Babiloni fogság.

Full text search

Babiloni fogság. A hódító asszir királyok szokása az volt, hogyha valamely országot meghóditottak, a városokat kifosztották és feldulták; az ellenség vezéreit leöldösték, ha lázadók voltak, kinzások között kivégezték, azután a nemeseket s befolyásos embereket lehetőleg messze földre áttelepítették s helyükbe idegeneket hoztak. E rendszabályok hatása rettenetes volt: a régi nemzetiségeket teljesen megsemmisítették és a népek összekeveredéséből engedelmes, rabszolganemzedék származott. Igy tett a hatalmas asszir király, II. Szargón is, amidőn lzraelországnak véget vetett. Miután IV. Salmaneszer a lázadó Sómrónt (Szamária) ostrom alá vette, utódja, Szargón 720-ban elfoglalta azt s amint palotájának egyik termében talált fel- iraton beszéli: Samirična lakosai közül 27,290-et elvitt, kiktől 50 szekeret elszedett; a többinek meghagyta vagyonát, helytartót állított föléjük és az előbbi királynak adóját rótta ki rájuk. Szargón egyéb rendszabályairól a királyok könyvei értesítenek bennünket, így arról is, hogy idegeneket telepített le lzraelországban, akiknek utódai azután a szamaritánusok voltak.
Az asszir királyok ezen eljárását utánozta Nebukadnezár, babiloni király is. Miután Jójáchin királyt sok előkelő alattvalójával, akik között Ezékiel próféta is volt, 597. Kr. e. Babiloniába vitette, Jojáchin utódja, Cidkijjá, ne m okulva elődje sorsán, tovább is Egyiptomnak kegyét kereste és végre föl is lázadt Nebukadnezár ellen. Ekkor Nebukadnezár megjelent seregével Jeruzsálem előtt és 588-ban elfoglalta. Cidkijjá gyermekeit atyjuk szemeláttára megölette. őt magát pedig megvakíttatta és bilincsekre verve vitte el magával: Jeruzsálemet és a templomot fölégette s a nép nagy részét Babiloniába telepítette át. Ez volt a babiloni fogság v. számkivetés, amely a zsidókra rendkivül tisztító hatással volt. Itt ugyanis a nép nagy része, különösen a gazdagok és előkelők, beleélték magukat a babiloniai viszonyokba, elsajátították az ottani szokásokat, s így beleolvadtak a pogányokba. Volt azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelőleg az isten büntetesét látta a nagy nemzeti csapásban s ez azután buzgalommal foglalkozott a vallásos irodalom töredékeivel, amelyeket magával hozott s ragaszkodott vallási törvényeihez, amelyek népüket összetartották. Ezékiel és egy ismeretlen próféta, akitől a hatalmas beszédek származnak, amelyek Ezsajás könyvének második részében olvashatók, ezt a buzgalmat és ragaszkodást még jobban élesztették. Mintegy 50 évvel Jeruzsálem pusztulása után Cyrus persa király legyőzte Na-bunaid, utolsó babiloni királyt s amint egy fölirat mondja, «az isteneket visszavitte helyeikre», «ujra helyreállította az ő lakhelyeiket». Ugyane föliraton úgy imádkozik: «Mind az istenek, amelyeket városaikba visszavittem, hirdessék minden nap Bél és Nebo elótt az én napjaim hosszuságát, mondják ki az én kegyelmemnek szavát». E fölirat teljesen megfelel a szentírás elbeszélésének, amely arról szól, hogy Cyrus visszabocsátotta a zsidókat Palesztinába és megengedte nekik, hogy templomukat ujra felépítsék. Az engedélylyel többnyire papok, leviták és a nép vallásosabb része élt, a többiek ott maradtak Babiloniában. 40,000-en fölül volt azok száma, akik visszatértek, de akiknek nagy nehézségekkel kellett küzdeniök, ami közben Aggeus és Malákias próféták beszédeikkel bátorították őket. Jeruzsálem, a templom és a zsidóság egész későbbi történetére döntő befolyással volt Ezrá és később Nehemiás bevándorlása, amely utóbbi Jeruzsálem falait is fölépítette és 444-ben az egész néppel megfogadtatta, hogy a Mózes törvénye szerint fog élni és ahhoz hűtlen sohasem lesz. - B. (a pápáké), l. Avignon

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT