Oszloprendszer
Oszloprendszer v. oszloprend (l. a mellékelt képet),
)
Görög és római oszloprendszerek
ama törvények összege, amely szerint az antik görög és római építészeti stilus és származékai műveit megépítette, úgy hogy annak legcsekélyebb részlete az egészszel összhangba legyen; az egyes alkotórészeknek, azok tagozatainak arányai és formái az alkotórészek funkcióival megegyezzenek, szóval az alkotás egy művészi egész legyen. És mivel ez antik stilusoknak az oszlop, mint önálló individuum a legjellemzetesebb észe, azért hivjuk a művészi arányoknak ez egész rendszerét, törvényeit O.-nek.
Láttuk az oszlopnál (l. o.), hogy az három külön - de egymással szoros kapcsolatban levő - részre: a törzsre, lábra és fejre oszlik föl; e három tagnak összege alkotja a függőleges terhet hordó alátámasztást. Az oszlopsorra - melynek oszlopainak egymás közötti távolsága ismét szoros viszonyban van a hordott teherrel - jön a vizszintes födém, még pedig annak első (szintén terhet hordó) alkotórésze, az architrav vagy gerendapárkány (l. o.), mely egész máskép lesz igénybe véve, mint az oszlop. A gerendapárkány fölé jön a most már nem terhet hordó, hanem ellenkezőleg hordott tag: a friz (l. o.) v. képpárkány, mely az egész párkányzat magasítására, díszítésére szolgál, mig végre a tetőzettel való összeköttetést, az egész alkotásnak mintegy megkoronázását a koronázó párkány adja meg. Az O. tehát azokat a szabályokat állapítja meg, amelyek szerint mindezen különböző igénybe vételü, részben terhet hordó, részben hordott alkotórészek egymással összhangba hozandók.
A görög építészet (l. Építészet) legtökéletesebb alkotásainak, a templomoknak, va elül és hátul, v. mind a négy oldalukon oszlopsoraik vannak, mely oszlopsorok a lépcsőzetes alsó építményen, a sztereobaton nyugosznak; a hordott alkotórész, vagyis a párkány, a gerendapárkányra, képpárkányra és koronázó párkányra oszlik fel. A görög építészet minden nemében ez elemek ugyanazok maradnak, csak formáik változnak. A dór stilusnak vannak a legnehezebb, mondhatnók a legférfiasabb, legegyszerübb formái és arányai; a jón stilus könnyebb, elegánsabb, mintegy nőiesebb arányokat mutat, mig a koruntusi a legnyulánkabb arányu és a legdíszesebb kiképzésü. A képmellékleten a görög és római O.-ek legjellegzetesebb példáiból mutatunk be egy sorozatot, tárgyaljuk annak nyomán az egyes alkotórészeket és mutatjuk be az ábrák mellé irt számokban, hogy miképp aránylanak azok egymáshoz és az alapul vett mérethez. Ezen alapul vett méret - egység, Vitruv nyomán - az oszlop alsó átmérőjének a fele, vagyis az alsó oszlop-átmérő sugara, az u. n. modulus, mely viszont 30 osztásra (partes) oszlik. A modulus szerint vannak megadva az egyes tagok méretei és a bemutatott példák bizonyítják, hogy maguk a görögök tekintették legkevésbbé e rendszert változhatatlan kánonnak, mert minden egyes esetben többé-kevésbbé módosították.
A dór O., amint már mondottuk, egyszerü, nemes, kissé nehézkes (l. a képmellékleten 1, 2, 3, és 1 és 2 ábrákat). Oszlopainak lába nincs, azoknak állóságot a lefelé erősen szélesedő törzs ad. A törzs magassága a stilus fénykorában mintegy 11 modulus (Parthenon Athénben); előbb nyomottabb volt (a paestumi templomé 81/3 modulus) később nyulánkabb lez (a nemaei Zeus templomáé 1,3 modulus). Oszloptávolság 21/3 -23/4 modulus. A törzsön mintegy 20, éles élü barázda (kanellura) fut végig. Az oszlopfő a terhet fölvevő négyszögletes abakuszból (l. o.) ez alatt a puhább (késő kor) v. merevebb (fénykor) vonalu elliptikus echinuszból áll, amelyet alul finom bemetszések, mint reá csavart kötelek fűznek az oszloptörzshöz. Az egész párkányzat magassága az oszlopmagasságnak mintegy 1/3-a-1/4-e. A gerendapárkány egyszerü, sima, meglehetősen magas, fölül egy vékony lemezalaku kiugró taggal. A képpárkányt a 3 osztásu triglifek (melyek a faszerkezet gerendafőinek felelnek meg) quadratikus v. hosszukás négyszögü mezőkre a metopákra osztják, melyek szintén v. simán maradnak, v. domborművekkel lesznek ékesítve. Minden oszloptengelyben van egy triglif, az oszlopközök között pedig egy (monotriglifes szerkezet) vagy kettő (ditriglifes szerkezet)- alattuk csöppek (guttaei). A koronázó párkány fő alkatrésze egy erősen kiugró függőlemez, a geison, melyet alul a szarufők (mutuli) ékesítenek. A templom hosszu oldalain a geison fölött végig futó szima már a tetőzethez, illetőleg az oromzathoz tartozik.
A karcsubb, finomabb részletekkel biró jón O. (l. a képmellékleten 4, 5, 6 és 4a, 4b, 5a, 5b, 6a és 6b ábrákban a legnemeseb jón építményeket: az athéni Hisszosz melletti templomot, a prienei Athene Polias és az athéni Athene Polias-templomot) oszlopai 16-181/3 modulus magasak, az oszlopközök pedig 41/3-71/2 modulus szélesek; a párkányzat az oszlopmagasságnak mintegy 1/4-1/5-e. Az oszloptörzs egymástól pálcikákkal elválasztott 24 barázdával van tagolva. Az 1 modulus magasságu jón oszlopláb (legszebb e nemben) lényegében egy felső kisebb és egy alsó nagyobb toruszból (félköríves duzzadék) áll, melyeket a fölül behuzott homoru scotia választ el egymástól. Az u. n. attikai oszloplábnál ehhez még egy négyszögletes plintusz is jön alul. Az oszlopfő v. nyak nélkül (4. és 5. ábra) v. nyakkal simul a törzshöz és lényegében a ruganyos csivagonalu volutából áll, mely különösen jellemzi a párkányzat terhét és az oszlop ellenállását. A nyakat az oszloptörzsnek a törzs többi részétől egy kis asztragallal elválasztott, pálmákkal díszített fölülete alkotja. A gerendapárkány sima, v. 3 osztásu (mely azt könnyebbé teszi), fölül néha a kimationnal (levél- v. tojássor) díszített. A magas képpárkány v. sima, v. növényi, v. vigurális ornamentekkel díszített. A koszorupárkány 3 tagozatból áll: az erősen kiugró függő lemezből és az ezt koronázó szimából, az ez alatt levő fogsorból és végre az egészet alátámasztó tagozatokból (legtöbbnyire egy kimmation). Az egyes tagozatok sokszor levél- v. gyöngysorokkal stb. gazdagon díszíttetnek.
A korintusi O. (l. képmelléklet 7, 7a és 7b ábrákat az athéni Lysikrates-emlékből), amint mondottuk, leginkább az oszlopfőben, azonkivül nyulánkabb arányaiban tér el a jóntól. Oszlopmagasság 19-20 modulus, párkányzat mintegy Ľ oszlopmagasság. Az oszlopláb az attikaihoz hasonló, plintusz nélkül; 24 barázdás törzse meglehetősen sudarosítva van (entazis, l. o.), fejét 2 sor akantuszlevél díszíti, melyből, mint indák, volutaalaku díszítmények nőnek ki; ezek viszont az erősen homoru oldalakkal biró abakuszt tartják. A párkányzat különféle ornamentekkel rendkivül gazdagon van díszítve, különösen a koronázó párkány, melynek középső tagozata a fogsor fölött még gyámkövekkel is bir.
A római O.-ek, az egy korintusit kivéve, melyet a rómaiak gazdagsága miatt örömest karolnak fel, nem hoznak lényeges változást a görög O.-ekbe. A dór O.-t egyszerüsége miatt keveset használják (Marcellus szinháza Rómában, Hrkules-templom Corában); az oszlopoknak egy toruszból és egy plintuszból álló lábat, az oszlopfőnek nyakat adnak. Az echinusz száraz, félköríves duzzadék lesz, tojássorral díszítve. A párkányból a triglifek sokszor elmaradnak, helyettök a koronázó párkányban fogsort v. gyámköveket iktatnak be. Az u. n. toscanai O. nem egyéb, mint a dór O.-nek ilyforma átváltoztatása, melyben sokszor az oszlop még egy külön talapzaton, az u. n. oszlopszéken áll (ily oszlopszéket helyeznek a rómaiak sokszor a többi O. oszlopai alá is). A római jón O.-nek csak oszlopfői és párkányzata díszesebb, csigavonalai csavartabbak. Viszont a római korintusi O.-ek rendkivül nagy gazdagságot és változatosságot mutatnak fel (l. a képmelléketet 8. és 9. ábrát), sőt a jón és korintusi elemek összekeverésével némelyek szerint még egy új O.-t, az u. n.: kompozit O.-t alkotják meg, mely azonban főleg az oszlopfőknek erősebb csigavonalaival különbözik a korintusi O.-től, amint azt Diocletian és Caracalla termáin, Titus és Septimius Severus diadalívén stb. látjuk. (Kompozit oszlopfőt l. Építészet VIII. képmellékletén, 9. ábra).
A renaissance korszak buzgalommal tanulmányozza Vitruvot, méregeti és összehasonlítja a fenmaradt római emlékeket (a görögökhöz nem igen fér) és azokból, mint az olasz Vignola, Serlio, Palladio stb., a francia Perrault, a német Dieterlein és mások, v. körülbelül ugyanazokat a törvényeket állapítja meg, vagy jobb-rosszabb (inkább rosszabb, mint jobb) kombinációkat teremt. Nagyban és egészben azonban a renaissance a római előképeket követi (egyes példákat l. Építészet-ben az olasz, francia, német stb. renaissanceban), végtelen változatosságot hozván be az egyes O.-ekbe. A barokk és különösen a rokokó stilus a O.-eket még ötletszerübben alakítja a, az oszlopfők volutáit megfordítja, a díszítésbe kagylókat, majd rusztikát kever (midőn az oszloptörzset alkotó dobokat, mint quadereket külön kiemeli). A modern korszakban egyesek nagy erőfeszítéseket tettek új O.-ek kitalálásában, de semmi szükségszerüségen sem alapulván a dolog, az erőlködés is hiábavaló volt és eredményre nem vezetett. Renaissance ízlésü építészetünk O.-ei manapság is a régi és ismert nyomokat követik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
