Vajkay

Full text search

Vajkay Károly, jogtudományi és regényiró, családi nevén Zenger, szül. Bécsben 1825 febr. 20., hol atyja az Esterházy grófi családnak egyébiránt Szereden lakó házi s uradalmi orvosa akkor ideiglenesen tartózkodott, megh. a parádi fürdőn 1893 aug. 16. Jogi tanulmányait a pozsonyi királyi akadémián végezve, a jogi gyakorlati éveket Pozsony vármegyében Petőcz István vármegyei főjegyző oldalán töltötte (1843-44), majd Pesten Zarka János ítélőmester és Ürményi József alnádor irodáiban volt alkalmazva. 1845. tette le a közügyvédi s azután egy évvel a váltó-ügyvédi vizsgálatot s 1848 közepéig pesti ügyvédek mellett dolgozott, de a szabadságharc kitörése után honvédnek csapott fel s csakhamar tiszti rangot nyert és mint Ivánka Imre segédtisztje szerepelt. A küzdelem után 1850 febr. 9. közlegénynek sorozták be az osztrák hadserebe. 1852 jul. 9. mint közlegény és altiszt szolgált a kilencedik huszár- s második vértes-ezrednél, csakhamar ismét tiszti rangra emelték. 1854 okt. 4-ig hadnagy volt a hatodik huszárezredben, 1857 okt. 7-ig pedig főhadnagy s ezredesi segédtiszt u. o. 1860 márc. 17-én a székesfejérvári törvényszékhez tanácsossá nevezték ki, majd a budai országos törvényszékhez rendelték be; ennek feloszlatása után rendelkezési állapotba jutván, 1861. a helyreállított magyar kir. itélő táblához tanácsjegyzővé s majd titkárrá nevezték. E helyzetében maradt 1866 szept. 3-ig, midőn a hétszemélyes tábla tanácsjegyzője lett s maradt 1867 febr. 18-ig, mikor Horváth Boldizsár igazságügyminiszter a királyi táblához számfeletti biróvá, 1869-ben a legfőbb törvényszéhez ideiglenes, 1870-ben pedig ugyanoda rendes biróvá nevezte és utat nyitott neki a legmagasb birói hivatalokra. És valóban két év mulva királyi táblai elnökké, 1880. a tábla alelnökévé s végre Szabó Miklós helyébe, tapasztalt adminisztráló erélye s időközben kifejtett tudományos érdemei jutalmául a királyi tábla elnökévé s egyszersmind a főrendiháznak is hivatalból tagjává lett. Az 1870-ben életbe lépett jogászgyüléseknek egyik alapítója, előkelő szereplője és kezdet óta bizottsági tagja volt. A jogi szaklapokba is sokat dolgozott s e dolgozatai egy részét különálló füzetekben is kiadta. Igy láttak világot: Tanulmányai a német közönséges magánjog és történelem köréből (1875, 132 old.) és A kolozsvári tractatus a successióról (1875, 152 oldalra terjedő jogtörténelmi adalék). 1892. nyugalmaztatását kérte és ez alkalommal a Lipót-rend középkeresztjét nyerte. 1880. az egyetemi jogi fakultás díszdoktorrá nevezte; 1881 nov. 7. szeredi előnévvel a magyar nemesek sorába iktattatott; 1889. pedig a m. tud. akadémia levelező tagjává választotta és pedig nem a második osztályba, hova mint jogtudós tartozott, hanem a nyelvtudományi első osztályba, főleg azért az érdemeért, hogy buzgón s következetesen törekedett, hogy a magyar stylus curialist a tisztaság és szabatosság magasb fokára emelje, de regényeiért is, melyeket mellékes kedvtelésből Véka Lajos név alatt irt s ki is nyomatott. Ezek: Lajos pap, történelmi elbeszélés Pest multjából (1859); Új idők, avult emberek, ugyanazon évből; Köd előttem, köd mögöttem, legnagyobb regénye, 4 kötetben (1881) s Pali bácsi, regény két kötetben (1884). A m. tud. akadémiában Tóth Lőrinc tartott felette emlékbeszédet 1894 jun. 24-én. V. ö. Akadémiai emlékbeszédek, VIII. köt. 7. sz., 1894).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me