2Mak 2

Full text search

2Mak 2
2Mak 2.1
Az írásokban azt is megtalálni, hogy Jeremiás próféta megparancsolta az elhurcoltaknak, hogy vigyenek a tűzből, amint erről szó volt.
2Mak 2.2
Azt is lelkükre kötötte a próféta az elhurcoltaknak, amikor átadta nekik a törvényt, hogy ne feledkezzenek meg az Úr parancsairól, s ne tévelyedjen el szívük a pompás arany- és ezüstbálványok láttán.
2Mak 2.3
Más hasonló szavakkal is intette őket, hogy ne hagyják a törvényt lelkükből kiveszni.
2Mak 2.4
Az is benne van az Írásban, hogy a próféta isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána. Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni.
2Mak 2.5
Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot.
2Mak 2.6
Kísérői közül néhányan visszatértek, hogy megjelöljék az utat, de nem találták.
2Mak 2.7
Amikor Jeremiás ezt megtudta, e szavakkal korholta őket: „A helynek ismeretlennek kell maradnia mindaddig, míg Isten újra egybe nem gyűjti népét, és meg nem könyörül rajta.
2Mak 2.8
Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsősége és a felhő, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen.”
2Mak 2.9
De azt is megírták, hogy a templom befejezésekor és fölszentelésekor milyen áldozatot mutatott be a bölcs;
2Mak 2.10
hogyan könyörgött Mózes az Úrhoz, mire aztán tűz hullott alá az égből és elemésztette az áldozatot; ugyanígy imádkozott Salamon is, és tűz hullott alá, és megemésztette az égőáldozatot.
2Mak 2.11
Mózes az mondta: „Mivel az engesztelő áldozatot nem fogyasztották el, a tűz emésztette meg.”
2Mak 2.12
Így Salamon is nyolc napig tartó ünnepet tartott.
2Mak 2.13
Az írásokban, a Nehemiás emlékezetére írt följegyzésekben ugyanez olvasható. Aztán még az, hogy könyvtárat létesített, ahova összegyűjtötte a királyok és a próféták könyveit, Dávid írásait és a királyok adományleveleit.
2Mak 2.14
Ugyanígy Júdás is összegyűjtötte a háborúkban elkallódott könyveket. A kezünkben vannak.
2Mak 2.15
Ha valamire szükségetek van, küldjetek embereket, és vitessétek el magatoknak.
2Mak 2.16
Azért írunk nektek, mert meg akarjuk ünnepelni a templomszentelést. Szép volna, ha ezeket a napokat ti is megülnétek.
2Mak 2.17
Isten megszabadította népét, és odaajándékozta nekik örökségül az országot, a királyságot, a papságot és a szentélyt,
2Mak 2.18
amint a törvényben megígérte. Bízunk Istenben, hogy hamarosan megkönyörül rajtunk, és minden égtáj felől újra összegyűjt bennünket a szent helyen. Már eddig is nagy veszedelemből mentett ki és megtisztította a szent helyet.
2Mak 2.19
Júdásnak, a Makkabeusnak, és testvéreinek a történetét, a fönséges templom megtisztítását és az oltár fölszentelését,
2Mak 2.20
továbbá az Antiochusz Epifánész és fia, Eupátor elleni háborúkat, az égi jelenéseket azok javára,
2Mak 2.21
akik a zsidóságért oly dicső hőstetteket vittek végbe, hogy bár kevesen voltak, az egész országot visszafoglalták, a barbár hordákat kiűzték
2Mak 2.22
és visszaszerezték az egész földkerekségen híres templomot, a várost fölszabadították, a már-már érvényüket vesztett törvényeknek meg érvényt szereztek, mert az Úr irgalmas volt jóságában -
2Mak 2.23
ezeket Kirenei Jázon mind megírta, öt könyvében. Mi megkíséreljük egy könyvben röviden összefoglalni.
2Mak 2.24
Mert a töméntelen számra gondoltunk, és azokra a nehézségekre, amelyek a tudnivalók bőségéből azok számára adódnak, akik bele akarnak mélyedni a részletekbe.
2Mak 2.25
Ezért arra törekedtünk, hogy az olvasni vágyónak kellemes olvasmányt, a tanulni akarónak pedig emlékeztetőt nyújtsunk, röviden szólva, minden olvasónak hasznára legyünk.
2Mak 2.26
Számunkra, akik vállaltuk a rövidítés munkáját, természetesen nem volt könnyű, ellenkezőleg, izzadságba és virrasztásba került,
2Mak 2.27
ahogy vendégséget rendezni és a vendégeket kielégíteni sem könnyű. De sokak javára való tekintettel szívesen vállaljuk a fáradságot.
2Mak 2.28
A részletek alapos tanulmányozását átengedjük a történetíróknak. Magunk arra törekszünk, hogy egyszerű összefoglalást adjunk.
2Mak 2.29
Ahogy új épület emelésekor is az építőre hárul az egész épület gondja, a díszítőnek és a festőnek pedig a díszítés a dolga, úgy tetszik, velünk is hasonlóképpen áll a helyzet.
2Mak 2.30
A történet első megírójának a feladata a kutatás, a források alapos tanulmányozása és a részletek feltárása.
2Mak 2.31
A könyv átdolgozójának megengedhető, hogy a kívánt módon lerövidítve szóljon, és a részletekbe menő elbeszélésről lemondjon.
2Mak 2.32
Kezdjük hát az elbeszélést, hiszen máris soká időztünk az előszónál. Balgaság volna az előszót nyújtani, a történetet magát meg rövidre fogni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages