Korinthusi levelek
Korinthusi levelek Pál apostol legalább négy levelet írhatott Korinthusba. Ezek közül csak két levél maradt fenn: az 1Kor és a 2Kor. A kutatók feltételezik azonban, hogy valójában nem két, hanem több levél van a birtokunkban, mivel a 2Kor legalább három, eredetileg önálló levél egybedolgozásával keletkezett.
Az 1Kor-t Kr. u. 54-ben írta Efezusból. Ezt a levelet azonban megelőzte már egy másik levél, amelyben arra intette az apostol a gyülekezet tagjait, hogy ne tartsanak kapcsolatot a paráznákkal (1Kor 5,9). Erre a korinthusiak egy levéllel válaszoltak, amelyben egy sereg kérdést tettek fel a gyülekezeti életre vonatkozóan (1Kor 7,1). Ezenkívül Pál efezusi tartózkodása idején egyéb híreket is kapott a gyülekezetről, különösen is az őt nagyon nyugtalanító szakadásokról, egymással ellentétben álló gyülekezeti csoportosulások kialakulásáról, az enthuziasztikus pneumatikusok növekvő befolyásáról. Az 1Kor lényegében a levélbeli kérdésekre és a kialakult helyzetre fogalmazott válasz. A levél szerkezete valószínűleg a kérdések sorrendje alapján formálódott. Végül az éhező jeruzsálemi gyülekezetnek nyújtandó segítség, az adománygyűjtés gyakorlati kérdését tárgyalja (16,1).
Így az 1Kor legnagyobb témája az, hogyan éljen az egyház a pogány környezetben, mi a gyülekezet, az egyház lényege, mi az Isten gyülekezetének feladata a világban. Mindez annál is inkább érthető, mivel a Korinthusban keletkezett nehézségek abból származtak, hogy a keresztyénség először itt találkozott a hellénista világ vallási és szellemi áramlataival.
A levél a következőképpen tagolódik: Egy rövid bevezetés után (1,1–9) az első fő rész (1,10–6,20) tárgyalja a Korinthusban kialakult helyzetet, többek között a pártoskodást (1,10–4,21) és az erkölcsi kicsapongásokat (5,1–6,20).
A második fő rész a gyülekezetet belülről érintő négy kérdésre ad választ: a házasság, elválás kérdését (7. fejezet), a bálványáldozati hús evésének kérdését (8,1–11,1), az istentiszteleti összejövetel rendjének kérdését (11,2–14,40) és a halottak feltámadásának kérdését (15. fejezet). Azárórész személyes üdvözleteket és üzeneteket tartalmaz.
Az apostol először a korinthusiak gondolkodásának veszélyeire hívja fel a figyelmet: a keresztyénség nem filozófiai rendszer, amelynek elsajátításával eljuthat olyan ismeretekig (gnóssisz), melynek segítségével közvetlen kapcsolatba kerülhet Istennel. Hangsúlyozza, hogy ő korinthusi tartózkodása idején lemondott minden emberi bölcsességről (2,1–4), és csak a Krisztus keresztjének titkáról prédikált nekik, amely a testies gondolkodású ember számára bolondság (1,18k). Az evangélium a legmélyebb bölcsességet tartalmazza ugyan, a korinthusiak azonban még nem érettek erre a bölcsességre (2,6; 3,1k). Először a keresztről szóló tanítást kell megérteniük, ami aztán minden emberi bölcsességet megszégyenít és erőtlenné tesz (1,27k). Ez az egyetlen biztos alap, amire az apostol szerint építeni lehet.
Az erkölcsi lazaság jellegzetes példáit sorolja fel az 5,1–13 és a 6,9–20. Ezeket az erkölcsi lazaságokat a gyülekezet megtűri a maga körein belül. Emellett azonban olyan aszketikus gondolatok is előfordulnak, mint pl. a házasság elvetése (7. fejezet). A pogány kultuszokban levágott áldozati állatok húsának megevését megengedhetőnek tartották némelyek, azzal a megokolással, hogy istenek nincsenek, mert a világmindenség egyedüli Ura Jézus Krisztus. Ez az engedékeny magatartás azonban felháborította a gyülekezet zsidókból keresztyénné lett tagjait, akik a mózesi törvény ételelőírásai szerint éltek (vö. Róm 14,1–15,13; vö. ERŐSEK ÉS GYENGÉK). Ezért Pál arra kéri az előbbieket, hogy az ilyenekre legyenek tekintettel (8,9–13).
Zavar volt a Jézus feltámadásának értelmezésében is. Némelyek ugyanis úgy értelmezték a feltámadást, hogy az nem csupán Jézusra nézve, hanem a hívőkre nézve is megtörtént. Feltámadtak azok a keresztyének, akik függetleníteni tudták magukat a testies kívánságoktól. Ezzel szemben hangsúlyozza Pál a testben történő feltámadás valóságos voltát, de óv attól is, hogy leegyszerűsítve értelmezzék azt.
A városban honos misztérium-kultuszok sem maradtak hatástalanok a keresztyén gyülekezetre. Így voltak pl. olyan asszonyok, akik a misztérium-kultuszokban részt vevőkhöz hasonlóan, fedetlen fejjel jelentek meg az istentiszteleten (11,2–16). A gyülekezet szeretetvendégségén olyanfajta kicsapongások történtek, amelyek a Dionüszosz-kultuszban gyakoriak voltak (11,17–34). Nagy fontosságúnak tartották a látványos eksztatikus jelenségeket a gyülekezet istentiszteletén, mint pl. a nyelveken szólást. Pál a 12–14. fejezetekben a maguk értékrendjének megfelelően minősíti ezeket az eksztatikus jelenségeket, szembeállítva velük egy magasabb értékrendet, a szeretetet. (Ld. KEGYELMI AJÁNDÉKOK)
Az 1Kor eredetisége nem vitatott.
A 2Kor-t Pál az apostoli tekintélyének védelmében írta. A korinthusiak a szemére vetették, hogy megbízhatatlan, mivel a megígért látogatása elmaradt. Pál válasza: azért nem ment el hozzájuk, mert kímélni akarja őket (1,23-2,1). De olyanfajta vélemények is voltak, amelyek Pál apostolságát kétségbe vonták. Pál védekezik a vádak ellen (1,12kk; 2,14kk; 2,1–7,4; 10–13): beszél apostoli tisztéről (2,14kk; 3,1kk; 4,1kk; 5,1kk; 6,1kk; 10,1kk), elhivatásáról, a kapott isteni kijelentésekről (12,1kk), és ezáltal a legszemélyesebb reánk maradt páli levél. Megtudjuk, hogy Pál soha semmit nem a maga személyének szemszögéből néz vagy értékel, hanem mindig a rá bízott evangélium szemszögéből.
Emellett azonban fontos teológiai tanításokat is ad a gyülekezetnek a halál utáni életről (4,1kk; 5,1kk), a békéltetés szolgálatáról (5,20), Krisztus megismeréséről (5,11kk). Fontosnak tartja újra, mélyebb teológiai alapvetéssel a korinthusiak szívére helyezni a jeruzsálemi gyülekezetnek szánt adományok kérdését. Ez a gyűjtés a jeruzsálemi zsidó gyülekezet és a korinthusi pogányokból alakult gyülekezet közötti összetartozás szép megnyilvánulása (8–9. fejezet). Csak ezután tér vissza újra az alapvető kérdésre, apostoli elhivatottságának kérdésére (10,1–12,8).
A levél szerkezete a következőképpen alakul: Prológus (1,1–11), majd Pál védekezése következik: megbocsát az ellene vétőknek; macedóniai tapasztalatok (1,12–2. fejezet). Az apostoli tiszt magasztos volta és az apostolnak a korinthusiak iránt érzett szeretete (3–7. fejezetek). Adakozás a jeruzsálemi gyülekezet szegényeinek (8–9. fejezetek). Pál és ellenfelei; a harmadik látogatás bejelentése (10,1–13,10). Zárórész: utolsó figyelmeztetések, köszöntések, áldásmondás a gyülekezetre (13,11).
A 2Kor eredetisége nem vitatott, vitatott viszont a levél szerkezeti egységének kérdése. Több kutató véleménye szerint az iratot egy későbbi személy szerkesztette egybe, az eredetileg önálló páli levelekből. Megoszlanak azonban a vélemények a tekintetben, hogy hány levél lett egybedolgozva, és hol vannak ezeknek a leveleknek a határai.
a) A 2Kor 10–13 a tudósok szerint a feltételezett, »könnyhullatással írott« levél (2Kor 2,4). Ebben a levélben veszi fel a harcot a gyülekezetbe benyomult álapostolokkal és a gyülekezetre gyakorolt hatásukkal szemben. A levél magva a 11,1–12,11-ben olvasható »esztelen beszéd« (11,21), amelyben Pál keserű iróniával a maga erőtlenségének a fölényével dicsekedik, ami nem más, mint a kereszt megaláztatása.
b) 2Kor 1–8. r. az ún. »kiengesztelődő« levél a tudósok feltételezése szerint. Ebben az apostol áttekinti a gyülekezethez fűződő kapcsolatát (2Kor 1,12-2,4; 7,5–16), az apostoli tiszt alapvető apológiáját adja (2Kor 2,14–7,4), majd előkészíti az adománygyűjtést (8,1–24). Több kutató szerint ez a rész is önálló levél volt (2Kor 2,14–7,4).
c) A 2Kor 9 a kutatók szerint az ún. »kollekta-levél«, amely a gyűjtésre vonatkozóan ad teológiai alapvetést és gyakorlati útmutatásokat.
Összefoglalólag csak annyit mondhatunk, hogy a 2Kor feltételezhetően különböző páli levelek egybeszerkesztésével állott elő. Ezt az állítást azonban rendkívül nehéz volna hitelt érdemlően bizonyítani. A különböző hangvételű részek váltakozása sokféle módon magyarázhatók (levélírás közben újabb nyugtalanító hírek érkezése, diktálási szünet stb.). A 2Kor 1–8 és 10–13 közé beékelődött »kollekta-levél« valóban megtöri ugyan a levél szerkezetét, ez azonban gyakori eset a páli levelekben. Ugyanez az a-b-a séma megvan az 1Kor 13-ban is, amikor egy téma (a) egy exkurzus után (b) újra tárgyalásra kerül (a).
A 2Kor-t Pál Macedóniában írta, ahol Titusszal találkozott, aki megnyugtató híreket hozott neki (2Kor 1,16).
VG
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
