Bölcs 16

Full text search

Bölcs 16
Bölcs 16.1
Ezért méltán bűnhődtek az egyiptomiak efféle lények által, tömérdek féreg gyötörte őket.
Bölcs 16.2
Népeddel azonban, ahelyett, hogy fenyítetted volna, jót tettél. Gyötrő éhségük csillapítására - csodálatos eledelt - fürjeket adtál nekik táplálékul.
Bölcs 16.3
Azoknak, amikor enni kívántak, a rájuk küldött állatok förtelmes külseje miatt még a rendes étvágyuk is elment, ezek meg rövid nélkülözés után csodálatos eledelben részesültek.
Bölcs 16.4
Mert azokra az elnyomókra kikerülhetetlen nélkülözésnek kellett jönnie; ezeknek pedig csupán meg kellett mutatni, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.
Bölcs 16.5
Amikor vad állatok bősz dühe tört rájuk, és veszélyben voltak, hogy a tekergő kígyók marásától elpusztulnak, haragod akkor sem tartott mindvégig.
Bölcs 16.6
Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket.
Bölcs 16.7
És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindeneknek megmentője által.
Bölcs 16.8
Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz.
Bölcs 16.9
Azokat megölte a sáskák és legyek csípése, és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyen lények révén bűnhődjenek.
Bölcs 16.10
Fiaidnak azonban még a mérges kígyók fogai sem tudtak ártani, mert irgalmad ellenük szegült és meggyógyította őket.
Bölcs 16.11
Csak azért érték őket a harapások és azért gyógyultak meg hamarosan, hogy törvényeidre emlékeztesd őket, és hogy el ne merüljenek a megfeledkezés mélységében és el ne tántorodjanak a te jóságodtól.
Bölcs 16.12
Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.
Bölcs 16.13
Mert hiszen neked hatalmad van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapujához és újra felhozol onnét.
Bölcs 16.14
Az ember gonoszságában megölheti ugyan a másik embert, de az élet elszállt leheletét nem hozhatja vissza, és az alvilágba sorolt lelket nem szabadíthatja ki.
Bölcs 16.15
A te kezed elől nem lehet elmenekülni.
Bölcs 16.16
Az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek, erős karod ostorozta; szokatlan zápor, jégeső és félelmetes zivatar üldözte és tűz emésztette őket.
Bölcs 16.17
És ami még csodálatosabb volt: a vízben, amely mindent elolt, sokkal inkább dühöngött a tűzvész, mert a teremtés az igazért harcol.
Bölcs 16.18
Néha megszelídült a tűz, nehogy égesse az istentelenek ellen küldött állatokat, ők maguk azonban világosan lássák, hogy Isten ítélete üldözi őket.
Bölcs 16.19
Máskor meg szokatlan erővel lobogott a láng a víz közepén (is), hogy az istentelen föld termékeit megsemmisítse.
Bölcs 16.20
Ezzel szemben népedet angyalok eledelével tápláltad, és fáradhatatlanul kész kenyeret adtál nekik az égből, amely megadott minden élvezetet, és minden ízlésnek megfelelt.
Bölcs 16.21
Mert ajándékod megmutatta gyöngédségedet gyermekeid iránt, hiszen alkalmazkodott annak ízléséhez, aki ette, és azzá változott, amivé ki-ki óhajtotta.
Bölcs 16.22
Hó és jég ellenállt a tűznek és nem olvadt el, hogy megtudják: a tűz, amely a jégesőben is égett és az eső közepette is lángolt, csak ellenségeik termését tette tönkre,
Bölcs 16.23
de ugyanaz (a tűz) megfeledkezett saját erejéről, hogy az igazak táplálékhoz jussanak.
Bölcs 16.24
A teremtett világ ugyanis, amely neked, a Teremtőnek engedelmeskedik, a bűnösök fenyítésére fokozza erejét, de lecsillapszik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.
Bölcs 16.25
Ezért akkor is - mindenre elváltozva - a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt a hozzád könyörgők kívánsága szerint,
Bölcs 16.26
hogy megtudják fiaid, akiket szeretsz, hogy nem a sokféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem a te szavad tartja meg azokat, akik benned bíznak.
Bölcs 16.27
Amit ugyanis a tűz nem tudott elemészteni, azonnal elolvadt, ha kevés napsugár melege érte.
Bölcs 16.28
Ebből megtudták, hogy napkelte előtt kell téged áldani, és már virradatkor meg kell előtted jelenni.
Bölcs 16.29
Mert a hálátlan reménye elolvad, mint a téli dér, és elfolyik, mint a hasznavehetetlen víz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages