Zsid. 5

Full text search

Zsid. 5
Zsid. 5.1
Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
Zsid. 5.2
Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel.
Zsid. 5.3
Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
Zsid. 5.4
Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is.
Zsid. 5.5
Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged.”
Zsid. 5.6
Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”
Zsid. 5.7
Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.
Zsid. 5.8
Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet,
Zsid. 5.9
és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
Zsid. 5.10
Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.
Zsid. 5.11
Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok.
Zsid. 5.12
Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.
Zsid. 5.13
Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.
Zsid. 5.14
A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT