Luther
Luther Márton, a XVI. századbeli reformáció megindítója és egyik vezére, szül. Eislebenben (Szászország) 1483 nov. 10-én, megh. u. o. 1546 febr. 18. Gyermekéveit az őt vallásosan, de egyszersmind szigoruan nevelt szülei házánál töltötte Mansfeldben, hova atyja, L. János, Möhrából költözött s bányászattal foglalkozott (megh. 1530., anyja, Ziegler Margit megh. 1531.); 14 éves korában atyja Magdeburgba, 1499. Eisenachba küldte tanulni. 1501. az erfurti egyetem polgára lett, hogy atyja kivánságához képest a jogi tudományokat hallgassa, előbb azonban a kor szokásának hódolva, foglalkozott a bölcseleti előtudományokkal is. 1502. baccalaureus, 1505. magiszter lett. 1505 jul. 2. egy Elek nevü kedves barátjával a városon kivül sétált, hirtelen vihar támadt, a tőle kissé hátramaradt barátját a villám lesujtotta. Ezen eset mélyen megrázta L.-t lelkében s rég táplált gondolatát tetté érlelte. Másnap belépett az ágostoni kolduló-rend tagjai közé. L. egész szivvel-lélekkel szerzetessé lett. Staupitz ajánlatára a szász választó-fejedelem, Bölcs Frigyes az új vittenbergai egyetemhez hivta meg (1508) L.-t tanárul, hol előbb Aristotelesről tartott felolvasásokat. 1511 őszén az ágostoni rend megbizásából Rómába utazott. 1512. a teologia doktorává avattatott, mi őt a teologia körébe vágó művek tanulmányozására még inkább buzdította; kiválóan tanulmányozta Pál apostol leveleit, melyekből felolvasásokat is tartott, továbbá Ágoston műveit és a középkor nagy misztikusának, Tauler Jánosnak iratait, melyek mindinkább kifejlesztették és megerősítették lelkében reformátori működésének kiindulási pontját képező s az egész reformáción végig húzódó azon hittani tételt, hogy az üdv nem jó cselekedeteink jutalma, hanem egyedül isten ingyen kegyelméből, hit által szerezhető meg.
Reformátori működésének kezdete ugyszólván a véletlennek tulajdonítható. X. Leo pápa 1517. a bűnbocsátó levelek (l. Búcsu) árultatását Németországon elrendelte s az árulással a németországi dömések perjele, Tetzel János bizatott meg, kinek a szász választó-fejedelemségbe való bemenetelét Bölcs Frigyes ugyan megtiltotta, de azt nem akadályozhatta meg, hogy alattvalói a szomszéd tartományba ki ne menjenek s bűnbocsátó-leveleket ne vásároljanak. Ezen leveleknek anyagilag és erkölcsileg káros hatásán lelkében felháborodott s okt. 31. a vártmeplom ajtajára 95 tételt ragasztott ki s ezekben a valódi bűnbánatról, bűnbocsánatról s isteni kegyelemről nyilatkozott s egyszersmind Tetzelnek az indulgencia-árulás körül elkövetett visszaéléseit erősen kárhoztatta. A tételek eredménye magát L.-t is meglepte; «alig 14 nap alatt egész Németországot befutotta ezek hire, mert az egész világ szája tele volt panaszszal az indulgenciák miatt». Az 1518-ik év kezdetén már Prierias Sylvester, a római birodalom területén megjelenő összes könyvek cenzora a pápa feltétlen tekintélyét szegezi L. ellenébe; ez pedig ápr. 26. Heidelbergában a főbb ágostoni tételek mellett lándsát tört. A pápa Rómába idézi L.-t, de Frigyes közbenjártára Kajetán pápai követ előtt jelenik meg Augsburgban (okt. 13-15.), ki tételeinek egyszerü visszavonását követelte, de L. ezt megtagadta, Augsburgot éjjel titkon elhagyta s ügyét a rosszul értesített pápa elől a jobban értesülendő pápa elé felebbezte; miután pedig afelől értesült, hog a pápa őt kihallgattatlanul kárhoztatta, egyetemes zsinatra apellált (nov.). A pápának Németországba küldött kamarása, Miltitz előzékeny bánásmódjával annyira lebilincselte L.-t, hogy ez megigérte, hogy ha ellenségei őt nem rágalmazzák, óvakodni fog a harc folytatásától; de miután Eck eretnekséggel vádolta, L. is újabb munkával védelmezte magát, majd (1519 junius 27-től jul. 19-ig) Lipcsében a szász herceg nyilvános szóvitát rendezett, melyben Eck Karlstadttal a szabad akaratról, L.