2Krón 9

Full text search

2Krón 9
2Krón 9.1
Amikor Sába királynője meghallotta Salamon hírnevét, találós kérdésekkel próbára akarta tenni. Eljött tehát hozzá Jeruzsálembe hatalmas kísérettel, tevékkel, amelyek fűszereket, töméntelen aranyat és azonkívül drágakövet hoztak. Meglátogatta Salamont, és megtárgyalt vele mindent, ami csak érdekelte.
2Krón 9.2
Salamon meg is felelt minden kérdésére. Nem volt olyan dolog, amiben Salamon tájékozatlan lett volna, és amire ne tudott volna választ adni.
2Krón 9.3
Sába királynője megcsodálta Salamon bölcsességét, a palotát, amelyet épített,
2Krón 9.4
az asztalára felszolgált ételeket, szolgáinak lakásait, tisztviselőinek elhelyezését és ruházatát, valamint a pohárnokokat és ruhájukat, végül azokat az égőáldozatokat, amelyeket az Úr templomában bemutatni szokott, és a lélegzete is elállt.
2Krón 9.5
Meg is mondta a királynak: „Igaz az a beszéd, amelyet otthon mondásaidról és bölcsességedről hallottam.
2Krón 9.6
Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy - lám - még a felét se jelentették nekem nagy bölcsességedről. Felülmúltad a hírt, amelyet hallottam.
2Krón 9.7
Boldogok alattvalóid, és boldogok szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet.
2Krón 9.8
Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál, az Úr, a te Istened szándéka szerint. Az Isten szereti ugyanis Izraelt, és meg akarja tartani mindörökké, azért tett meg királyává, hogy jogot és igazságot szolgáltass.”
2Krón 9.9
Azután százhúsz talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak. Nem volt olyan fűszer, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak.
2Krón 9.10
De Hirám szolgái is hoztak Salamon szolgáival aranyat Ofirból, azonkívül illatos fákat és drágakövet.
2Krón 9.11
A király az illatos fákból lépcsőket készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, továbbá lantokat és hárfákat a zenészek számára. Azelőtt sohasem láttak ilyeneket Júda földjén.
2Krón 9.12
De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak. Azután szolgáival együtt visszatért hazájába.
2Krón 9.13
Salamonnak egyévi jövedelme aranysúlyban hatszázhatvanhat talentum arany volt,
2Krón 9.14
a kereskedőktől és a kalmároktól származó jövedelmein kívül. Sőt, Arábia összes királyai és a tartományok helytartói is szoktak aranyat és ezüstöt hozni Salamonnak.
2Krón 9.15
Salamon király kétszáz nagy pajzsot is készíttetett vert aranyból, hatszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra;
2Krón 9.16
továbbá háromszáz kisebb pajzsot is vert aranyból, háromszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra. A király a libanoni erdei palotában helyezte el őket.
2Krón 9.17
A király készíttetett egy nagy trónszéket is elefántcsontból, és bevonatta színarannyal.
2Krón 9.18
A trónnak hat lépcsője és aranyzsámolya volt, hozzá rögzítve. Az ülőhely felett mindkét oldalon karja volt, a karok mellett pedig két oroszlán állt.
2Krón 9.19
Tizenkét oroszlán meg ott állt a hat lépcsőnél kétfelől. Nem készült ilyen egy királyságban se.
2Krón 9.20
Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, sőt, a libanoni erdei palotában is színaranyból volt minden fölszerelés. Az ezüstöt ugyanis Salamon király napjaiban semmire se becsülték,
2Krón 9.21
mert a király Tarsisba járó hajói háromévenként el szoktak menni Hirám szolgáival. A tarsisi hajók aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak.
2Krón 9.22
Salamon király tehát gazdagságban és bölcsességben felülmúlta a föld összes királyait.
2Krón 9.23
A föld minden királya látni kívánta Salamon arcát, hogy hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott.
2Krón 9.24
Mindegyik hozott neki ajándékot is: arany- és ezüsttárgyakat, ruhákat, fegyvert, fűszereket, lovakat és öszvéreket évről évre.
2Krón 9.25
Salamonnak négyezer ló számára volt hely az istállóiban, továbbá harci szekerei meg tizenkétezer lovasa. Ezeket a szekerész városokban és a király közelében, Jeruzsálemben helyezte el.
2Krón 9.26
Ő uralkodott az összes királyok felett a folyamtól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig.
2Krón 9.27
Ő tette Jeruzsálemben az ezüstöt olyanná, mint a kő, a cédrusfát pedig olyanná, mint a fügefa, amely tömegével fordul elő a síkságon.
2Krón 9.28
Lovakat Egyiptomból és még sok országból hoztak neki.
2Krón 9.29
Salamon egyéb dolgait - mind az elsőket, mind az utolsókat - nemde megírták Nátán próféta krónikáiban, a silói Achija prófétai könyvében, meg Iddó látóembernek Jerobeám, Nebát fia ellen írt látomásaiban.
2Krón 9.30
Salamon negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben egész Izrael felett.
2Krón 9.31
Azután Salamon megtért atyáihoz, és eltemették atyjának, Dávidnak városában. A fia, Rechabeám lett helyette a király.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT