Eszt. 9

Full text search

Eszt. 9
Eszt. 9.1
A tizenkettedik hónapnak, vagyis Adár hónapnak a tizenharmadik napján, amelyen esedékessé vált a király törvényes parancsának a végrehajtása, amikor azt remélték a zsidók ellenségei, hogy elbánhatnak velük, éppen fordítva történt a dolog, mert a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyűlölték őket.
Eszt. 9.2
Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot.
Eszt. 9.3
A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket.
Eszt. 9.4
Mordokaj ugyanis nagy ember lett a királyi palotában, és híre eljutott valamennyi tartományba. Sőt Mordokaj egyre nagyobb ember lett.
Eszt. 9.5
Akkor leverték a zsidók minden ellenségüket. Fegyverrel vágták, gyilkolták és pusztították őket, és úgy bántak el gyűlölőikkel, ahogyan akartak.
Eszt. 9.6
Súsán várában is mészárlást rendeztek a zsidók, és kiirtottak ötszáz embert,
Eszt. 9.7
közöttük Parsandátát, Dalfónt és Aszpátát,
Eszt. 9.8
Pórátát, Adajlát és Aridátát,
Eszt. 9.9
Parmastát, Ariszajt, Aridajt és Vajzátát.
Eszt. 9.10
Legyilkolták Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének ezt a tíz fiát, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
Eszt. 9.11
Még azon a napon a király elé terjesztették, hogy hány embert gyilkoltak le Súsán várában.
Eszt. 9.12
Akkor ezt mondta a király Eszter királynénak: Súsán várában lemészároltak és kiirtottak a zsidók ötszáz embert, közöttük Hámán tíz fiát. Hát még a király többi tartományában mit tehettek? Mit kérsz még? Megkapod! Mit kívánsz még? Meglesz!
Eszt. 9.13
Eszter ezt válaszolta: Ha jónak látod, királyom, engedd meg holnap is a súsáni zsidóknak, hogy a mára szóló törvény szerint járjanak el. Hámán tíz fiát pedig akasszák föl!
Eszt. 9.14
A király megengedte, hogy így történjék. És Súsánban kihirdették a törvényt, Hámán tíz fiát pedig föl is akasztották.
Eszt. 9.15
Összegyűltek a súsáni zsidók Adár hónap tizennegyedik napján is, és lemészároltak Súsánban háromszáz embert, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
Eszt. 9.16
A király tartományaiban élő többi zsidók is összegyűltek életük védelmére, hogy nyugton lehessenek ellenségeiktől. Gyűlölőik közül hetvenötezer embert mészároltak le, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
Eszt. 9.17
Adár hónap tizenharmadik napján történt ez. A tizennegyedik napon már nyugalmuk volt, ezért azt az evés-ivás és az öröm napjává tették.
Eszt. 9.18
De a súsáni zsidók a hónap tizenharmadik és tizennegyedik napján gyűltek össze, és a hónap tizenötödik napján lett nyugalmuk, azért ezt tették az evés-ivás és az öröm napjává.
Eszt. 9.19
Ezért teszik a vidéki városokban lakó vidéki zsidók Adár hónap tizennegyedik napját az öröm és az evés-ivás ünnepnapjává, amikor ajándékokat küldenek egymásnak.
Eszt. 9.20
Mordokaj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött mindazoknak a zsidóknak, akik Ahasvérós király tartományaiban laktak közel vagy távol,
Eszt. 9.21
és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre.
Eszt. 9.22
Mert ezek azok a napok, amelyektől kezdve a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktől, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.
Eszt. 9.23
A zsidók megfogadták, hogy folytatják, amit elkezdtek, ahogyan Mordokaj megírta nekik.
Eszt. 9.24
Mert az agági Hámán, Hammedátá fia, aki minden zsidónak az ellensége volt, azt tervezte a zsidók ellen, hogy kiirtja őket. Ezért púrt, azaz sorsot vetett, hogy rettegésbe ejtse, és kiirtsa őket.
Eszt. 9.25
De Eszter bement a királyhoz, aki levélben parancsolta meg, hogy szálljon vissza Hámán fejére az a gonosz terv, amelyet a zsidók ellen kigondolt. Fel is akasztották fiaival együtt.
Eszt. 9.26
Ezért nevezték el ezeket a napokat púrimnak a púr szóról. Ennek a levélnek a szövege alapján, meg annak alapján, amit láttak, és átéltek,
Eszt. 9.27
kötelezőnek fogadták el a zsidók, hogy sem ők, sem utódaik, sem a hozzájuk csatlakozók nem szüntetik meg, hanem megtartják ezt a két napot a kapott írás szerint és az előírt időben minden esztendőben;
Eszt. 9.28
emlékezetben tartja és megünnepli ezeket a napokat minden nemzedék, minden nemzetség, minden tartomány és minden város. A púrimnak ezeket a napjait nem szüntetik meg a zsidók, és emlékük nem szűnik meg az utódok között sem.
Eszt. 9.29
Eszter királyné, Abihail leánya a zsidó Mordokajjal együtt igen nyomatékosan megírta, hogy a púrimra vonatkozó második iratot is tegyék kötelezővé.
Eszt. 9.30
Leveleket küldtek minden zsidónak Ahasvérós birodalmának százhuszonhét tartományába, békét és biztonságot kívánva nekik,
Eszt. 9.31
hogy tegyék kötelezővé a megszabott időben a púrim-napok megtartását, ahogyan elrendelte nekik a zsidó Mordokaj és Eszter királyné, és ahogyan megállapították, hogyan kell nekik és utódaiknak böjtölniük és jajveszékelniük.
Eszt. 9.32
Így állapította meg Eszter parancsa a púrim előírásait, és beírták azokat egy könyvbe.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages