Werner,
Werner, 1. eppensteini, mainzi érsek, szül. a XIII. sz. elején, megh. Aschaffenburgban 1284 ápr. 2-án. Káptalani prépost volt Mainzban, 1259-ben u. o. érsek. Midőn 1261. Rómába utazott, hogy megerősítését elnyerje és a palliumot megkapja, az Alpokon Rudolf habsburgi gróf kisérte, kinek kitünő tulajdonait ekkor ismerte, minek folytán közreműködött, hogy 1273 szept. 29. Rudolfot választották királylyá a rajnai választó fejedelmek. Azontúl is hathatósan támogatta Rudolfot hatalmának megalapításában és a béke helyreállításában. V. ö. von der Ropp, Erzbischof W. von Mainz (Göttinga 1872).
2. W. Ábrahám Gottlob, német mineralogus és geologus, született Wehrauban (Felső-Luzsica) 1750 szept. 25-én, megh. Drezdában 1817 jun. 30-án. 1764. bányairnok, 1800. bányatanácsos s a freibergi bányászati akadémia tanára. A geologiai tudomány fejlődésére nagy hatása volt. Az ő tiszteletére alakult 1808. a Wernerian Society Edingurgban és 1816-ban a Wernersche Societät Drezdában. Munkái: Kurze Klassifikation u. Beschreibung der Gebirgsarten (Drezda 1787); Neue Theorie über die Entstehung der Gänge (Freiberg 1791); Verzeichniss des Mineralienkabinets des Berghauptmanns Pabst v. Ohain (2 kötet, u. o. 1791-92). V. ö. Frisch, Lebensbeschreibung W.-s (Lipcse 1825); Weiss, Über W.-s Verdienste (u. o. 1825); Hasse, Denkschrift zur Erinnerung an W. (u. o. 1848).
3. W. Agost Vilmos Ernő, német prot. teologus, szül. Tröttstedtben (Gotha mellett) 1838 okt. 9-én. 1863. progimnáziumi tanár Ohrdrufban, 1866. lelkész Bruheimban, 1880. a berlini Jakobi község lelkészi székébe választotta, de a fő egyházi tanács megtagadta a beleegyezését szabadelvü iránya miatt. Megjelent tőle: Herder als Theolog (Berlin 1871); Die Helden der christl. Kirche (Lipcse 1874); Bonifacius, der Apostel der Apostel der Deutschen und die Romanisierung von Mitteleuropa (u. o. 1875).
4. W. Antal, német festő, szül. oderai Frankfurtban 1843 máj. 9-én. A berlini akadémián tanult, majd Karlsruhéban Lessing és Schrödter tanítványa volt és nevét csakhamar ismertté tette Scheffel műveihez készített ügyes illusztrációival, genre-képeivel (Bizalmas beszélgetés, Quartett, Zárdai élet, Don Quixote és a kecskepásztorok) és történeti festményeivel (Luther Cajetanus előtt, Hohenstaufi Konradin börtönében, Kölni Hanno elragadja IV. Henriket). Járt Párisban és Olaszországban, majd Versaillesban tanuja volt a német-francia háboru utolsó jeleneteinek. 1871. a győzelmes német hadseregnek Berlinbe való bevonulása alkalmára festette a Harc és győzelem nagy allegoriai képét, utóbb pedig vázlatokat készített, melyek után készültek a berlini győzelmi oszlop allegoriai mozaikképei. 1875. a berlini akadémia igazgatója lett és nagy népszerüségre tett szert többnyire terjedelmes festményeivel, melyek rendkivüli külső hűséggel, de száraz, sokszor művészietlen módon ábrázolják az új német birodalom nagy embereit és ünnepélyes eseményeit. Ilyenek: Moltke Versaillesban; Moltke Páris falai előtt; A német császárság kikiáltása Versaillesban (1876, berlini kir. palota, változtatva a berlini fegyvermuzeumban); I. Vilmos császár a charlottenburgi mauzoleumban; a sedani csata panorámája Berlinben (más festőkkel együtt); Moltke Sedannál; A berlini kongresszus bezárása (berlini városháza); Jelenetek a német-francia háboruból Saarbrücken városa tanácstermében; I. Frigyes megkoronázása Königsbergben (berlini fegyvermuzeum); II. Vilmos császár megnyitja a német birodalmi gyülést 1889 jun. 15.; Bismarck herceg a birodalmi gyülésben stb. Legújabb műve Moltke tábornagy 90. születésnapjának ünnepét ábrázolja. V. ö. Knackfuss, Anton v. W. (Bielefeld és Lipcse 1897).
