Abel,
Abel, 1. Frigyes Ágost, angol vegyész, szül. Londonban 1827. A lőgyapot-gyártás uj módját találta fel, s az ő eljárása szerint készítik az angol tengerészet számára a lőgyapotot. 1883. az angol kormány mint kormánybiztost küldte el a bécsi elektromos kiállításra, s mikor onnan visszatért, lovagi címet kapott. A. az angol kormány kémiai tanácsosa, a tüzérségi bizottmány tagja, a Royal Engineers Committee tagja és a Committee on Explosives elnöke. Munkái: «On recent investigations and applications of explosive agents» (1871); «Researches on explosives» (1875); «The modern history of gunpowder» (1877); «Electricity as applied to explosive purpores» (1884).
2. A. Jakab Frigyes, német bölcsészeti iró, szül. Württembergben Vaihingenben 1751., megh. 1829. 21 éves korában a filozofia tanára lett a katonai Károly-akadémián Stuttgartban, ahol Schillert is tanította. 1790-ben a tübingai egyetemen foglalta el a filozofia tanszékét, később mint «pädagogarch,» a württembergi iskolaügyet vezette. Számos művet irt latin és német nyelven, kevés önállósággal; érdemül tudhatni be neki, hogy korán fogta föl a lélektani buvárlatok nagy fontosságát. Kant ellen is irt néhány művet.
3. A. József, osztrák festő, szül. Aschachban, Felső-Ausztriában 1768., megh. Bécsben 1818-ban. A bécsi festő-akadémián tanult, majd Rómába ment, ahol hat esztendeig maradt. Bécsbe visszatérve, szép történelmi képeket festett (Orestes, Prometheus, Sokrates) és oltárképeket.
4. A. Károly, bajor államférfi, szül. Wetzlarban 1788 szept. 17., meghalt Münchenben 1859 szept. 3. Jogot végzett 1806-09-ig s már 1827-ben miniszteri tanácsos lett. 1832-ben Görögországba ment, ahol mint az ideiglenes kormány tanácsosa sok érdemet szerzett. Bajorországba 1834-ben tért vissza. 1837-ben a belügy- s 1840-ben a pénzügyminisztérium vezetésével is megbizták. Megtagadva előbb vallott szabadelvü nézeteit az abszolutizmus és ultramontánizmus szolgálatába szegődött. Az 1839-40-iki országgyülésen erősen vitatta, hogy Bajorországnak csak rendi és nem képviseleti alkotmánya van, hogy a közteher megszavazásának joga az országgyülést nem illeti s hogy a miniszterek csakis a legfelsőbb krályi akaratnak végrehajtó eszközei. Ekkor jelent meg az a rendelet, mely katolikus isteni tisztelet alkalmával a protestáns vallásu katonákat is térdhajtásra kötelezte; s ezentul egymásután következtek az evangelikus egyház jogait sértő rendeletek. Abszolutisztikus és ultramontán törekvései a leghevesebb ellenállásra találtak, de mégsem bukott meg ezek miatt. A király kegyét csak akkor vesztette el, a mikor Lola Montez táncosnőnek honosítását s nemesítését megtagadta (1847 február 17.). Ekkor Turinba küldték követnek. Az ultramontán párt 1848-ban a kamarába választotta,. de miután itt a legkiméletlenebb támadásoknak volt kitéve, a politikai élettől nemsokára teljesen visszavonult.
5. A. Károly, német nyelvész, szül. Berlinben, 1837 nov. 5.; Berlinben, Münchenben és Tübingában tanult filologiát s történelmet, mire Európát és Amerikát beutazta. Jelenleg tudós tanulmányainak él, többnyire Berlinben. Egyideig nyelvészeti előadásokat tartott Berlinben és Oxfordban. Igen sokat irt; legtöbbet az egyiptus, sémi és árja nyelvek rokonságával foglalkozott. Főművei: «Koptische Untersuchungen» (1878, 2 köt.), «Linguistic essays» (Lond. 1882, és ez bővítve ném.: «Sprachwissenschaftliche Abhandlungen» 1885), «Slavic and Latin, Ilchester lectures», London 1883 és németül: «Gross- und Klein-russisch» 1880, «Einleitung in das ägyptisch-indogermanisch-semitische Wurzelwörterbuch» (1886), «Über Wechselbeziehungen der ägypt., indoeurop. und semit Etymologie» (1889), «Ägyptisch-indoeuropäische Sprachverwandtschaft» (1890).