-rel a pápa fensősége felől vitázott, mely vita folyama feltüntette a régi és új vallási elvek közötti különbséget, s egyszersmind nem habozott kijelenteni, hogy az ő tanai Husz némely tanaival egyeznek, és hogy az egyetemes zsinatok is csalódhatnak, aminthogy csalódott a konstanzi is, midőn Huszt elégette. Ezzel a katolikus egyháztól való elszakadásra az első határozott lépés megtörtént, s merészen haladt ezentul L. az új irányon, bámulatos irodalmi tevékenységet fejtvén ki a reformátori elvek mellett. Hirdeti az egyetemes papság s a keresztény szabadság elvét; hangoztatja az úrvacsorának két szin alatt kiszolgáltatását; Von dem Papsttum zu Rom (1520) c. munkájában kimutatja, hogy a szentirás tanai szerint nincs semmi szükség arra, hogy az egyháznak földi látható feje legyen; An den christlichen Adel deutscher Nation von des christlichen Standes Besserung címü munkájában a német nemesség ügyévé igyekszik tenni a reformáció ügyét, buzdítván azt, hogy ne tűrje tovább Róma zsarnokságát és zsarolását; az egyház babiloniai fogságáról (De captivitate) és a De libertate christiana c. műveiben felmutatja, hogy a pápaság miféle békókkal akadályozta eddigelé az egyházat szabad fejlődésében, és hogy a keresztény ember legfeljebb szabad tetszéséből vetheti magát alá a pápai hatalomnak. E közben a pápa is határozottabban lépett fel L. ellen 1520 jun. 16. kibocsátott átokbullájával, melyre L. 1520 december 10-én adta meg a választ, amidőn a vittenbergai vár egyik kapuja előtt az ifjuság és nagy közönség jelenlétében a bullát és az egyházi törvénykönyvet megégette.
A birodalom új császára, V. Károly 1521 tavaszára Wormsba irodalmi gyülést hirdetett s oda L.-t is megidézte. Amint április 16. Wormsba megérkezett, a gyülés elé állították, hol az eléje tett könyveket általa irottaknak elismerte, de tanait vissza nem vonta. A gyülés egy hónappal később kimondotta L.-re a birodalmi átkot, de ez már ápr. 26. elhagyta Wormsot, haza utazandó, de útközben Bölcs Frigyes intézkedése folytán álarcos lovagok által elfogatott, Wartburgba vitetett s itt, a világtól elzártan György úrfi név alatt 10 hónapot töltött. Barátai és ellenségei egyelőre elveszettnek hitték L.-t, azonban csakhamar újabb és újabb röpiratokkal győzte meg a világot életben léte felől, melyekben a fülbegyónás, a magánmisék, a papi és szerzetesi fogadalmak ellen élesen kikelt, majd kiadta Deutsche Postilláit s megkezdette az új-testamentomnak német nyelvre fordítását. Ezalatt Vittenbergában tovább fejlődött a reformáció munkája. L. egyik tiszttársának, Karlstadtnak egyházi beszédei következtében eltörölték a papnőtlenséget, L. legtöbb szerzetestársa odahagyta a zárdát és megnősült. Didymus, egy volt szerzetes, a miseáldozat ellen erősen kikelvén, a következménye az lett, hogy az oltárokat és képeket több templomból kihordták s az úrvacsorát, német beszéd kiséretébne két szin alatt szolgáltatták ki, majd a Zwickauból elűzött s Vittenbergába menekült próféták a gyermekkeresztség ellen izgatták a népet, melyek miatt Vittenbergában az egész reformációt veszélyeztető zavarok keletkeztek. Hirt vevén ezek felől L., ki ezen időtől fogva kivált minden romboló újításnak ellensége volt, a fejedelem akarata ellenére Wartburgot elhagyta, Vittenbergában termett (1522 márc. 7.), egy heti prédikálása által Karlstadtot a további újítások abbanhagyására birta, a keresztségismétlést sürgetőket a városból kiűzette s általában a zavarokat lecsendesítvén, a reformációt ismét a rendes kerékvágásba vezette.
A gróf Sickingen és Hutten Ulrik (l. o.) vezetése alatt álló német nemeseknek a trieri püspök s általában a fejedelmek ellen való felkelése (1523), majd az 1525. kitört pórlázadás újabb veszélyekkel fenyegették reformátori művét; de miután ez a vele korábban jó viszonyban volt Sickingennek azon ajánlatát, hogy a nemesség és a reformáció ügyét vállvetve, együtt védelmezzék, visszautasította, tiltakozván L. ugy ekkor, mint később is mindenkor az ellen, hogy az evangelium védelmezésére világi fegyver használtassék, a pórlázadókat pedig előbb Ermahnung zum Frieden auf die zwölf Artikel c. művével engedelmességre intette, mikor pedig ez nem használt, Wider die räuberischen und mörderischen Bauern munkájában ellenök nyiltan állást foglalt, a vészfellegeket szerencsésen elhárította az evangeliumi egyház felől s abban az isteni tiszteletnek, egyházi éneklésnek, majd az iskoláknak s szervezésnek ügyét újabb műveivel fejlesztette s szilárdította. Ilyen művei voltak: Von Ordnung des Gottesdienstes in der Gemeindle (1523); Formula missae (1523); Greuel der Stillmesse (1524); Aufruf an die Bürgermeister und Ratsherren der Städte in deutschen Landen (1524); Deutsche Gesangbuch (1534). A legbecsesebb műve pedig a német biblia volt, melyből az új-testamentom 1522., a többek segítségével fordított ó-testamentom pedig 1534. jelent meg. Nagy figyelmet ébresztett a sakramentomok hetes számát védelmező VIII. Henrik angol király ellen a nyerseségig erős hangon irt polemikus irata (1522); még inkább az Erasmus De libero arbitrio c. munkája ellenében De servo arbitrio c. munkája. A huszas évek utóbbi felében fő munkásságát az evangeliumi egyháznak a szász választó-fejedelemségben való rendezésére és szervezésére fordította. Ily célból adta ki Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdienstes címü munkáját (1526); 1528 okt.-tól 1529 végéig személyesen részt vett a szász egyházak látogatásában; 1529. kiadta nagy- és kiskátéját, melyekkel századokra megvetette a protestáns népnevelés alapját; ugyanezen évben részt vett a marburgi szóvitán (l. o.). Az 1530. Augsburgba hirdetett birodalmi gyülés elé leendő terjesztés végett, fejedelme megbizásából megirta az u. n. ágostai hitvallást (l. o.), 1537. pedig, midőn a pápa Mantovába zsinatot hirdetett, az u. n. schmalkaldeni cikkekben tüntette fel az evang. egyház hit- és egyházkormányzati elveit; egyik 1541. kibocsátott iratában tiltakozott a regensburgi vallási értekezlet egyesítő javaslatai, 1545-ben a trienti zsinatban való részvétele ellen a protestánsoknak. E mellett heves küzdelmei voltak élete utolsó 15 évében részint némely protestáns, de a vallás és egyház ügyeit állami s politikai ügyekkel, világi érdekekkel összeelegyíteni akaró fejedelmekkel s államférfiakkal, részint több protestáns hittudóssal s közöttük Melanchtonnal is (l. o. és Filippisták) kinek néha nagyon is tulszelid s nemcsak Kálvinhoz hajló, de a katolikusok irányában is engedményeket tevő iránya az ekkor már ingerlékeny lelkületét L.-nek boszankodással töltötte el. Nejétől, Bora Katalintól, a nimptsi nőzárda egykori tagjától, kivel 1525. kelt össze, egy leánya és három fia maradt; utolsó sarja L. Márton Gottlob mint jogtanácsos 1759. halt meg Drezdában.
L. összes műveinek legjelesebb kiadásai: a vittenbergai (12 kötet német és 7 kötet latin); a jenai (8 és 4 kötet) és a hallei Walch-féle (1740-51, 24 köt., újabb kiadás 1881); egy újabb és teljesebb kiadás Erlangenben jelent meg (a német iratok 1826-57, 67 kötet, a latin iratok 1829-73, 23 kötet). A legujabb weimari kiadásból (Kritische Gesammtausgabe mostanig 14 köt. jelent meg. L. leveleit De Wette adta ki 1825-28, 6 kötetben; Burkhardtól megjelent: Briefwechsel (1866); Mundtól: Politische Schriften (1844, új kiadás 1868); Franketól: Kirchenpostille (1844 és 1872); Förstemann és Bindseiltől: Tischreden (1846-48, 4 rész); Wackernageltól: Geistlichen Lieder (1856). Érc-szobrot emeltek emlékére Vittenbergában 1821.; egy ennél sokkal nagyobbszerü szobrot pedig 1868. Wormsban.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
