egyiptomi alakját l. Ammon. Mint földbeli (chthonikus) istenség még Z. Trophonios játszik különleges szerepet. Mindezen Z.-alakok a mitologia keretében jelentékeny genealogikus csoportoknak alkotják központját. Z.-nak Herától született gyermekei Ares, Hephaistos és Hebe; Létóval nemzette Apollót és Artemist, Maiával Hermest, Demeterrel Persephonét, Dionéval Aphroditét, Semelével Dionysost, Themisszel a hórákat és moirákat, Eurynoméval a chariszokat, Mnemosynéval a múszákat. Athenét saját fejéből adta ki, miután első feleségét, Metist elnyelte volt. Azonkivül földi asszonyokhoz alászállva, számos félistennek és hősnek apja lett, akik közül említendők Herakles és Perseus, Kastor és Polydeukes. Z. képein és szobrain akövetkező jelvények láthatók: a sas, a királyi kormánypálca és a villámokat szóró bot, az áldozati csésze és a szárnyas Nike (a győzelem és a versenybeli siker istenasszonya).
Zeus.
Műtörténelmileg fontosak és tanulságosak Z.-nak művészeti ábrázolásai, melyek azonban aránylag későn, még a többi isteneknél is későbben kezdődnek. Az archaisztikus korból mindössze az eginai Anaxagoras óriási érc-Z.-áról van tudomásunk. Erről azonban csak annyi biztos, hogy 15 láb magas volt, Z.-nak művészi tipusáról, mely benne megnyilatkozott, szó sincs; azt Pheidias alkotta meg az utókor számára, midőn Olimpiában alakot adott Homeros egyik plasztikus leirásának (Iliasz, I. 528. s köv.). Az egész alaknak alapfelfogása az, mikor a mindenható, minden téren győztes isten kegyesen meghallgatja a halandók kérelmét. Z. a Pheidias szobrán trónon ülő alak volt, testmagassága a trónnal együtt 40 láb, az emelvény mely alatta volt külön 12 láb. A szobor teste elefántcsonttal volt borítva, csípőre csúszott ruhája aranynyal. Hasonlókép aranynyal és elefántcsonttal volt díszítve az isten trónja is. A szobor elhelyezéséről fogalmat nyujt az Építészet c. hipetrális templomképe (VII. tábla, 1. ábra) egész alakját kisded utánzatban a későbbi (kivált eliszi) görög érmek mutatják (l. az Antik érmek c. mellékleten a 4. sz. eliszi érmen Z. fejét, a 7. sz. négydrachmáson az egész szobrot). Pheidias Z.ának az utókorra nézve mondhatni egyedúri jelentősége volt. Csak az attributumok (sas, Nike) változnak, de a tipus megmarad, legföljebb az arckifejezés lesz valamivel élénkebbé, szenvedélyessé (Z. Otricoli a Vatikánban, l. az ábrát). Nagyobb változatosságot tüntetnek fel az álló Z.-szobrok, de azért az olimpiai Z. tipusnak fontosságára egy sem emelkedtet, sőt az egész Z.-fogalommal és a rá vonatkozó hagyománynyal annyira ellenkeztek, hogy a felvetődő emlékeket, hol Neptunnak, hol Asklepiosnak egészítették ki (vatikáni Neptun, pétervári Asklepios). Egészen különleges Z.-tipusok a dodonai (cserkoszoruval, l. a Gemmák mellékletén jobb felül alulról harmadiknak számított kameát), a kos-szarvu Ammon és a fején mérőedényt emelő Z. Serapis, melynek hires szobra a Vatikánban látható. A Z.-ra vonatkozó mitoszok közül kiemelendő a kurétek védelme alatt növekvő gyermek Z. ábrázolása a kapitoliumi oltáron s a gigászokkal való küzdelem képe Athenion gemmáján (l. a Gemmák mellékletén). Z. római alakját l. Juppiter. V. ö. Overbeck, Griechische Kunstmythologie, 1. köt. Z. (Lipcse 1871) és Sybel, Das Bild des Z. (Marburg 1876).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
