Ez 9

Full text search

Ez 9
Ez 9.1
Akkor hangosan felkiáltott a fülem hallatára: „Gyertek elő, város ostorai! Mindegyitek tartsa kezében öldöklő szerszámait!”
Ez 9.2
És lám, megjelent hat férfi a felső kapu felől, amely északra néz, és mindegyik kezében tartotta öldöklő szerszámait. Közülük az egyik férfi fehér ruhába volt öltözve, oldalán meg íróeszközök voltak. Beléptek és helyet foglaltak a bronzoltár mellett.
Ez 9.3
Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
Ez 9.4
és így szólt hozzá: „Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne.”
Ez 9.5
A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: „Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
Ez 9.6
Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!” Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak.
Ez 9.7
És így szólt hozzájuk: „Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!” Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.
Ez 9.8
Míg ők öldököltek, én a helyemen maradtam, arcra borultam a földön és így kiáltottam: „Jaj, Uram, Isten, teljesen el akarod pusztítani Izrael maradékát, amikor rázúdítod haragodat Jeruzsálemre?”
Ez 9.9
Ezt mondta nekem: „Izrael és Júda házának igen nagy a gonoszsága, az ország tele van vérrel, s a város törvényszegéssel. Azt mondják: Az Úr elhagyta az országot, az Úr semmit sem lát.
Ez 9.10
Ezért most én sem nézek rájuk irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem rajtuk útjaikat.”
Ez 9.11
Ekkor a fehér ruhába öltözött ember, akinek íróeszközök voltak az oldalán, e szavakkal jelentette: „Megtettem, amit parancsoltál.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages