Bölcs 3

Full text search

Bölcs 3
Bölcs 3.1
Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket.
Bölcs 3.2
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték,
Bölcs 3.3
elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak.
Bölcs 3.4
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.
Bölcs 3.5
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Bölcs 3.6
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul.
Bölcs 3.7
Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Bölcs 3.8
Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Bölcs 3.9
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrészük.
Bölcs 3.10
Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat és elpártoltak az Úrtól.
Bölcs 3.11
Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik.
Bölcs 3.12
Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik és átkozott a nemzetségük.
Bölcs 3.13
Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején.
Bölcs 3.14
Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában.
Bölcs 3.15
Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el.
Bölcs 3.16
A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul.
Bölcs 3.17
Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz.
Bölcs 3.18
Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk.
Bölcs 3.19
Mert az istentelen nemzedéknek gonosz a vége.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages