Lykurgos,
Lykurgos, 1. Dryas fia, az edónok királya Trákiában. Ez a fiatal Dionysost szoptató dajkákat elriasztotta, minek következtében az isten a tengerbe esett, ahol őt Thetis felfogta és pártfogásába vette. Azért meg is gyülölték az istenek, őt magát vaksággal, országát terméketlenséggel vervén meg, minek folytán őrjöngni kezdett, saját fiát szőllőtőnek nézte és levágta; de mikor a terméketlenség mindegyre tartott, alattvalói a Pangaios hegyre hurcolták, ahol a kérlelhetetlen Dionysos lófarkhoz köttette.
2. L., a spártaiak törvényhozója. A történeti hagyomány életét és működését Kr. e. 900 és 817 közé helyezi. A Proklidák királyi házából származott. Állítólag Krétában jött volna arra a gondolatra, hogy Spárta viszonyainak gyökeres átalakítását az alkotmány reformjával fogja megkisérteni. A jósló helyektől tervének szentesítését megnyervén, hozzáfogott a dór életnek megreformálásához, ami némi ellentállásra talált, de mégis minden komolyabb akadály nélkül sikerült. A reform lényege abban állott, hogy a régi dórizmus, ugy a mint az fénykorában létezett, felélesztessék és a tulhajtásoktól megtisztítva, a jónok törzsszokásaival felújíttassék. Mikor a spártaiak ezt az alkotmányt elfogadták, L. elment Delfibe, hogy a Pythiának véleményét az új alkotmányra megtudakolja. Eltávozása előtt azonban megeskette a spártaiakat, hogy visszatéréseig az alkotmányon semmit sem fognak változtatni. Delfiben a Pythia megdicsérte az alkotmányt és fényt és dicsőséget igért annak az országnak, mely szerinte élni fog. Akkor L. önmagát éhhalálra kárhoztatta (némelyek szerint Kirrában, mások szerint Elisben v. Kréta szigetén). Halála előtt megparancsolta, hogy holttestét elégessék és hamvait a tengerbe szórják, nehogy a spártaiak esetleg hamvait hazaszállítván, az adott igéret alól feloldottnak érezzék magukat. Halála után Spártában külön szentélyt állítottak neki és csaknem az istenekéhez hasonló tiszteletben részesítették. V. ö. Meyer Ed., Forschungen zur alten Geschichte (I. 1892); Busolt, Griech. Gesch. (II. köt., 2. kiad.); Lachman, Spartanische Staatsverfassung (Boroszló 1836); Gilbert, Studien zur altspartan. Geschichte (Göttinga 1872); Ribáry, Az ókor története I.
3. L., a szónok, egyike az attikaiak 10 hires szónokának, Lykophron fia volt és valószinüleg Kr. e. 396. született. Mint az államkincstár kezelője az általa lelkiismeretesen kezelt és felszaporított jövedelemből egyrészt a hadihajókat szaporította (a háromevezősök mellett négy- és ötevezős hajók építése az új hajógyárakban), másrészt fényes építkezésekkel emelte szülővárosát: szobrokkal ékesítette a nagy Dionysos-féle szinházat, felépíttette a panathenaei stadiont és feldíszíttette a Lykeionban épült gimnáziumot. Mindezen érdemeiért Stratokles indítványára megválasztották athéni díszpolgárrá (307), ezt a kitüntetést törvénybe iktatták és feliraton örökítették meg. Ezenkivül a nép ismételten megkoszoruzta, mikor pedig 325. v. 324 meghalt, államköltségen temették el. Számos beszédéből 15 töredékesen jutott reánk, egyetlenegy teljesen, t. i. Leokrates ellen való (Eiszangelia prodosziasz), mely azonban formai tökély dolgában semmikép sem áll azon a magaslaton, amint azt egy attikai szónoktól elvárhatnók. Kiadásai legtöbbnyire az Oratores Attici c. gyüjteményben foglaltatnak. Töredékeinek kiadása Kieszlingtől (1847), életrajza Nissentől (Kiel 1833), jellemzése Polarstól (Attische Beredsamkeit (Lipcse 1880), magyarul Leokrates ellen mondott beszéde Fináczytól (Budapest 1893). V. ö. Dürrbach, L'orateur L. (Páris 1890).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
