Cadorna,

Full text search

Cadorna, 1. Károly gróf, ol. államférfiu, szül. Pallanzá-ban 1809 december 8., megh. 1891 december 2-án. Jogi tanulmányait Torinóban elvégezvén 1830-ban Casaléban ügyvédi irodát nyitott. 1848-ban a szárd képviselőházban a demokrata alkotmányos monárkiát védelmezte a köztársasági törekvésekkel szemben s még ugyanazon évben a Gioberti-kabinetban a közoktatásügyi tárcát vette át. 1849-ben Károly Albertet az osztrák háboruba követte s a novarai ütközet után a fegyverszünet megkötésére vonatkozó tárgyalásokban részt vett. A minisztériumból visszalépve, mint Cavour hive, e miniszter reformjait védelmezte a képviselőházban, melynek 1857-58-ban elnöke volt. 1859. ujra közoktatásügyi miniszter lett, de tárcájától a villafrancai fegyverszünet után megvált s az államtanácsba lépett. Olaszország közigazgatási és törvénykezési egységének helyreállításában kiváló része volt. 1867. mint belügyminiszter a Menabrea-kabinetbe lépett s a romagnai zavargásokat elnyomta. 1869-75. Olaszország követe volt Londonban s visszatérése után az államtanács elnökévé lett.
2. C. Ráfáel, szül. Milánóban 1815. 1840. a szárd hadseregbe lépett s mint százados 1848. Milánóba küldetett hol az ideiglenes kormány őrnagygyá nevezte ki; 1849. rövid ideig a hadügyminisztériumban mint titkár működött. A háboru bevégzése után Algériába szabadságolták s ekkor St. Arnaud táborkarában a kabilok ellen harcolt. Résztvett a krimi hadjáratban is, hol több izben kitünt. 1860. mint tábornok Toszkána hadügyi szervezésén fáradozott, majd Sziciliában lett főparancsnok. 1866 szeptemberében a palermoi kerületben leverte a Bourbon-párt felkelését. 1870 szept. 11. az olasz csapatokkal a pápai államba nyomult, szept 16-án bevette Civita-Vecchiát s 20. rövid tüzérségi harc után magát Rómát is, melyet az ugyn. leonini negyed kivételével megszállott. A pápai állam formaszerü bekebelezéséig Róma kormányzója maradt. 1877. nyugalomba vonult.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me