5. W. Ferenc, német költő, álnevén Murad Efendi, szül. Bécsben 1836 máj. 30., megh. Hágában 1881 szept. 12. Atyja horvát földbirtokos volt. Előbb osztrák, majd török katonai szolgálatba lépett, azután a török külügyminisztériumban foglalt el hivatalt. 1864. temesvári konzul, 1873. velencei, 1874. drezdai főkonzul, 1877-ben meghatalmazott nagykövet Stockholmban, később Hágában. Művei: Klänge aus Osten (1865); Drámái: Marino Faliero (1871); Selim III. (Bécs 1872); Ines de Castro (1872), Mirabeau (1875) stb., melyek összegyüjtve is megjelentek; Dramat. Werke 3 köt., Lipcse 1881). Egyéb könyvei: Türkische Skizzen (2 köt., u. o. 1878); Ost und West (Oldenburg 1878); Nassr-ed-din Chodja. Ein osm. Eulenspiegel (u. o. 1878); Balladen und Bilder (u. o. 1879).
6. W. Frigyes, német festő, szül. Berlinben 1828 dec. 3. Az ottani akadémián rézmetszővé képezte ki magát, azután Párisban főleg a XVIII. sz.-beli festők művei után készített metszeteket; utóbb Düsseldorfban, majd Königsbergben telepedett le. 1864. a festészetre adta magát és mint Menzel, akinek festményei után több metszetet készített, ő is a rokokó és Nagy Frigyes korából merítette képeinek tárgyait. Festői kiképeztetését Amsterdamban és Párisban fejezte be, hol főleg Meissonier gyakorolt reá nagy hatást. Legkiválóbb képei: A gránátos a rheinsbergi előszobában; A Schwerin-ezred zászlósa; Nagy Frigyes gránátosa és a pesztonkák a sanssoucii parkban; Nagy Frigyes sanssoucii könyvtárában; A természettudós; A kagylógyüjtő; Lessing lakóháza Wolfenbüttelben; Amsterdami utca; A drezdai képtárból; Vilmos herceg visszatérése a parádéról; Lujza királyné szobrának leleplezése Berlinben (berlini nemzeti képtár) stb.
7. W. Hans, l. Blaze de Bury.
8. W. Károly, német festő, szül. Weimarban 1808 okt. 4., megh. Lipcsében 1894 jan. 10. A lipcsei művészeti akadémián és egyetemen, azután Münchenben tanult, közel 20 évet töltött Olaszországban és miután meglátogatta Angolországot, nagy utazásokat tett Spanyol- és Görögországban és a Keletre. Ragyogó szinezésü aquarellképei az e nembeli legjobb művek közé tartoznak. Említendők: Velence fénye és pusztulása; A velencei doge-palota; A cefalui templom belseje; több pompejii látkép; Diocletianus palotája Spalatóban (lipcsei muzeum); Az Alhambra oroszlánudvara; Beirut látképe; File szigete; A szent kereszt temploma Jeruzsálemben; A damaszkusi nagy mecset; Kairói bazár; Isis temploma Tébában; Az igazság kapuja Kairóban. stb. Palesztinai képei a The holy places, egyiptomi tájképei a Nilbilder díszmunkában vannak egyesítve.
9. W. Károly, osztrák kat. teologus, szül. Hafnerbachban (Alsó-Ausztria) 1821., megh. Bécsben 1888 ápr. 4-én. 1845. st.-pölteni tanár, 1871-ben ugyanaz Bécsben. Munkái: System der Ethik (Regensburg 1850-52); Thomas von Aquin (u. o. 1858); Geschichte der apologetischen und polemischen Litteratur (Schaffhausen 1861-65); Gesichte der kat. Theologie seit dem Tridentinum (München 1866); Beda Venerabilis u. seine Zeit (Bécs 1875); Alkuin u. sein Jahrhundert (u. o. 1876); Die Scholastik des späteren Mittelalters (u. o. 1881-87); Die italien. Philosophie des XIX. Jahrhunderts (u. o. 1884).
10. W. Reinhold, német ellentengernagy, szül. Weferlingenben 1825 máj. 10. Tengerészpályáját a kereskedelmi tengerészetnél kezdte, ahol 10 évet szolgált. 1852. lépett a porosz hadi tengerészet szolgálatába és 1856-ban mint sorhajóhadnagy az Elbe nevü szállító hajót vezényelte egy három évig tartó keletázsiai expedició alkalmával. 1864-ben mint korvettakapitány és hajóparancsnok részt vett a Jasmund mellett vívott tengeri harcban. 1870-ben sorhajókapitánynyá léptették elő, mely rangban 1873. a német hajóosztályt vezette. E hajóosztály feladata volt a spanyol inszurrekció alkalmával a déli spanyol kikötőkben tartózkodó német alattvalók érdekeinek megvédése is. Cartagenában a felkelők hadi hajóival szemben oly önkényüleg járt el, hogy állásától felmentették. 1874. mint ellentengernagy a Kielben állomásozó hajóosztály parancsnoka volt. 1878. nyugdíjba lépett. W. mint iró is hirnevet szerzett magának és különös feltünést keltettek a tengerészetről, a tengerész-életről, tengeri utazásokról stb. irott könyvei.
11. W. Zakariás, német költő, szül. Königsbergben (Poroszország) 1768 nov. 18., megh. Bécsben 1823 jan. 17. Jogi és államtudományi tanulmányait szülővárosának egyetemén végezte, 1793. porosz állami szolgálatba lépett s ilyen minőségben 12 évig élt Varsóban. 1807. kilépett s nagyobb utazásokat tett, mely alkalommal Weimarban Göthével, Interlakenben Madame de Staëllal szoros barátságot kötött. Utóbbi ösztönzésére utazott 1811. Rómába, ahol áttért a kat. hitre s az aschaffenburgi papnevelő intézetbe lépett, ahol tanulmányai végeztével pappá avatták. Innen 1814. Bécsbe ment, ahol szónoklataival majdnem olyan hatást ért el, mint annak idején Abraham a Santa Clara (Nachgelassene Predigten, Bécs 1836). Drámái: Die Söhne des Thals (2. rész 1803); legjobb darabjainak egyike: Das Kreuz an der Ostsee (szomorujáték, Berlin 1806); Martin Luther oder Die Weihe der Kraft (u. o. 1807), melyet később, mivel protestáns tendenciával irt meg Weihe der Unkraft c. darabjában visszavont (1813). Legnevezetesebb darabja, melylyel egy egész új drámai műfajt teremtett meg, a sorstragédiát: a Vierundzwanzigster Februar (Schiksalstragödie, Lipcse 1815). Költői szépségekben bővelkednek: Atilla (Berlin 1808); Wanda, Königin der Sarmaten (Tübinga 1810); Kunigunde die Heilige (Lipcse 1815); Die Mucker der Makkabäer (Bécs 1810). Összegyüjtött művei 15 kötetben jelentek meg, Schütz által irt életrajzával (Grimma 1839-1841). V. ö. Hitzig, Lebensabriss W.'s (Berlin 1823); Düntzer, Zwei Bekehrte: Z. W. u. Sophie von Scharat (Lipcse 1871); Poppenberg Z. W. Mystik u. Romantik in den Söhnen des Thals (Berlin 1893).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
