Cromwell
Cromwell (ejtsd: kramell), 1. Olivér, Angol-, Skót- és Iroszág egyes. köztársaságának protektora, szül. Huntingdonban 1599 ápr. 25., megh. Londonban 1658 szept. 3. Atyja C. Róbert, anyja Stewart Erzsébet volt, az utóbbi a Stuartokkal volt rokonságban. A család szerény viszonyok között élt s az a puritán jámborság é serkölcsi szigor, mely az a pai házban uralkodott, korán átszállott C.-re is. Azok az elbeszélések, melyek Cromwell könnyelmü és kicsapongó fiatalságáról szólanak, teljesen alaptalanok. Miután egy évig Cambridgeben tanult s egy ideig Londonban jogi tanulmányokat folytatott, 21 éves korában egy londoni polgár leányát, Bourchier Erzsébetet vette nőül s visszavonult st.-ivesi és ely-i birtokaire, hol boldog családi viszonyok között földjeit művelte és amellett szorgalmas látogatója volt a puritánok gyüléseinek. 1628. Cambridge lakói a parlamentbe választották és itt ugy vallási és politikai érzelmei, mint Hampdennel való rokonsága az ellenzék soraiba vezették. A bekötevkezett tizenegy év alatt, míg a királyi abszolutizmus tartott, ismét falusi birtokain tartózkodott, de a puritánok között befolyása mindinkább növekedett. Igy ismét tagja lett előbb a rövid, azután az hosszu parlamentnek (1640) s tüzes, rajongó beszédei általános figyelmet krletettek. Midőn a háboru I. Károly és a pralament között kitört, C. előbb mint egy lovas csapat kapitánya, azután mint ezredes katonai tehetségének fényes jeleit adta. Míg a többiek tétováztak, ő teljesen tisztában volt a polgárháboru céljaival és az alkalmazandó eszközökkel: «Szükség esetén, igy szólét, a királyt is főbe kell lőni!» Mivel belátta, hogy a parlamentnek az alsó néposztályokból összeszedett gyakorlatlan hadserege a gazdag, harckedvelő nemesekből álló királyi hadsereggel nm mérkőzhetik, szilárd politikai és vallásos meggyőződéstől áthatott, szemenszedett hadsereget igyekezett toborzani és szervezni s csakugyan rövid idő alatt több mintaszázadot vezetett hadba. Ezek a táborban is megtartották szigoru szabályaikat «és éppoly jól tudtak imádkozni, mint a puskaport szárazon tartani». A többi csapat ugyan szenteknek csufolta őket, de ők tovább is vérüket és vagyonukat vetették latba a szabadság év vallásuk ügyéért. E mindenre elszánt cspatok élén C. Ruprecht herceg addig győzhetetlen lovasait Marston-Moornál 1644 ju. 2. Megverte s főrésze volt a newburyi győzelemben is (okt. 27.), melyet azonban a fővezér, Macnhester gróf, kizsákmányolni nem tudott. Ezért C. a parlamentben erélyesebb hadviselést követelt s kieszközölte a lemondási határozatot (1645 ápr.), melynek értelmében paralamenti tag polgári vagy katonia hivatalt nem viselhet s mely az eddigi tábornokok visszalépését vonta maga után. Ő maga azonban a parlament engedelmével kivételesen megtartotta a lovasság vezérletét Fairfax főparancsnoksága alatt. A puritán-independens szellemben ujra szervezett és szigoru fegyelemben tartotta hadsereggel Naseby mellett 1645 junius 14. Fényes győzelmet arattak és nyomban rá bevették a fontos Bristol-t, mire I. Károly előbb Oxfordba, 1646. Pedig a skótokhoz menekült, kik azonban pénzért az angol parlamentnek kiszolgáltatták. Erre azonban a presbiteriánus parlamenti többség és az independens hadsereg között élénk ellentét fejlődött ki és ugy látszott, mintha a parlamenti inkább hajlandó volna kibékülni, mintsem a hadsereg befolyását és hatalmát eltürni. E kibékülésnek a hadsereg fizette volna meg az árát és ez okból néhány lovas katona, valószínüleg C. tudtával és akaratával, hatalmába kerítette a királyt (1647 jun. 3.), mire C. és Fairfax a mozgalom élére állva, a hadserggel aug. 6. Londonba vonultak, hogy a presbiteriánusok elől a táborba menekült puritán és independens tagokat a parlamentbe visszavezessék. A fogoly királylyal időközben megkezdett alkudozásokat C., nehogy befolyását a hadseregre elveszítse, félbeszakította, s a parlamentben keresztülvitte egy végrehajtó bizottság felállítását, melynek legbefolyásosabb tagja ő maga lett. Az 1648. Kitört királypárti felkeléseket Fairfax és Ireton segélyével véresen elnyomta. Ő maga először a walesiek felkelését fojtotta el, azután Prestonnál megverte a király kiaszabadítása végett Angliába betört skót hadsereget (1648 aug. 17-19.), benyomult Skóciába és a sótokat békére kényszerítette. Távolléte alatt a parlament uj alkudozásokba bocsátkozott Kárlolylyal, de a hadsereg tartvbán ez alkudozásoktól és megsokalván az örökös halogatást meg várakozást, ujabb erőszakoskodásra vetemedett. C. parancsára a királyt Wight szigetről elvitték és a hursti sziklavárba zárták, a parlamentből pedig a tisztek 96 presbiteránus tagot dec. 6-7. Guny és szitkok közöttt kiüztek. Ezzel e kibékülés reménye eltünt, s midőn C. Károly elfogott leveleiből azt ovasta ki, hogy nem a megigért térdszalagrendet, hanem kötelet készít számára, felismerte, hogy egyikölnek vesznie kell és C. nem volt hajlandó hűtlen ellenfelének életét a maga fejével megváltani. 1649 jan. 25. A megrostált csonka parlament kebléből választott bizottság, melynek C. is tagja volt, Károlyt mint zsarnokot, gyilkost és az államnak ellenségét halálra itélte és jan. 30. Kivégeztette. Egyuttal eltörülték a királyságot és az isten kegyelméből helyreállott szabadság első éveében köztársaságot alapítottak. 1649 dec. 30. Óta tehát egy egyszerü földbirtokosnak fia állott az állam élén, vallási tekintetben rejongó, de politikai tekintetben lángeszü és becsvágyó, mindenképen titokzatos szellem. C. vezette a 42 tagból alakított államtanácsot mint elnök, míg jegyzője, Milton, a meggyőződés hangján igazolta aszabadság nevében történt forradalmi átalakulást. C.-nak azonban már juliusban Irországba kellett távoznia, hol a pápai legátus áltel felkelésre birt katolikus royalisták a walesi herceget II. Károly néven királylyá kiáltották ki. C. iszonyu szigorral és kegyetlenséggel verte le a felkelést s ennek teljes elfojtását vejére, Iretonra vizva, 1650. Skóciába sietett, hol a kiárlypártiak a hollandiából elhivott II. Károlyt királyuknak ismerték el. C. a sótokat szeptember 3. Dunbarnál megverte s megszállotta Edinburghet és Perthet. Midőn Károly a következő évben Skóciából 14,000 emberrrel még Angliába tört, C. elébe ment és 1651 szept. 3. Worcesternél a royalista hadsereget teljesen széjjel verte. Skóországot azután arra kényszerítette, hogy követeit az angol parlamentbe küldje és ezzel alaját veetette meg az angol-skót uniónak. Időközben a fiatal köztársaságot a Stuart-házzal rokon Oraniaktól kormányzott Hollandiával is összeütközésbe jutott; a hollandi tengeri kereskedelmet halálosan sujtó hajóüzási rendelet kibocsátása után (1651 okt. 9.) elkeseredett háborura került a dolog, melyben C. bajtársa, Blake tengernagy, tromp és Ruyter hollandi admirálisok fölött fényes győzelmeke taratott (1653).
A skóciai hadjáratból visszatérő C. az államnak kétségkivül leghatalmasabb embere volt. Ő most a csonka parlament felosztását és a népet valóban képviselő uj parlament összehivását sürgette s midőn a csonka parlament e tervnek ellenszegült, katonáival szétüzette (ápr. 20.) s ő maga állott az uj végrehajtó hatalom élére. 153 jul. 4. jött össze a katonatisztek által kiválogatott independens képviselők gyülekezete, az u. n. Barebone parlament (l. o.), de C. ezzel sem tudott a teendőkre nézve megegyezni és azért rajta volt, hogy ettől is megszabadultjon, ami sikerült is. Most (dec. 16.) a Lambert tábornoktól kidolgozott uj alkotmány lépett életbe. Ez C.-nek mint Lord High Protectornak ekezébe tette le a legfőbb állami hatalmat, melyet ő az államtanácscsal és az összehivandó parlamenttel együtt gyakorolt. Néhány skót és ir képviselőt is berendeltek a londoni parlamentbe. A protektro kormánya kifelé fényes eredményeket mutatott fel: Hollandiát 1654. Kedvező békére kényszerítette; Dániával és Svédországgal előnyös kereskedelmi szerződést kötött, barátságos lábra helyezkedett a svájci kantonokkal, Franciaország (Mazarin) szövetségében pedig győzedelmes háborut folytatott a türelmetlen Spanyolország ellen. Enyhítette a francia hugenották sorsán, pártfogásába vete s savoyai herceg által üldözött waldenseket és mint a protestántizmus védnöke lépett fel Európában. I. Rákóczy György erdélyi fejedelemmel is összeköttetésbe lépett, ki tőle Lengyelország tervezett felosztására kért segélyt. Belügyi politikája aonba nem hozta meg a remélt sikert. C. abban látt a főfeladatát, hogy a polgárság zömének keljen védelmére és arra ügyelt első sorban, hogy a szélső pártok a rendet és közbiztonságot fel ne forgassák és ezért nemcsak az összeesküvésket szövő royalistákat, hanem a tulajdon szentsége ellen forduló levellereket (egyengetők) is sutotta. Eleintén katonai uralomra támaszkodott, az országot 12 katonai kerületre osztotta és mindenik kerület élére egy tábornokot állított. Ipar és kereskedelem felvirágzott, de a belviszonyok megszilárdulása nem következett be. Azután az első, mind a három királyság képviselőit magában foglaló parlamentet hivta egybe 1653 szept. 