Oxigén

Full text search

Oxigén (oxygen), nem fémes elem, amely vegyületeiben mindig mint két vegyértékü negativ gyök szerepel; kémiai jele O., atomsúlya 15,96. Az O.-t Priestley fedezte fel a merkurioxidnak hevítése révén 1774 aug. 1. és ugyanezen évben Scheele is, a nélkül, hogy Priestley felfedezéséről tudott volna; még ez előtt Hales (1727) és Bayen (17714) is előállították az O.-t, de ennek lényegéről, sajátosságáról azonban sejtelmük sem volt. Az elemet Priestley a flogiszton-teoriának megfelelően «deflogisztizált» levegőnek nevezte el; az O. elnevezést Lavoisiertől kapta, ki azt hitte, hogy ez az elem minden savnak közös alkotó része. Az O. valamennyi eddig ismert elemi test között a legnagyobb mennyiségben található és a legelterjedtebb; előfordul szabd állapotban a levegőben, amelynek kerek számban 1/5 részét teszi; ezenkivül alkotó része a viznek, amelyben 88,8% O. van, számos ásványnak, kőzetnek, továbbá az állati és a növényi organizmusnak. Előállítható merkurioxidból, miként azt Priestley tette, ugy hogy azt retortában magas hőmérséklete hevítjük, amikor a merkurioxid kénesőre és O.-re szétbomlik. Laboratoriumokban azonban ugy kapják, hogy megolvasztott káliumklorátot retortában hevítenek; végelemzetben e vegyület a hevítéskor káliumkloridra és O.-re bomlik szét. Célszerü a káliumklorátot félannyi porrá tört barnakővel elegyíteni; ebből a keverékből az O. igen egyenletes áramban és nem nagyon magas hőmérsékleten fejlődik ki. Az O.-gáz viz v. kéneső felett fogható fel, de megtölthető vele valamely edény ugy is, ha a gázt az edény fenekére vezetjük, melyből lassanként maga előtt kiűzi a levegőt. Készíthető azonban még káliumnitrátnak (salétrom) vagy a barnakőnek erős izzítása révén; továbbá uy is, hogy barnakő v. káliumbikromát és koncentrált kénsav keverékét melegítik. A gyári célokra szükséges O.-t nagyban igen sokféle módon állítják elő, leggyakrabban közvetett úton a levegőből. Igy Bousignault-Brin eljárása szerint: báriumoxidot előbb levegőáramban hevítenek, amikor e vegyület O.-nel egyesül és báriumszuperoxiddá lesz; ez utóbbi levegőtől mentes térben izzítva O.-re és báriumoxidra bomlik szét, amely az említett módon ismét báriumszuperoxiddá alakítható át; v. pedig - és ez az eljárás a leggyakrabban használatos - mangánhiperoxidot (barnakövet) nátriumhidroxiddal keverve vasretortában 450-500°-ra hevítenek levegőáramban és az igy kapott nátriummanganátot vizgőzzel bontják el, amikor a vegyület O. fejlődése közben mangánhiperoxidra és nátriumhidroxidra bomlik szét, amelyekből a levegő O.-jétől ismét nátriummanganát képződik. Az ilyen módon kapott gázt alkalmas vaspalackokba komprimálva bocsátják a kereskedésbe. Nagysága szerint egy ilyen vaspalackban 5-10 ezer liter tiszta O.-gáz van. Az O. szintelen gáz, amelynek íze, szaga nincs; sűrüsége (ha a levegőé=1) 1,10563; 1 lit. O. súlya 0°-on és 760 mm. nyomás alatt 1,43028 g.; -140°-on 320 atmoszfera nyomással átlátszó folyadékká megsűríthető. A folyós O. fajsúlya Olszewsky szerint -139,3°-on 0,8788, és forráspontja 740 mm. nyomás alatt -181,5°; kritikus hőfoka -113° és kritikus nyomása 50 atmoszfera. Vizben a nitrogénnél nagyobb mértékben oldódik: Winkler Lajos meghatározásai szerint az O.-abszorpció koefficiense:
0°-on0,04890
10 "0,03802
20 "0,03102
30 "0,02608
40 "0,02306
50 "0,02090
60 "0,01946
70 "0,01833
80 "0,01761
90 "0,01723
100 "0,01700
A fémek közül megolvadt állapotban különösen az ezüst abszorbeál nagyobb mennyiségü O.-t (20 térfogatot), mely a kihűléskor frecscsenés közben távozik el belőle. Kémiai sajátságai közül legfontosabb az, hogy a fluor kivételével valamennyi elemmel egyesül, némelyekkel (az erélyes pozitiv elemekkel) már a szoba hőmérsékletén, másokkal magasabb hőfokon, az u. n. nemes fémekkel pedig közvetett uton. Ezt a kémiai folyamatot oxidációnak, a keletkezett vegyületeket pedig oxidoknak nevezik (l. o.), amelyeknek száma igen nagy. A testek igen sok esetben tűztünemények között egyesülnek az O.-nek; az ilyen testeket gyúlékony (éghető) testeknek, a kémiai folyamatot pedig égésnek (l. o.) hivják.
Az O. igen fontos szerepet játszik az állatok légcseréjében; a tüdővel lélekző állatok az életük fentartásához mulhatatlanul szükséges O.-t a levegőből, a kopoltyuval lélekzők pedig a vizben oldva levő O.-t veszik fel. A tiszta O.-gáz legkönnyebben arról ismerhető fel, hogy benne az égő testek nagy erélylyel folytatják égésüket; igy p. az izzó gyujtószál O.-gázban lángra lobban. Gázkeverékekben az O. jelenlétét káliumhidroxiddal elegyített pirogallol vagy pedig redukált indigókarmin-oldattal mutathatjuk ki; az előbbeni folyadék barnafekete, utóbbi pedig kék szinü lesz, ha O.-tartalmu gázzal összerázzuk. Az O. mennyiségének meghatározása gázkeverékekben eudiometrikus úton, a hidrogénnel redukálható oxidokban pedig a keletkező viz súlyából történik. A tiszta O.-t az orvosi gyakorlatban belehelésekre (asztmatikus bajokban) s a laboratoriumokban főleg széntartalmu vegyületek mennyiségi analizisénél használják; az iparban igen magas hőmérsékletü lángok (durranó levegő lángja) és az u. n. Drummond-féle fény előállítására alkalmazzák.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me