Jud 9

Full text search

Jud 9
Jud 9.1
Judit leborult arccal a földre, hamut szórt a fejére, s fölfedte a vezeklőruhát, amelyet viselt. Éppen az az óra volt, amikor Jeruzsálemben, az Isten templomában bemutatják az esti illatáldozatot. Judit hangosan könyörgött az Úrhoz. Így szólt:
Jud 9.2
„Uram, atyámnak, Simeonnak Istene, akinek kardot adtál kezébe, hogy álljon bosszút az idegeneken, akik fölfedték egy szűznek az ágyékát, hogy bemocskolják, lemeztelenítették ágyékát, hogy szégyenbe hozzák, és meggyalázták méhét, hogy megalázzák. Mert azt mondtad: ilyen ne történjék meg, s mégis megtették.
Jud 9.3
Ezért elöljáróikat halálra adtad, ágyukat meg, amelyet lealacsonyított a hűtlenség, vérfürdővé tetted. Megverted a szolgákat uraikkal és az urakat szolgáikkal együtt.
Jud 9.4
Asszonyaikat zsákmányul adtad, lányaikat meg fogságba küldted. Minden vagyonukat szétosztottad kedves fiaid közt, akiket az érted való buzgalom emésztett, undorodtak vérük meggyalázásától, s téged hívtak segítségül. Ó Isten, én Istenem, hallgass meg engem is, az özvegyet!
Jud 9.5
A te műved volt, ami régen történt, s az is, ami most vagy a jövőben megy végbe. Kigondoltad a jelent és a jövőt, s azt történt, amit te akartál.
Jud 9.6
Terveid előállnak és így szólnak: Nos, itt vagyunk! Mert minden utadat előkészítetted, és előre látod ítéletedet.
Jud 9.7
Nézd, az asszíroknak erős a seregük, dicsekszenek lovaikkal és lovasaikkal, büszkék gyalogságuk erejére. Számítanak lándzsára és pajzsra, íjra és parittyára, és nem tudják, hogy te, az Úr döntöd el a háborúk sorsát.
Jud 9.8
Úr a neved. Hatalmaddal törd meg erejüket, s haragodban morzsold szét, ami erősségük. Azt tervezik, hogy megszentségtelenítik szent helyeidet, beszennyezik a sátrat, dicsőséges nevednek pihenőhelyét, és vasukkal felfordítják oltárodnak szarvát.
Jud 9.9
Nézd, milyen kevélyek, s küldd haragodat a fejükre! Adj kezembe - nekem, az özvegynek - erőt ahhoz, amit tenni szándékozom.
Jud 9.10
Ajkam fortélyával verd meg a szolgát urával és az urat szolgájával! Törd össze gőgjét egy asszony keze által!
Jud 9.11
Mert a te erőd nem a sokaságban van, hatalmad nem az erőszakosakban. Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke, az elkeseredettek szabadítója.
Jud 9.12
Igen, atyámnak Istene és Izrael örökségének Istene, égnek és földnek Ura, vizeknek Teremtője és Királya mindennek, amit csak teremtettél, hallgasd meg imámat!
Jud 9.13
Adj nekem csalfa nyelvet, hogy megsebezzem és összezúzzam azokat, akik kegyetlen tervet szőttek szövetséged ellen, szent házad ellen, Sion hegye és a fiaid háza ellen.
Jud 9.14
Add, hogy az egész nép és minden törzs megtudja, hogy te vagy az Úr, minden hatalom és erő Istene, és rajtad kívül senki más nem oltalmazza Izrael népét.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me