Jn 20

Full text search

Jn 20
Jn 20.1
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól.
Jn 20.2
Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.”
Jn 20.3
Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett.
Jn 20.4
Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.
Jn 20.5
Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be.
Jn 20.6
Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot
Jn 20.7
meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.
Jn 20.8
Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.
Jn 20.9
Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.
Jn 20.10
Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.
Jn 20.11
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba.
Jn 20.12
Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól.
Jn 20.13
Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették.”
Jn 20.14
E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus.
Jn 20.15
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.”
Jn 20.16
Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”.
Jn 20.17
Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Jn 20.18
Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
Jn 20.19
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
Jn 20.20
E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jn 20.21
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Jn 20.22
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!
Jn 20.23
Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”
Jn 20.24
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus.
Jn 20.25
A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.”
Jn 20.26
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
Jn 20.27
Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!”
Jn 20.28
Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!”
Jn 20.29
Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Jn 20.30
Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben.
Jn 20.31
Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT