Náday

Full text search

Náday Ferenc (családi nevén Ujhelyi Nauratyill F.), a budapesti nemzeti szinház művésze, rendezője és a szinészeti akadémia tanára, szül. Budapesten 1840 márc. 13. Fia volt az elhalt Ujhelyi Nauratyill József kuriai főlevéltárnoknak. Középiskolai tanulmányait a fővárosban végezte, s ugyanitt lépett először szinpadra 1862. a budai népszinházban, mint énekes Don Juan Leporello-jában. A fiatal tehetséges művészt azonban már a következők esztendőben: 1863 jun. 14. a nemzeti szinházhoz szerződtették, melynek azóta állandóan tagja. Szerepköre nagyon tág; mint komoly szerelmes, mint első bonvivant, mint jellemszinész, s újabban a szalon-darabokban a közönség osztatlan elismerésével és tetszésével találkozik. Legkiválóbb szerepei: Márki és Misantropból; Mortimere az Agglegények-ből; Benedek a Sok hűhó semmiért-ből; Krisztyán az Arany ember-ből; De Ryons a Nők barátjá-ból; azután a Párisi-ban, a Válás után-ban, a Vadorzók-ban, a Pont Biquet család-ban. Csiky összes darabjaiban játszott és maradandó becsü alakításokat teremtett. Mint szinműfordító is előkelő nevet vívott ki magának. 1888. ünnepelte meg 25 éves jubileumát. - Felesége N. Vidmár Katalin, tanulmányait a nemzeti zenedében kezdette, majd 1867. a szini képezde operai osztályába lépett és itt nyerte végleges kiképeztetését. 1872. a nemzeti szinházhoz szerződtették, hol három évi komoly fáradság után 1875. Auber Kőműves-ében tünt fel, s azóta a víg dalművekben a fővárosi közönség egyik kedveltje. - Fiuk N. Béla nemrég mutatkozott be a szinpadon s rá a kedvező fogadás után itélve szép jövő vár.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me