Izom
Izom (musculus), összehuzódó képességgel felruházott verhenyes lágy képződmény, melynek összessége a gerinces állatok testének legtömegesebb részét teszi, az embernél körülbelül 45%-ot (20 kilót), azt, amit a közéletben húsnak neveznek. Működésük többféle; mint aktiv mozgató szervek a csontokra hatnak, azokat egymáshoz közelítik vagy távolítják; azonkivül előfordulnak az érzékszervekben, zsigerekben, nemi szervekben, bőrben, vérerekben stb. Élő állapotban lágyak, hajlékonyak és jelentékenyen nyujthatók, pirosak, ami részint a vértartalomtól, részint saját izomfestéktől függ; vizbenállás által a festék kimosódik és az I. halvány lesz; főzve előbb zsugorodnak, azután lágyak és szakadékonyak lesznek. Az izmok legnevezetesebb sajátsága az összehuzódó képesség, mely bizonyos ingerekre áll be; ez rendszerint a központi idegrendszerből indul ki, azonkivül beáll hő, erőművi és elektromos behatásokra is. Élő izmok, ha nem is működnek, folyvást aktiv feszülésben vannak, amit izom-zsongnak (tonus) neveznek. Elhalás után az izmokon sajátszerü keményedés és rövidülés áll be, amit halálmerevségnek neveznek; az embernél legkorábban 10 perccel, legkésőbben 7 órával lép fel a halál után; a rothadás bekövetkezésekor megszünik. A nagy viztartalom miatt az izmok hamar rothadnak, felszinükön penészgombából álló ragadós lepel keletkezik; vizelvonás (beszárítás, füstölés) által a rothadás megakadályozható, igy hat a nagy hideg is. A vértartalom mintegy 7278%, a szilárd alkotó részek 28-22%-ot tesznek; az utóbbiak között van az izomrostonya (myosin), kevés zsir, nitrogéntartalmu anyag (kreatin), glikogén és izomcukor (inosit), különféle savak (tejsav, hangyasav stb.); ásványrészek között legtöbb a kali- és foszforsavas só, konyhasó; gázok közül oxigén és szénsav.
Az izmok kétfélék: az akarattól kormányozhatók és attól függetlenek, az előbbieket animális, az utóbbiakat vegetativ izmoknak nevezik. Szerkezetüket illetőleg az utóbbiak u. n. sima izomsejtekből, amazok harántul csikolt rostokból állnak. De a harántul csikolt animális izmok között vannak olyanok is, melyeknek működésére az akarat befolyással nincsen, p. a szivizom, másrészt vannak harántul csikolt izmok, melyek az akarat befolyása nélkül is működnek, p. a lélegző izmok alváskor, ájuláskor. Sok gerinctelennél minden izomrost harántul csikolt, p. a rovaroknál; ellenkezőleg a férgeknél és puhányoknál minden I. sima sejtekből áll.
Az izmok alakja sokféle. A karcsubb izmok hasonlítanak lenyuzott egérhez (innen származik a latin nevök: musculus); ennek középrészét hasnak (venter), a két vége közül az egyiket fejnek (caput), a másikat farknak (cauda) nevezik. Mindkét végük csonthoz vagy porchoz tapad, azért a fej helyett helyesebb az eredés (origo), a fark helyett a tapadás (insertio) név. Ha az in rézsut megy át a hosszukás I.-ba, vagy a közepébe egy darabon bemélyed, létrejön az u. n. féltollas vagy tollas I. (m. semipennatus, pennatus). A széles izmok alakja többnyire szabálytalan négy- vagy háromoldalu, ha csipkékkel erednek, fürészizmoknak (m. serrati) mondatnak. A gyürüalaku izmok vannak elhelyezve, rostjaik a környező lágyrészekben végződnek. Ha több I. feje közös hasba egyesül, előállnak a két- vagy többfejü izmok (m. biceps, triceps, quadriceps); ha az I. lefutásában valahol in van, az kéthasuvá lesz (m. biventer, s. digastricus); több inas megszakasztás, ha azok zigzugosak és harántirányuak, teszik az inas beiratokat (inscriptiones tendineae). A bőrizmok némely emlős állatnál nagy terjedelemben fordulnak elő, az embernél csak a nyakon és tenyéren maradt belőlük valamennyi vissza. Ízületi izmok, az Ízületek tokszalagához tapadó kis izmok v. kötegek értik, ama szalagnak megfeszítésére valók.
Ízületek felett elvonuló izmok működésekor az Ízület állása megváltozik, hajlításba, feszítésbe, közelítésbe, távolításba v. forgatásba jön. Rendszerint az I. mozdulatlan végét eredésnek, a mozhathatót tapadásnak nevezik. Az izmok működésekor a csontok emeltyükké lesznek, az erőnyilvánulás az I.-ban van, a csont teszi a súlyt, a támaszpontot az ízület forgástengelye. Az emeltyük többnyire egykaruak, azaz a támaszpont (ízület) az emeltyünek a végén van; ritkábbak a kétkaru emeltyük, melyeknél a támaszpont az erő és súly között van alkalmazva. Az egykaru emeltyük többnyire olyanok, hogy az erő közel van a támaszponthoz, ami erőveszteséggel jár ugyan, de gyors mozgásokat hoz létre már csekély összehuzódáskor. Minél több az I.-rost valamely I.-ban, annál nagyobb erőt képes kifejteni, azaz ereje egyenes irányban áll harántmetszetével. A rövidülés nagysága függ az I. hasának hosszaságától, körülbelül a felére képes összehuzódni; minél hosszabb az I., annál nagyobb az általa kivitt mozgás terjedelme. Működésük szerint az izmokat csoportokra osztjuk be, u. n. hajlítókra és feszítőkre (flexores, extensores), közelítőkre és távolítókra (ad- és abductores), forgatókra (rotatores) stb. A főbb testi tájékok szerint vannak fej-, nyak-, mell-, has-, hát- és végtagizmok. Az ember izmainak bő leirásával foglalkoznak Heule és Schäfer-Thune anatomiájukban. Az izmokon előforduló érdekes változatokat tárgyalja Testut, Les anomalies musculaires chez l'homme expliquées par l'anatomie comparée (Páris 1884).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
