Eberhard

Full text search

Eberhard (ó-ném. Epurhart a. m. erős mint a vadkan), 1. E. frank herceg, I. Konrád keleti frank (német) királynak öcscse, kit a hatalmas hűbéreseivel folytatott harcokban hűségesen támogatott. Henrik szász herceg azonban 915. a Diemel mellett megverte, mindazonáltal maga hozta át a koronát és jogart (haldokló bátyjának kivánsága szerint) ellenségének Henriknek, kit azután a német nagyok Fritzlarban 919 április havában királynak választottak. I. Henrik király emiatt nagyrabecsülte E.-t Henrik utódjával, I. Ottó királylyal azonban E. folytonos villongásban élt. Szövetkezve Thankmarral, Ottó öcscsével, fegyveres erővel támadta meg a királyt. E harcokban Henrik E. hatalmába került, mig Thankmar elesett. E körülmény a királylyal való kibékülést vonta maga után. 938. azonban ujra fegyvert fogott a király ellen s a felkelt lotharingiai Giselberthez és Henrikhez csatlakozott. De midőn Andermach mellett át akart kelni a Rajnán, Udo és Konrád unokaöcscsei megtámadták és megölték. E. örökösök nélkül halt el. Az E. nevü württembergi grófok és hercegek közül megemlítendők:
2. E. (I.) melléknevén a «dicső», württembergi gróf, I. Ulrik fia, szül. 1265 márc. 13., meghalt 1325 jun. 5. Már mint gyermek együtt uralkodott bátyjával, II. Ulrikkel, 1265-79-ig, Ulrik halála óta azután egyedül. Eszes, merész és hódításra vágyó férfiu volt, aki magát «az Isten barátjának s az egész világ ellenségének» mondotta. Midőn habsburgi Rudolf király a birodalomtól (az interregnum ideje alatt) elszakított birtokokat visszakövetelte E.-től, ez fegyvert fogott és több főurral szövetkezve, hadat indított királya ellen. De Rudolf 1286. megverte s birtokaitól megfosztotta. 1287. E. ujra fellázadt Rudolf ellen, de ismét vereséget szenvedett. Folytonos villongásban élt I. Albrecht királylyal is. Az 1308-iki királyválasztásánál az ő nevét is emlegették, de VII. Henrikkel szemben elbukott. Az uj király keményen megrótta, amiért az alsó-sváb birod. városokat elnyomja. Ezt E. zokon vette s dacosan otthagyta a birod. gyülést. Erre birod. átokkal sujtották, s weinsbergi Konrádot bizták meg azzal, hogy E.-t haddal támadja meg. 1311. négy vár kivételével az egész grófság Konrád hatalmába került, aki a Württemberg nevü családi várat is földig lerontotta. VII. Henrik halála után (1313) E. megint visszahódítá országát s székhelyét 1320-21. Stuttgartba helyezték át. V. ö. Übelen, E. der Erlauchte Graf von Württemberg (Stuttg. 1839).
3. E. (II.) melléknevén a «civakodó», württembergi gróf, III. Ulrik fia, az előbbinek unokája, megh. 1392 márc. 15. 1344-66. IV. Ulrik öcscsével uralkodott közösen, bár nem egyetértően, azontul pedig egyedül. 1349. IV. Károly érdekében győzedelmesen harcolt schwarzburgi Günther ellen. A nürnbergi birodalmi gyülés (1360) a svábbirodalmi városok panaszára megrótta s a birodalmi erősségek átadására szólította fel, mire Rudolf osztrák herceggel szövetkezve fegyvert fogott a császár ellen; azonban a császári seregek Schorndorfban békére kényszerítették. További uralma is szakadatlan küzdelmek láncolata. Uhland megénekelte Eberstein gróffal és Wunnensteini Frakassal való küzdelmét (1367). Az ulmiakat és szövetségeseiket Atheim mellett győzte le 1372. Erre 40 sváb város szövetkezett a IV. Károly által dédelgetett és mindig ujabb előjogokkal fölruházott E. ellen, s két éven át folyt az ádáz háboru. Végre a városiak Reitlingen mellett Ulrikot, E. fiát, 1377 máj. 21. legyőzték és sok württembergi várat és falvat elhamvasztottak. A császár közbenjárására tiz éves fegyverszünet jött létre s E. kénytelen volt Alsó-Svábország helytartóságáról végképpen lemondani. Tiz év mulva a háboru megujult s most E. verte le Döffingen mellett 1388 aug. 24. s sváb városok hadát. De a diadalt drágán váltotta meg, fia Ulrik is halva maradt a csatatéren.
4. E. (III.), ujabb időben a Kegyes (adakozó) melléknevet adták neki, E. 3. unokája, a Döffingen-nél elesett Ulrik fia, 1392-1417-ig uralkodott. Nagy harcot vivott a Schlegler lovagokkal és 1395 szept. 24. legyőzte őket. 1405. csatlakozott a Ruprecht királylyal ellenséges lábon álló marburgi szövetséghez. Zsigmond császárnak pedig főtámasza volt. Fia, E. (IV.) arról emlékezetes, hogy házassága által ő csatolta Mompelgardot Württemberghez.
5. E. (III.), württembergi herceg, 1628-74, szül. 1614., megh. 1674 jul. 3., János Frigyes herceg fia, 1628-33. uralkodott, gyámság alatt. 1633. a heilbronni szövetségben a svédek részére állott, de a császáriaknak Nördlingen mellett (1634) történt győzelme után Straszburgba menekült; országát pedig ezalatt ugy feldulták, hogy kő kövön nem maradt s meghódított tartományként bántak vele. Csak 1638. kapta vissza elpusztított hercegségét, noha hatalmának jogkörét megszükítették. A svédek segítségével azonban az 1648. békekötés értelmében ismét minden régi jogába visszajutott. Halála után fia, Vilmos Lajos követte az uralkodásban.
6. E.(IV.) melléknevén a «szakállas», Württemberg I. hercege, idősb Lajos gróf fia, szül. 1445 dec. 11., megh. 1496 febr. 24. Neveletlen, vad természetü gyermek volt, aki Frigyes, pfalzi választófejedelem segítségével már 14 éves korában fölszabadult V. Ulrik, nagybátyjának gyámsága alól s átvette a württembergi grófság urachi részét. Az uralkodással kevéssé törődött, miglen egy Jeruzsálembe tett zarándokolás (1468) döntő s nemesítő befolyással volt jellemére s egész életére. Korának legkiválóbb fejedelme lett s eszélyesség, igazságosság, vallásosság és a tudományok és művészetek iránti szeretet által tünt ki. 1474-ben nőülvette a szellemes, művelt Borbála mantovai hercegnőt. Unokaöcscsével az ifj. E.-dal Münsingenben kötött szerződést (1482), mely az ország föloszthatatlanságát örök időkre biztosította. Mint békeszerető fejedelem saját elhatározásából vetette meg alapját a württemb. rendi alkotmánynak, melynek értelmében a törvények ellenőrzését a főpapságra, a lovagságra és a polgárság (a 3 rend) képviselőire bizta. Autonomiát adott Stuttgart és Tübinga városoknak; helyreállította a kolostorokban a fegyelmet, tudósokat hivott udvarához (Reuchlin János) s könyvtárt és egyetemet alapított Tübingában (1477). Népe ezért őszinte szeretettel ragaszkodott hozzá s E. jogosan dicsekedhetett a császár és a fejedelmek előtt, hogy otthon a legsürübben erdőben is bizton lehajhatja fejét. Mint az 1488. alapított sváb szövetség feje sokat fáradozott a közbéke fentartásáért. I. Miksa császár érdemeinek elismeréséül önszántából herceggé nevezte ki Wormsban 1495 jul. 21. s a Rajnán innen levő családi birtokokat örök időkre osztatlan württemb. hercegséggé emelte. E. gyermektelenül halt el. Hamvait Ulrik herceg 1537. Tübingában vitette s az ottani székesegyházban helyezte örök nyugalomra. Életét többen megirták: Röszlin (Tüb. 1793), Pfiszter (1822) és Schneider (Freiburg 1875). Uhland költő pedig megörökítette. E. után unokaöcscse, II. ifj. E. következett a trónon, azonban a rendek önkénykedése miatt már 1498., lemondásra kényszerítették. Megh. 1504., ő volt a stuttgarti ágnak utolsó sarja.
7. E. (VI.), az ifjabb, mint württembergi herceg Eberhard II., 1496-98., V. Ulrik gróf fia, szül. 1447., megh. a lindenfelsi várkastélyban (Odenwald) 1504. A burgundi udvarban nevelték és könnyelmü életmódhoz szoktatták; 1480. atyja halála után kezébe vette a württembergi grófság stuttgarti részének kormányzását, de ebbe csakhamar beleunván, 1482. a münsingi szerződésben nagybátyjának, V. Eberhardnak adta át az ügyek vezetését. Ezt a cselekedetét azonban később megbánta és emiatt közte és nagybátyja közt viszálkodás támadt, melynek ugy vetettek véget, hogy 1485., a stuttgarti szerződésben E.-nak 8000 frtnyi járadékot biztosítottak. Mindazáltal E. a kolostorokat és hivatalokat is zsarolta, ugyhogy nagybátyja haddal volt kénytelen ellene vonulni. Erre 1489. választott királyi biróság közbejöttével a frankfurti határozatot hozták, amelyben kimondták, hogy arra az esetre, ha nagybátyja előbb hal meg mint ő, a stuttgarti grófság ismét E.-ra száll vissza. Minthogy ezáltal az ország feloszthatatlansága megint veszélyeztetve volt, 1492. az esslingi szerződésben meg állapították, hogy a württembergi uralom felosztatlanul együtt maradjon és Eberhard im Bart halála után az ifjabb Eberhand az egész ország kormányzásában kövesse őt, de élte fogytáig 12 tanácsos és egy udvarmester gyámsága alatt álljon. Mihelyt azonban E., Eberhard im Bart halála után 1496. Württemberg hercege lett, ki akart bujni a gyámkodás alól és borzasztó önkénykedő uralkodást fejtett ki; különösen Holzinger Konrád, egykori kancellárjának, ki szökött ágostai szerzetes volt befolyása alatt. Ezt a gyámsági tanács nem törte el s az esslingi szerződés értelmében kezébe vette az ország kormányzásának gyeplőjét és valamennyi hivatalos és alkalmazott felmondta a hercegnek a szolgálatot. Azután I. Miksa, több fejedelemmel együtt, kimondta, hogy E. a hercegséget veszítse el, hogy Ulrik gróf, V. Ulrik unokája, kövesse őt az uralkodásban és mig emez nagykori lesz, a gyámsági tanács uralkodjék. Az 1498. horbi szerződésben E. formálisan lemondott az uralkodásról és 6000 forint nyugdijat kapott. Az országot is el kellett hagynia s mind haláláig a lindenfelsi kastélyban élt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT