Lally-Tollendal

Full text search

Lally-Tollendal (ejtsd: lali tolanda), 1. Tamás Artur, Lally gróf és Tollendal báró, született Romansban (Dauphiné) 1702-ben, kivégeztetett Párisban 1766 máj. 9. Előbb atyja, L. Gérard ezredes alatt szolgált, aki II. Jakab angol királylyal Franciaországba menekült volt. Hősiesen harcolt 1741 óta Flandriában, Skóciában és Németalföldön; kitünt Fontenoy mellett, mire 1756. az összes francia előindiai gyarmatoknak kormányzójává nevezték ki. Eleinte szerencsével harcolt az angolok ellen és számos várost foglalt el tőlük, Vandarachi falai alatt azonban csatát vesztett és hősies védekezése dacára 1761 március 16. Pondichéryben meg kellett magát adnia. Mint hadifogolyt Angolországba vitték; de midőn megtudta, hogy Franciaországban árulással és gyávasággal vádolták, nem nyugodott, mignem szabad lábra helyezését kieszközölte (1764), mire azután Párisban jelentkezett. Hiába volt azonban minden védekezése, süket fülekre talált. A kormány a Bastilleba vetette és mint állítólagos árulót 1766 máj. 6-án halálra itéltette, mely itéletet harmadnap végre is hajtották. Fia és Voltaire azonban mindaddig nem nyugodtak, mignem - 10 esztendő mulva - a pört megújították, a midőn teljes ártatlansága kiderült. Erre a király 1778 máj. 21. kelt leiratával az itéletet megsemmisítette és L. becsületét tisztázottnak jelentette ki. V. ö. Jobez, La France sous Louis XV (5 köt., Páris 1869); Hamont, La fin d'un empire français aux Indes sous Louis XV (Páris 1887).
2. L. Trophime Gérard marquis, az előbbinek fia, szül. Párisban 1751 március 5-én, megh. 1830 március 11-én. Férfias bátorsággal küzdött ártatlanul kivégzett atyjának becsületéért. 1789-ben a harmadik rend képviselőihez csatlakozott, később azonban a demokrácia kinövéseitől való félelmében ismét az udvarhoz közeledett. Az október 5. és 6-iki események után elhagyta hazáját és Svájcba költözött. 1790. Quintus Capitolinus név alatt maró szatirát adott ki a nemesi előjogok eltörlése ellen, 1792-ben pedig visszasietett Párisba, hogy a királyt védelmezhesse. Az aug. 10-iki fölkelés után fogságba vetették, de a szeptemberi vérengzést szerencsésen kikerülte s Angolországba menekülhetett. A király pere alkalmával bátran védőnek ajánlkozott, de a konvent feleletre sem méltatta levelét, mire védőbeszédét Plaidoyer pour Louis XVI cím alatt nyomtatásban adta ki (1795). Ő irta a Défense des émigrés français, adressée au peuple français (1794; új kiad. Páris 1825, 2 köt.) c. művet is. XVIII. Lajos államtanácsossá, 1815. (aug.) pedig pairré nevezte ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me