Abu-Szimbel,

Full text search

Abu-Szimbel, szikla a Nilus nyugati partján az első és második zuhatag közt. II. Ramzesz (1388-1322 Kr. e.) két, még most is fennálló templomot vésetett benne, a nagyobbat magának, a kisebbet feleségének szentelte. A nagy templom bejárata oldalán a királynak négy hatalmas ülő koloszszusa van kifaragva; ezek a legnagyobbak Egyiptomban, körülbelül 20 m. magasak, 7,5 m. vállszélességgel, számos görög, kári és feniciai katona karcolta rá a nevét, valószínüleg Il. Pszammetich ( 594-589) egyik nubiai hadjárata alatt. (V. ö. Ábel Jenő: Az ipszambuli zsoldosfeliratok. Egyet. Phil. Közlöny. (1878.), Die Inschriften von Abu-Szimbel Wiener Studien 1881.) Az ajtón át nyolc óriási Ozirisz-szoborral ellátott terembe lépünk, honnan keskeny karzaton négy nyilással ékesített terembe s végre a szentélybe jutunk, mely két fülke közt fekszik, s melyben a király, Ra, Ammon és Ptah isten szobrai találhatók. E főhelyiségek mellett még 8 keskeny szoba van, a kultusztárgyak számára való helyek. A falakra s a nyitásokra vésett feliratok és ábrázolások a király csatáit és diadalait dicsőítik. A kis templom elülső részét hat, 10 m. magas alak díszíti, melyek közül 4 a királyt, 2 nejét, Nefretere királynét ábrázolja. A csaknem közvetlenül a folyóba szökő s a két templom közt kihasított 100 m. magas szikla szilárd, finom szemcséjü homokkőből áll s a hieroglifás feliratok (mint a Dongolától délre fekvő Barkal hegyet is) «szent hegy»-nek nevezik. A. mai neve attól a sziklától ered, mely a folyó kanyarulatának egyik szembeötlő helyén féldomborműben egyiptomi férfit ábrázol, melynek hegyesen végződő köténye az arab hajósok előtt rozsmérőhöz látszott hasonlónak. Azért nevezték «AbuSzimbel-nek, rozs-atyának szimbeltől (rozskalász), és így nevezték aztán az egész sziklarészt a templommal együtt. Előbbeni neve: Ipszambul a franciáknak helytelen följegyzéséből eredt. Ugyanezen a vidéken alapította Ramzesz Ra, Ptah és Ammon istenek sziklatemplomait. V. ö. Dümichen: Der ägypt. Felsentempel von A. (Berlin 1869.) Ábrázolása és feliratai közzétételét l. Monuments de l'Égypte (4 k. Páris 1835-45) és Lepsius: Denkmäler aus Ägypten und Äthiopien (9 k., Berl. 1849-59). A leirását l. Baedeker: Ober-Ägypten (Lipcse 1891).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me