pusztai vándorlás
pusztai vándorlás: Izr. fiainak útja a Vörös-tengeren való átkeléstől addig, amíg Jerikóval szemben a Jordán K-i partjára nem érkeztek (Kiv 15,22–19,2; Szám 10,11–14,45; 20,1–22,1; MTörv 1–3). A Szám 33,1–49 felsorakoztat 40 állomást a pusztában, amely jelzi ezt az útvonalat. A nagyobbrészt ismeretlen, ill. nem azonosítható földrajzi adatok értelmezése igen nehéz, és nemcsak attól függ, hogy a Sinai-hegyet miként kötjük helyhez, hanem attól is, sőt elsősorban attól, hogy a ~t bemutató szövegekből elénk rajzolódó kép mennyire hiteles. – I. Egyiptomtól a Sinai-hegyig. A) A Biblia leírásában. A Kiv 15,22–19,2 szerint Izr. fiai Egyiptomból kivonulva egyenesen a Sinai-hegy felé vették útjukat. Miután a tengeren átkeltek, ® Sur pusztájába vonultak, három napon belül Marába értek, majd ® Elimen áthaladva és (a Szám 33,10 kk. szerint) a Sás-tengernél valahol pihenőt tartva elérték ® Szin pusztáját; itt ették a ® fürjeket és a ® mannát. A Sás-tengertől 2 útvonal jöhet számításba: egy D-i és egy É-i. ® Refidimben Mózes vizet fakasztott az ellene zúgolódó népnek, amely vizet követelve Istent is próbára tette (® Massza, ® Meriba); Józsue – Mózes imájától támogatva – legyőzte Amaleket. Miután apósát meglátogatta, Mózes három hónap múlva a Sinai-pusztába ért. – B) Egy más útvonalra utaló adalékok. 1. A Kiv 17,1–17 szerint Mózes Refidimben a Hórebből fakasztott vizet és a helységet Meribának nevezte el (17,6–7). A Szám 20,1–20 ugyanezt az eseményt Cin pusztájába helyezi, ahol a 27,14; 33,36; MTörv 32,51 szerint ® Kádes feküdt. Ám Kádesnak Meriba vizeivel együtt szerepeltetése (Szám 27,14; MTörv 32,51; Ez 47,19; 48,28) arra enged következtetni, hogy az esemény színhelye Kádes volt. Ugyanígy két helyen van szó (Kiv 16,12 kk.: P és Szám 11,31–34: J) fürjek fogásáról is, amelyek a félsziget É-i részén lehettek honosak. A Kánaán D-i részén nomád életet élő amalekitákkal folytatott harc is inkább Kádes környékére utal, amelynek vizeitől, forrásaitól – magától értetődően – távol akarták tartani Izr. fiait, semmint az egészen D-re eső Sinai-pusztára. A Kiv 15,25 szerint Marában, Egyiptomtól három napi járásra Jahve törv.-t és jogot adott Izr. fiainak és próbára tette őket. Az is Kádes környékére utal, hogy a Ter 14,7 szerint itt volt az Ítélet-forrás, és hogy Masszát is itt kell keresni (a Kiv 17,7 azonosítja Meribával). Hogy Kádesig, amely szt. hely volt, Egyiptomtól 3 napig tartott az út, érthetővé teszi, miért akarnak Izr. fiai a 3,18; 5,3; 8,23 szerint három napi járásra a pusztába menni, Jahvénak áldozatot bemutatni (ez az idő kevés a Sinai-hegy elérésére!). Végül: ha a tengeren átkelést a Szuezi-földszoros É-i részére tesszük (® kivonulás Egyiptomból), ezzel a Kádes felé vivő útvonal jól összeegyeztethető, a Sinai-félsziget viszont annál kevésbé. – 2. Így nem lehetetlen, hogy Izr. fiai hagyományuk egy régebbi változata szerint Egyiptomból közvetlenül Kádesbe vonultak. Ezt a feltevést támogatja, hogy az egyiptomi bányákat a Dzsebel Musa közelében akkor még művelték, ezért kellett, hogy csapatok is legyenek a közelben. Ez a menekülőket visszatarthatta attól, hogy a bányavidéken áthaladva az egyiptomiaknak mintegy a karjaikba fussanak. