Lábcsók,

Full text search

Lábcsók, a régieknek ama szokásából ered, hogy keleten az alattvalók engedelmességük jeléül kezdetben a császárokat, később a kereszténység korában a patriárkákat, érsekeket és püspököket, sőt egyéb kiváló méltóságok viselőit is L.-kal üdvözölték. Ma már kizárólag a római pápát tisztelik L.-kal és őt is csak megválasztatásakor, ünnepélyes székfoglalója alkalmával és a vatikáni ünnepélyes kihallgatásokon. Az újonnan választott pápához valamennyi bibornak és pedig több ízben járul L.-kal. A bibornokok egymásután járulnak a pápa elé és a jobb papucsra (sandale) himzett arany keresztet, valamint a pápa jobbját is ajkaikkal illetik. Hajdan a fejdelmek is alávetették magukat ezen szertartásnak. Igy Nagy Konstantin és Barbarossa Frigyesen kivül - a történelem tanusága szerint - egyéb fejedelmek is L.-kal járultak a pápa szine elé. V. Károly volt a fejedelmek közül az utolsó, aki a pápának ezen tiszteletet megadta; utána az uralkodók a L.-ot mindinkább elhagyták és ez csakhamar bevett szokássá vált, ugy hogy a koronás főket a pápa ma már csak kézszorítással vagy legfölebb öleléssel fogadja.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me