3-ra, de nem birván vele megegyezésre jutni, 1655 jan. 22. Azt megint feloszlatta; a másodikkal, mely 1656 szept. 17. Jött össze, csak ugy boldogult, hogy belőle 100 «rossz magaviseletü» tagot kizárt. Ez a parlament a protektor hatalmát tetemesen öregbítette, mi több, C. nehány hiva e királyi cím és méltóság C.-re való átruházását hozta javaslatba. Ezt azonban C., tisztjei határozott ellenzése miatt, elutasította. Beérte azzal a felhatalmazással, hogy utódját kinevezhesse és felsőháza alakíthasson. Azonban, ha már a felsőház megalakítása nagy bajjal járt, még nagyobb baj támadt abból, hogy a két ház összejövetele után (1658 jan.) a radikális alsóház a felsőházat elismerni vonakodott. C. kénytelen volt tehát a parlamentet febr. 4. Feloszlatni. «Isten legyen biró köztetek és köztem», mondá ezen alkalommal. Ily bizonytalan és ingatag belviszonyok közepette és családi szerencsétlenségek által megtörve hatl meg C., miutánfiát, Rikárdot utódjául kinevezte. Hivei pompával kisérték nyugalomra, de a Stuartok visszatérése után tetemét kiásták és bitófára függesztették. - Bármily ridegnek és visszataszítónak mutatkozik is a C.-ben megtestesült puritán szellem, és bármennyire eltorzítota is történetét az irigység és gyülölet: nagy és hervadhatatlan érdemeit nem szabad félreismerni. Anglia tengeri tulhatalmát és nagyhatalmi állását ő szilárdította meg Európában; ő egyesítette a skót és ír törvényhozó testületet az angol parlamenttel, ő védelmezte meg az angol nemzetet a forradalmi áramlatnak magát a társadalmat fenyegető kinöveéseitől. Ezen érdemei fejében a legnagyobb angol történetiró a legnagyobb fejedelemnek nevezi, ki valaha Anglia fölött uralkodott.
2. C. Rikárd, az előbbinek legidősebb fia, szül. 1626 okt. 4., megh. 1712. Falusi magányban nevekedett fel s hijjával volt minden nagyravágyásnak. Atyja halála után átvette ugyan a protektor méltóságát, de hama rátlátta helyzetének nehézségét. Midőn a hadi tanács által önhatalmulag összehivott csonka parlament megint összejött, .C. 1659. Május 25. Méltóságáról önként lemondott és falusi birtokára vonult vissza. II. Károly trónralépésekor Franciaországba távozott, de 1660- visszatért s Clark név alatt élt Cheshuntban a hertfvordi grófságban és megérte még a Stuartok másoki elüzetését és az Orániai ház trónra lépését is. - Öcscse, C. Henrik 1654 óta Irország helytartója volt, de bátyja lemondása után ő is leköszönt állásáról. Meghalt 1674. V. ö. Guizot, Historie du protectorat de Richard C. (2. Kiad. Paris, 1869) és részben a C. 1 alatt idézett irodalmat. Stephen, Diction. XIII. 186.
3. C. Tamás, angol államférfiu, szül. putneyben, 1498., hol atyja mint kovács kereste kenyerét; kivégezték 1540 jul. 28. C. tanulmányai elvégeztével Wolsey biboros udvarába került és ennek bukása után VIII. Henrik kriály kegyébe hizelegte be magát, ki benne engedelmes eszközt talált. 1536. Okenhami báró, később államtitkárrá s végre főpecsétőrré lett. Midőn Henrik a róm. Kat. egyháztól elszakadt és országát is protestáns utra akarta terelni, C.-re bizta azt a kényes és felelősséggel járó feladatot, hogy a kat. egyház hatalmát megtörje és prot. Nemzeti (anglikánus) egyházat alapítson annak romjain. C. erőszaktól sem riadva vissza, hozzáfogott feladatához: a kat. papságot áttérésre v. lemondásra kényszerítette, az egyházi vagyont elkobozta stb. Különös szigorral bánt a barátok- és apácákkal, kiknek kolostorait sorra bezáratta; ezért a barátok kalapácsának nevezték. Hogy állását a jövőre is biztosítsa, Henrik királyt egy protestáns fejedelemnővel. Clevei Annával iparkodott összeházasítani. Henrik király csakugyan nőül is vette a hercegnőt, mely házasság révén a német prot. Fejedelmekkel lépett összeköttetésbe; C. szerencsétlenségére azonban Anna nem tettszett urának, ki őt visszküldötte Celevébe. Ez esemény C. bukását is maga után vonta. Az elégületlen és ingatag Henrik ugyanis a kat. párt vezérférfiaihoz, Norfolk herceghez és Gardiner püspökhöz fordutl, kik arra birták a királyt, hogy az ekkor már előtte is gyülöletes C.-t felségsértés és eretnekség fejében kivégeztesse.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
