Csaba-monda

Full text search

Csaba-monda. Hun mondáinknak Etele mellett Csaba a legkiválóbb alakja, de míg Etelénél az eredeti mondai vonásokból a nyugati krónikák adatai mellett alig maradt meg valami: ez a monda egykét lényegtelen részlet leszámításával egészen magyar. Csaba Etelének volt a fia Honorius görög császár leányától. Etele halála után két fia, Csaba és a német fejedelemnőtől született Aladár öszevesztek apjuk öröksége fölött; Csabával tartottak a hunok, Aladárral a németek élükön a ravasz Detréval és más idegen népek. A testvérek közt harcra került a dolog, melyben elébb Csaba győzött, de azután a 15 napig tartó sicambriai (Ó-Buda) véres ütközetben teljesen megveretett. Csaba testvéreivel és 15 ezer hunnal nagyapjához menekült Görögországba, népének egy töredéke, 3 ezer ember pedig a Chigle mezőre futott s onnan az erdélyi hegyek közé nyomult; ezek a székelyek elődei. Csaba 13 évig maradt Görögországban, de azután egyévi viszontagságos utazás után visszatért Scithiába, hol nagyapja, a még életben levő Bendekuz tanácsára Korozméniából vett feleséget, kitől két fia, Ed és a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott Edemen, az Aba nemzetség őse született. Mint Székely I. folytatja a mondát, Csaba közeledni érezvén halálát, végrendeletében meghagyta a scithiai magyaroknak, hogyha megerősödnek, állajanak bosszut Etele ellenségein.
E monda többféle elemből alakult. Tulajdonképeni magvára az Anonymus által említett «Sobamoger», azaz Csaba-magyar elnevezés vezet; szerinte így nevezték a Zuárddal Rasciában Durazo környékén letelepült magyarokat. Ebből kitünik, hogy a Soba-moger tulajdonképen nép- v. törzsnév. A C. egész lényege azon sarkallik, hogy ezen törzs a legszorosabb kapcsolatban van a hunokkal. Ezen nyomon haladva rájövünk, hogy a VI-VII. sz.-beli bizanci irók és Jordanes szerint csakugyan volt egy olyan a magyarokkal is bizonyos kapcsolatban levő hun törzs, melynek neve összeköttetésbe hozható a Soba-mogerral. Ez a törzs a szabir, szavir v. szapeir, mely a Kaukázustól északra az Azovi tenger keleti partvidékén tanyázott a VI-VII. sz. folyamán s neve akkor kezd eltünni, midőn a keleti turkok vagyis a kozárok az Alsó-Volga mellékén elhatalmasodnak s az azon vidéken laó törzseket uralmuk alá vetik. Később a szavir vagy szevár mint a kozárok alá tartozó bolgárfajta népség jön elő. A X. század közepe táján Konstantin császár «Szabartoiaszfaloi» (Szabarétoi-.aszfaloi a. m. szabarok vagy aszfalok) néven ismét említi őket, még pedig egész világosan ugy, mint magyarokat, kiknek ez a régebbi nevük volt. Ezzel összhangzásban vannak Jordanes sorai, ki a hunok két törzséről szólva, egyiket szavirnak nevezi s midőn az ultziagirokat leirja, a szavirok helyett minden átmenet nélkül hunugurokra tér át, mintha csak az ő korában a szavirokat és a hunugurokat egy népnek tartották volna, Mindezek arra vallanak, hogy a Csaba-mondában csakugyan a szabir törzs emlékét tartotta fenna magyar hagyomány, s maga Csaba vezér e néptörzsnek a személyesítője, mely nyilván Kuvrát bolgár király unugurjainak, a VII. sz. derkén a kozárok által meghódított Batbaján (l. o.) népének, Konstantin kabarjainak és Anonymus kunjainak felel meg.
Ez adja meg a C. történeti hátterét, melyben (Csaba görögországi tartózkodása) valami homályos emléke maradt fenn annak, hogy Attila birodalmának felbomlása után a hunok egy töredéke Attila három fia, Irnák, Uzindur és Emnedzár vezérlete alatt a kelet-római birodalom területén, az Al-Duna mellett telepedett meg, honnan azonban nemsokára a Don mellékére költöztek. Ezen hunok pedig épp a magyarsággal voltak szorosabb kapcsolatban, mert a VI. sz. Jordanes szerint a hunugurok Scithiából kiköltözve Mőziában, Dáciában és Traciában, tehát az Al-Duna mellékén telepedtek meg, de már az ő idejében ismté Scithiában laktak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages