Racionalizmus

Full text search

Racionalizmus (a latin ratio-ból), a filozofiában az az irányzat, mely az igazi ismeret forrását a tiszta észben keresi, ellentétben azzal a felfogással, mely minden tudást az érzékek benyomásaiból származtat. A R. gyökerei a görög filozofiában keresendők, mely már Sokrates előtt bizalmatlan az érzékek tanubiztonysága iránt, mert a gondolkodás a dolgok mivoltát illetőleg az érzéki látszattól egészen elütő eredményekhez vezet. Innét kezdve megmaradt a filozofiában a bizalmatlanság az érzékek iránt, mely Platon idealisztikus filozofiájában tetőpontját éri el; az elvi ellentét azonban sokkal később fejlődött ki, midőn az ismerettani problemák jobban előtérbe nyomultak. Az újabb filozofiában Descartes az első racionalista; ő nála sem éles az elvi ellentét, de midőn az igazság kriteriumát az ész tiszta és határozott belátásában találja, továbbá a matematikai tudást némileg minden tudás mintájának tekinti, megvetette az igazi R.-nak mélyen nyugvó alapját. Descartes közvetlen követői: Malebranche, Geulinx, Spinoza tényleg, amennyiben nem misztikusok, racionalista irányba terelik a filozofiát. Határozottabban különülnek el az irányok az ellenkező álláspont kifejtésével. Hogy az érzéki tudás fontos, ennek belátása elől a filozofusok sem igen zárkózhattak el soha; a renaissance korában akár hányan utalnak a tapasztalati tudás becsére; de tudományosan csak az angolok, Bacon, még inkább Hobbes és leghatározottabban Locke állapítják meg az empirizmust; Locke már polemiával kezdi művét, tagadja, hogy velünk született eszméink volnának; lelkünket üres laphoz hasonlítja, melyre a tapasztalat irja föl betüit. Még következetesebb Berkeley és Hume, a franciáknál Condillac és a materialisták. Ezek kifejtik, hogy pusztán az érzékek útján kapunk minden tudást (szenzualizmus), más tudás nincs is, az u. n. értelmi tudás nem egyéb mint az érzéki benyomások némi átalakítása, kombinációja. A R.-t pedig legnyomósabban fejti ki Leibniz, aki kompromisszumot keres ugyan az empirizmussal, de voltakép az érzéki tudást is racionalizálja. Mert nála az érzéki tudás csak homályos, zavaros módja az értelmi tudásnak és az érzéki tudás is csak látszólag érzékeinkre gyakorolt hatása a dolgoknak, voltakép pedig alsóbb foka a belső lelki fejlődésnek, Ezek az ellentétek még világosabbá lesznek Kant filozofiájában, aki eleinte racioanlista, később ahhoz a nézethez jut el, hogy az érzékek s az értelem függetlenek egymástól, mindegyik külön tényező az ismeret alakításában, ugy hogy csak a kettő együtt alkot igazi tudást. A szerepeket pedig olykép osztja meg, hogy az értelem adja atudás formáját, az érzékiség a tudás anyagát; anyag forma nélkül, forma anyag nélkül nem igazi ismeret. Kant óvatos megállapodásai után újra föléled a R. Fichte, Schelling és Hegel filozofiájában, főleg az utóbbi szaporítja a maga filozofiájával azokat a merész kisérleteket, hogy látszólag tiszta észből, tiszta okoskodás útján lehessen a mindenség rendszerét leszármaztatni. A mai ismerettan sem tisztázta eléggé a kérdést s nem igen jutott túl Kant álláspontján. Virágzó korszakát éli a R. a XVIII. sz.-ban, noha az angolok már akkor erősen rongálták elméleti alapját. De akkor kihatott az életbe, a többi tudományokra, akkor volt a műveltek világfelfogása, sőt az állami s társadalmi életben intéző erő. Az élet elavult hagyományos formáival és visszaéléseivel szemben az észszerüségre való hivatkozás a reformkorszak nagy jelszava volt; az emberek értelmét felvilágosítani, az észszerüt és természetest jogaiba visszaiktatni volt a század nagy tendenciája. A francia forradalom a hagyományos fejlődés teljes elvetésével, az állami és társadalmi rend észszerü alakítisával a R. bélyegét hordja magán. A vallás terén ugyanakkor a R. jelenti a csodáknak a vallásból való kiküszöbölését és a vallásnak a tiszta észre és erkölcsre való alapítását. Ebben az értelemben Lessing és Kant is racionalisták, a pozitiv vallás formáinak értéke csökken és csak annak tulajdonítanak becset, amit a vallásból tiszta észszel be lehet bizonyítani s ami a vallásból az erkölcsiséget szolgálja. V. ö. erre vonatkozólag Ständlin, Gesch. des Rationalismus (Göttinga 1826); Rückert, Der Rationalismus (Lipcse 1859).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages