UGAR

Full text search

UGAR, fn. tt. ugar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Oly szántóföld, melyet a terménynek betakaritása után a jövő év őszeig, tehát egy évig veteményezetlenül heverni, pihenni hagynak, azonban tavaszon és nyáron át rendesen háromszor, néhutt négyszer is felszántják, s igy készitik elé a következő vetéshez. Különösen hol a vetést három szántás előzi meg, ott az ugarföldet először tavasz végén, másodszor nyár derekán s utoljára a vetés előtt szokták fölszántani; az első szántás neve: ugarolás, a másodiké: forgatás v. keverés, a harmadiké vető szántás v. vető alá szántás. Ugarokon legeltetni a nyájakat. A volt urbéri földek egy részét ugarnak szokták vala hagyni. Ugarba vetett gabona. Különbözik tőle némileg parlag, mely több ideig miveletlenül hagyott földet vagy szőlőt is jelent. A tartós háboru alatt parlagon heverő telkek. Parlagon hagyott homokbuczkák. „Parlag nagy részént Hunnia főlde s ugar.“ (Virág B.)
Sokak véleménye szerint szláv eredetű szó, mert szerintök szerbül szintén ugar, s cseh és szlovák nyelven Miklosich szerént úhor, mely Stephanovics Vuk értelmezése után vetésre feltört, és a nap átmelegítésének kitett föld, áll t. i. az az igekötő u, és égetésre, tűzre vonatkozó gar, hor elemekből. Azonban szintén figyelmet érdemel, hogy a mongolban ukhori- ige am. harken, rechen, mit der Harke oder dem Rechen ausscharren, francziául: gratter la terre avec un rateau; ramasser avec un rateau les herbes en un monceau; tehát am. a földet gereblye-féle eszközzel felvájni, a fűvet egy csomóba összekaparni és igy általában a mivelés, illetőleg vetés alá elkésziteni; s épen ez a czélja az ugaron hagyásnak, és ugarol-ni a magyarban is épen azt teszi: feltörni a földet, mely jelentést épenséggel nem az ol képzőből, hanem az egész szótól magyarázhatjuk vagy meríthetjük; a föntebbi szónak pedig még egyszerübb törzse: uko-, ausgraben, aushöhlen; fouir, creuser la terre, déterrer. Figyelmünket még inkább fokozza az, hogy eke is, melyet általán a német „Egge“ szóból származottnak hisznek, a mongollal egyezik, t. i. mongolul: böke (Schmidt átirása szerént) v. büke (Kowalewszki átirása szerént) am. Pfluggestell. Szántani, számlani szóról pedig még nem hallottuk, hogy az árja eredetü volna. Tehát ugar, eke is altaji eredetüeknek mutatkoznak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages