Faanyag
Faanyag vagy foszlatott fa (ném. Holzstoff, l. a mellékelt képet), koptatás által elemi sejtjeire bontott fa, melyet papiranyagként használnak. Faanyag-gyártásra minden lágy fa alkalmas, tehát a lombosfák épugy, mint a tűlevelüek, legkiterjedtebb mértékben azonban a lucfenyőt (Abies excelsa) és a jegenyefenyőt (Abies pectinata) használják, mert ezek könnyen foszlathatók és hosszu sejtüek.
Gyártási módja
a következő: A 30-40 éves fatörzseket körfürészszel 350-400 mmes hasábokra fürészelik szét; a hasábokról a kérget nyesőkéssel avagy az 1. ábrán előtüntetett koronggyaluval vágják le s végre az ágcsomókat kifurják vagy kifürészelik.
1. Koronggyalu.
Az ilykép előkészített hasábokat a 2. ábrán
2. Fa-foszlató. - Defibreur.
jelzett defibreur néven nevezett foszlatóra teszik, amely lényegében gyors forgásban levő homokkőből áll, melyhez a fát hozzászorítják s amely a nagyfoku surlódás folytán az egyes sejteket és sejtnyalábokat a hasábokról letépi. A homokkő burokjának a fa felvételére fiókjai vannak. A fiókokban az egyes hasábok egy fedő közbevetésével a kőhöz szorulnak. A kőhöz tapadt sejteket erős vizsugárral leöblítik. A foszlatóról lemosott anyag különböző sejtcsoportokból áll. Ezeket gondos, nagyság szerinti osztályozásnak vetik alá, mert papirosanyagként csak az elemi sejtek használhatók. Az osztályozást szitákkal végzik, de olykép, hogy a finom anyag mindig lebegő állapotban maradjon. A sziták részint henger-, részint sikalakuak. Rendszerint 6 részre osztják a foszlatott anyagot. Első sorban a forgácsokat különítik el azáltal, hogy az anyagot oly rostán szitálják, amelyen a forgácsok fennakadnak és csak a sejtnyalábok esnek át; ezt követőleg a legdurvább sejtnyalábokat választják el, még pedig rendszerint a 3. ábrán
3. Hengeres szita.
jelzett hengeres szita segélyével. Az anyag az egyik bővített csapon át a szitahengerbe folyik, innen a finomabb részek a szitaszöveten át a vályuba s innen a következő osztályozóhoz folynak, mig a legdurvább részek a szitán megakadnak. A szitahenger lassu forgásban van s igy a szitába akadt részek kiemelkednek a folyadékból; midőn a legmagasabb helyzetben vannak, vizsugár által kiöblíttetnek. A kiöblített durvább anyagot a másik bővített csapon áthaladó csurgón vezetik ki a hengerből. A hengeres szita szövetén átfolyó anyag most fokozatosan finomabb s finomabb szitára jő, mely az anyagot osztályozza. Ez osztályozást rendszerint a 4. ábrán látható sikszitán végzik.
4. Sziklaszita.
A sikszitáló felületek A és B kissé lejtősen vannak elhelyezve és forgattyu vagy külpontosan ékelt tárcsával és tolóruddal ide-oda lengő mozgásba hozatnak. Ezen elrendezés folytán a szitán át nem eső anyag a szitáról lerázatik s igy a szita felülete folytonosan tiszta és munkaképes marad. A szitán átfolyó anyag mindaddig ujabb szitákra kerül, mig a szitán áteső részek főleg elemi sejtekből állanak. Az ilyen anyagot I. osztályunak mondják s ezt már papiranyagnak lehet használni; mig II-V-ös anyagcsoportok, amelyek sejtnyalábokból állanak, még további felbontásnak vetendők alá. A sejtnyalábokat közönséges malomkőjáratokkal bontják, melyeket finomító járatoknak (raffineur) neveznek. A sejtnyalábokat lebegő, azaz uszó állapotban kell megőrölni, különben porrá őröltetnek.
A finomítóról lekerült anyagot az előbb ismertetett módon osztályozzák, mindenkor ügyelve arra, hogy a sejtnyalábok uszó állapotban maradjanak, különben összecsomósodnak. A most leirt műveletek folytán nyert I. osztályu anyag további feldolgozása azon távolságtól függ, melyre az anyag szállítandó; mert a távolság növekedtével a szárítás fokozandó. Ha a papirosgyár a faanyaggyár tőszomszédságában van és a faanyagot azonnal feldolgozzák, akkor csak fölösleges vizétől kell azt megszabadítani. E célra a 3. ábrán látható, bővített csappal biró szitahenger szolgál. A szitaszövet oly finom, hogy azon az elemi sejtek át nem eshetnek. A szitát kádba helyezik, melyben I.osztályu anyag uszó állapotban van és lassan forgatják. A viz a szita belsejébe s onnan a csapon át a szabadba folyik, mig a faanyag a hengerszitára tapad. A szitáról a F.-ot késekkel folyton lekaparják, a tartókba gyüjtik és tovaszállítják. Ha a F. távolabbra szállítandó, lemezt készítenek belőle, melyet kisebb távolságnál nedvesen, nagyobb távolságban teljesen száraz állapotban szállítanak. A lemez készítéséhez az 5. és 6. ábrán
5. Papirosgép hengeres szitával, keresztmetszetben.
látható gépet alkalmazzák.
A 6. Papirosgép hengeres szitával, alaprajzban.
F. az s jelü merítő készülékkel a T tartóba emeltetik. E tartóban egy C-vel jelölt szitahenger forog, mely bővített Q csappal bir. A viz a szitán át a hengerbe s onnan a csapon át elfolyik, mig a faanyag pép alakjában a szitára tapad, erről az 1-jelü nemezre és erről ismét a w-jelü fahengerre tapad. Ezen w hengeren rétegződik az anyag. Ha a réteg elérte a kivánt vasgtagságot, felhasítják, s igy összefüggő lapot vagy lemezt kapnak. A papirosgépről lekerülő faanyaglemezeket sajtolják, hogy viztartalmuk csökkenjen és a szállításra alkalmasabbak legyenek. A lemezeket teljesen a 7. ábrán jelzett gépen szárítják.
7. Papirlemez-szárító.
Ez lényegében egy gőzzel fütött rézdob, mely lassan forog és 4/5 részében szövettörlővel érintkezik. A szárítandó lemezt a szövet és dob közé teszik, a szövet a dobhoz simítja s igy közvetlenül melegül. A lemez egyszeri körülforgása után a lemez a szövet behatása alól felszabadul és kiesik. Aztán ujból beteszik, mig teljesen kiszáradt.
A F.-lemezt szokásos kéregpapirosnak is használni, de ekkor még tömöríteni is kell; e célból erős vashengerek között többszörösen áthengerlik, miáltal egyuttal simábbak is lesznek a papirlemezek. A F. oly papirosokhoz, melyek rövid ideig használtatnak, igen alkalmas; de hosszabb ideig megőrzendő papirosokhoz nem való, mert a levegő és világosság behatása folytán felbomlik, megsárgul és törékenynyé válik. A F.-ot ezért nem szokták papirosanyagnak, hanem csak pótanyagnak nevezi. A F. jelenléte a papirosban kémlőszerekkel v. górcsővel könnyen felismerhető. Kémlőszere a kénsavas anilin (5 gr. anilinszulfát 50 gr. lepárolt vizben feloldva) és a floroglucin (2 gr. floroglucinpor 25 cm3 alkoholban feloldva, az oldathoz 5 cm3 tömény sósav adva). Ha ezen kémlőszerekből F.-tartalmu papirosra egy-egy cseppet ejtünk, a kénsavas anilintól élénksárgára, a floroglucintól pirosra festetik. Górcső alatt a F.-ot a bélsugársejteken lehet felismerni. A bélsugársejtek ugyanis a feloszlatás folytán sem válnak el a fasejtektől s mert irányuk merőleges a fasejtek irányára, górcső alatt faanyagtartalmu papirosnál két egymásra merőleges irányban haladó sejtcsoportot láthatni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