6. A. Niels Henrik, hírneves norvég matematikus. Szül. Findöeben, 1802 aug. 5.; hol apja lelkész volt, megh. 1829 ápr. 6. Már kora ifjuságában kitünt matematikai tehetsége által, 1821-ben iratkozott be a kristianiai egyetemre, 1825-27-ig külföldön, különösen Párisban és Berlinben tartózkodott, mely utóbbi helyen Crellevel is megismerkedett, kinek folyóiratába több nevezetes cikket irt. Visszatérvén Kristiániába, magántanár és 1828-ban Hansteen tanár helyettese lett. A. dolgozatai különösen az algebrai egyenletekre és az elliptikus függvényekre vonatkoztak. Művei először 1839-ben másodszor 1881-ben jelentek meg Kristiániában francia nyelven. Életrajzát norvégül Bjerknes irta meg.
7. A. Ottó, német történetiró, született Kloster-Reichenbachban (Württembergiában) 1824 jan. 24., megh. Leonbergben 1854 okt. 28. 1842 után sorra járta a jelesebb egyetemeket és kivált Dahlmann és Ranke vezetése alatt folytatta tanulmányait. Legelső művét: «Makedonien vor König Philipp» (Lipcse, 1847), melyben a régi macedonok hellén származását vitatta, Dahlmannak ajánlotta. Az 1848-iki forradalom kitörése ifju lelkét is szép reményekben ringatta, melyeknek ez évben megjelent: «Das neue Deutsche Reich u. sein Kaiser» (Berlin) művében kifejezést is adott. Annál mélyebben bántotta őt IV. Frigyes Vilmos király magatartása és a parlament által felajánlott császári korona visszautasítása. Érzelmeiről a hagyatekából (1855) kiadott, modern viszonyokra való célzásokkal átszőtt: «Theodat, König der Ostgothen» címü műve tanuskodik. Azután Arnim Henrik porosz miniszter hivására diplomáciai pályára lépett, melylyel azonban már 1850-ben szakított. Azóta Berlinben élt és mint a «Monumenta Germaniae historica» nagyszabásu vállalatnak egyik buzgó munkatársa, a Hohenstaufok korából való kútfők kiadását készítette elő. Működésének azonban korai halála véget vetett. Csak halála után jelent meg két nagyobb művének bekezdő része: «König Philipp der Hohenstaufe» Berlin, 1852, és «Kaiser Otto IV. und König Friedrich II.» (kiadta Wegele, 1856), mely művek mind szakavatottságáról, mind pedig vonzó tolláról tanuskodnak. Kisebb művei közül nevezendők: «Die deutschen Personennamen» (Berlin, 1853), «Die deutschen Kaiserdynastien u. ihre Bestrebungen für die Einheit und Erblichkeit des Reichs» (megj. a «Germania»-ban. I. köt. 1851) és «Die Legende vom heil. Nepomuk» (Berlin, 1855). Ez utóbbiban azt irja, hogy a Nepomuki szt. János iránt való tiszteletet a jezsuiták oltották a cseh nép szivébe, még pedig azért, hogy a csehek bálványának, Husz Jánosnak emlékét háttérbe szorítsák és e forradalom emlékét a néppel elfelejtessék. L. Abel életrajzát Wattenbach tollából az «Allg. Deutsche Biogr.» I. kötetében 15. old.
8. A. Sigurd, német történetiró, az előbbinek unokaöcscse. Született Leonbergben 1837 jun. 4., meghalt ugyanott 1873 január 9. Tanulmányait a jenai, bonni, göttingeni és berlini egyetemen végezte és Waitz történeti iskolájának lett buzgó követője. 1861-ben dócens minőségében kezdte előadásait Göttingában, 1868-ban kinevezték rendkivüli tanárrá a giesseni egyetemhez. Főművei: «Der Untergang des Longobardenreiches in Italien» (Göttingen, 1859) és «Gesch. Karls d. Grossen» (I. köt. Lipcse, 1866), mely mű azonban csak 788-ig ér, továbbá «Fox und Norh». (megjelent a Sybel-féle Histor. Zeitschrift-ben 17. köt.). L. A. életrajzát a Deutsche Biographie l. kötetében, a 16. lapon, Frensdorff tollából.
9. A. Gergely és Péter, l. Vischer Péter.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