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a Sinai-hegynél tartózkodásukat, amelyet mindegyik hagyomány említ a ~sal kapcsolatban, későbbi kiegészítésnek kell tartanunk. El kell fogadnunk, hogy Izr. fiainak legalábbis bizonyos csoportjai Kádesből elmentek a Sinai-hegyhez. Emellett szól a MTörv 1,2 is: a Hóreb 11 napi járásnyira van Kádes-Barneától. Egyébként azt, hogy a Sinai-hegy régi zarándokhely lett volna, a számos nabateus feliratból sem lehet bebizonyítani. – II. A Sinai-hegytől Kádesig. A) A Biblia leírásában. 1. A Kiv 15,22–19,2 beszámolójához csatlakozva a Szám 10,11–12,16 a Sinai-hegytől Párán pusztájáig állítja elénk Izr. fiainak útját. Az Egyiptomból való kivonulás utáni 2. év 2. hónapjának 20. napján hagyták el a Sinai-hegyet, és Taberán (= tűz: a táborban büntetésül tűz ütött ki), Kibrot-Hattaván (= a húsra áhítozók sírjai: sokan meghaltak a mohón fogyasztott fürjektől) és ® Haceroton át ® Párán pusztájába értek. Innen Mózes hírszerzőket küldött Kánaánba (13,1–24), hogy tájékozódjanak: milyen az ország ® Cin pusztájától, amely a 34,3 kk. és Józs 15,1.3 szerint Kánaán legdélibb részét alkotta, egészen Rechobig, amely a P szerint Kánaán legészakibb határa volt (Szám 13,21). Amikor a hírszerzők a negyven nap elmúltával, amely alatt kifürkészték Kánaánt, visszatértek Izr. fiaihoz (13,25 kk.), Káleb kivételével úgy ítélték, hogy Kánaánt lehetetlen meghódítani. Erre az egész nép Mózesnek támadt. Jahve büntetésül megtiltotta a felnőtt nemzedéknek, hogy belépjen az Ígéret földjére, csak Kálebbel és Józsuéval tett kivételt (13,25–14,38). Izr. fiai ennek ellenére megkísérelték, hogy benyomuljanak Kánaánba, de egészen ® Hormáig visszaverték őket (14,39 kk.). – 2. A 13,3.21 arra enged következtetni, hogy Cin pusztája a P szerint Párán pusztájától É-ra terült el. Hogy a Kádest Cin pusztájába helyezte, az a Meribával kapcsolatos szójátékon kívül még egy másikra is visszavezethető: a 20,13 a Cin pusztájában fakasztott vízre (vö. 20,1) való tekintettel azt mondja, hogy Jahve kinyilvánította szt.-ségét, szt.-nek bizonyult (vö. 27,14; 33,36; MTörv 32,51). E felfogás szerint tehát Kádes Kánaán része volt, és végleges elfoglalása előtt nem lehetett Izr. fiainak kezén. Ám a MTörv más képet mutat. Az 1,6.19 szerint Izr. fiai a Sinai-hegytől egyenesen Kádesbe vonultak; ez 11 nap alatt volt lehetséges (1,2). Kánaán kifürkészésére Kádesből indultak el a hírszerzők; itt tört ki a lázadás is és innen kísérelték meg a Kánaánba benyomulást is (1,22–46; vö. Bír 11,16 kk.). Ezt a kétségtelenül régebbi felfogást tükrözi a Szám 13,26 is, ahol (P földrajzától eltérően) „Párán pusztája” Kádeshez kapcsolódik. Kádes itt töredék a Jahvistának a hírszerzők útjáról szóló beszámolójából (Szám 13,17b–20.22–24.27–31), amely út egészen Negeb pusztájáig és Hebron környékéig vezetett Kánaán földjén. Mivel a 20,1 (P) és 33,36 szintén kiegészítésként tartalmazza Kádest (33,36: a Cin pusztáját szorította ki, amely eredetileg a helyén állt), lehetséges, hogy a P szándékosan kerülte ezt a nevet. – 3. A 33 a Sinai-hegytől Cin pusztájáig Kibrot-Hattaván és Haceroton kívül még 18 más állomáshelyet sorol fel. Vsz., hogy a szerző ki akarta a 11–12 gyér adatait egészíteni Izr. fiainak a Sinai-hegytől Párán pusztájáig megtett útját illetően, hiszen „a pihenőket tartva odébb vonultak” (10,12; vö. MTörv 1,2) feltételezi, hogy a három megnevezettnél még több állomása is volt a ~nak. Ezzel szemben áll, hogy a Szám 33-nak vsz. nincs saját tört.-i értéke, hanem meglehetősen kései hagyományt képvisel, amelynek földrajzi adatai egyfelől a P, másfelől a J és E hagyományaiból származnak, és hogy a táborhelyek 40-es számát elérje, útibeszámolókból is merített. M. Noth felteszi, hogy a szerző zarándokoknak állította össze az úti beszámolót, akik a Pentateuchus adatainak felhasználásával Kánaánból a Sinai-hegyre mentek (ÉNy-Arábia). – B) Vajon összhangban áll-e ez a feltevés a Kádes-hipotézissel? Hogy a MTörv 9,22 Masszát Tabera és Kibrot-Hattava közt említi, az arra enged következtetni, hogy ezek a helységek Kádes környékén feküdtek (bővebben lásd alább). Azok az események, amelyek etiológiailag összefonódtak Tabera és Kibrot nevével (nem kétséges: mindkét helység létezett ettől függetlenül is), eredetileg olyan vidékhez kapcsolódhattak, amelyre Izr. fiai egy régebbi hagyomány szerint közvetlenül Egyiptomból való kivonulásuk után érkeztek, és amelyen évekig ott is maradtak; így valójában a Sinai-hegytől Kádesig vonulással nincsenek összefüggésben. Csak amikor a Sinai-hegynél tartózkodásban, amely erre az időre esett, a ~ tetőpontját kezdték látni, akkor színezték ki a Sinai-hegytől Kádesig tartó utat is – mint ahogyan az Egyiptomból való kivonulást, valamint a Sinai-hegyig megtett utat is – különféle kádesi időre visszamenő emlékekkel és különféle topográfiai adatokkal. – III. A negyven év a pusztában. 1. A P szerint Izr. fiai lázadásuk és Hormánál elszenvedett vereségük után 40 évig éltek Párán pusztájában (Szám 14,33 kk.). Innen fürkészték ki a hírszerzők Kánaánt (12,16; 13,3), és ide is tértek vissza (13,26); itt kellett meghalniuk azoknak, akik a lázongáskor 20 éven felüliek voltak (14,29.32 kk.). A 20,1: hiányzik az évek száma. Ha a hiányzó szám 40, ami vsz., mert a 20,1–12 arra akar magyarázatot adni, hogy Mózes és Áron miért nem vezethették be az arra alkalmas időpont elérkeztével a népet az Ígéret földjére, akkor Izr. csak a 40. év végén hagyta el Párán pusztáját és vonult Cin pusztájába. Mivel Izr. a J és E hagyománya szerint már a ~ elején Kádesben volt, azt kell feltenni, hogy a Szám szerzője, aki a különféle hagyományokat összeolvasztotta, ezt a számot kihagyta. Az az észrevétel, hogy a nép Kádesben letelepedett (20,1) és az a tény, hogy Mózes Kádesből követeket küldött Edomba (20,14–16), arra enged következtetni, hogy Izr. hosszasan időzött ezen a területen (vö. MTörv 1,46). – 2. Annak a föltevésnek, hogy Izr. 40 évig tartózkodott Kádesben (v. Párán pusztájában) ellene mond a Szám 14,25 és a MTörv 2,1–3, ahol a Kádesből a pusztába való visszatérésről van szó (a Sás-tenger irányában), és egy 38 évig tartó nomád életről a Szeir-hegységnél (2,14). E 2 ellentétes állításnak lehet tört.-i alapja olyan értelemben, hogy a törzsek egy része letelepedett Kádesben, mások viszont – félnomád életet élve – továbbvonultak a pusztába. – 3. Nem lehetetlen, hogy a Szám 33 a Moszerot és ® Ecjon-Geber közé eső állomásokkal Izr.-nek Kádes környékéről a Sás-tengerig vezető útját akarta bővíteni. A helységek részben azonosak azokkal, amelyeket annak az úti beszámolónak a töredéke tartalmaz, amely Mózes beszédét megszakítja (MTörv 10,6 kk.). Az eltérő megfogalmazásból, a Moszerot és Bene-Jaakán helységnevek fordított sorrendjéből, valamint abból, hogy Áron a 10,6 kk. szerint Moszerotban halt meg, a Szám 33,38 szerint viszont Hór hegyén, arra következtethetünk, hogy a pusztai állomások 2 jegyzéke független egymástól. A 33,30–36 vsz. olyan hagyományt képvisel, amely éppen úgy, mint a MTörv 10,6 kk. felölelte hagyomány, eredetileg a Kádestől Moábig tartó útvonalra vonatkozott. – IV. Kádestől a Jordán völgyéig. Mivel a Szeir-hegységet nem lehet biztosan helyhez kötni, és Edom környékének kiterjedése is bizonytalan, az Egyiptomból való kivonulás e részével kapcsolatos szövegeket nehéz értelmezni. N. Glueck bebizonyította, hogy az ® Arabától K-re eső fennsíkon a Kr. e. 13. sz.-ban egy határainál jól védett, virágzó állam volt; ebben jogosan keresik Edomot. Hogy Edom hatalma akkor a tőle Ny-ra eső területre is kiterjedt, azt a régészeti leletek alapján nemigen tarthatjuk valószínűnek. – 1. Az irodalmi formát, amelyben a J és az E Izr. Kádestől a Jordán völgyéig vezető útját elénk állítja, a történelmi ellentétnek és Edom akkori hatalmi helyzetének figyelembevételével kell szemlélnünk (vö. Ter 27,40; 1Kir 11,14–22.25b; 2Kir 8,20–22). Kádesből elindulva az edomiták földjének határánál Mózes szabad átvonulást kér Edom királyától, és megígéri, hogy a királyi útról nem tér le (vsz. arról, amely el-Akabától É felé Szíriába vezetett; Szám 20,14–21). Ez feltételezi, hogy a királyi út és Araba legalábbis a Holt-tengerig edomita területre esett, hiszen az elutasítás következtében Izr. arra kényszerült, hogy Edomot D-ről (21,4; MTörv 2,8; Bír 11,17 kk. hallgatólagosan megengedi ezt a feltevést) és K-ről megkerülve vonuljon át a pusztán (vö. MTörv 2,7 kk.; Bír 11,18; a Szám 21,11 által igazolva). Ezzel szemben a MTörv 2,29 arról számol be, hogy Edom – miként Moáb – szabad átvonulást adott (vö. 2,18). Útközben kígyók támadtak a karavánra, amelyek marása halált okozott. Mózes rézkígyót (® kígyó) csinált a baj elhárítására (Szám 21,4–9). ® Szichon környékének meghódítása után (21,21–35) Izr. végül a Jordán völgyében, Jerikóval szemben (22,1) ütött tábort; ®Józsue. – 2. Úgy látszik, hogy a P számára Edom nem támasztott a ~ során nehézségeket, hanem megengedte Izr. fiainak, hogy az Arabát valahol az É-i részén szeljék át. Míg a ® Hór hegységet, ahova Izr. a P szerint Kádesből elindulva (20,22) vonult, ugyanúgy nem tudjuk helyhez kötni, mint a következő állomást, Calmonát (33,41 kk.), addig a harmadik állomás, Punon biztosan Araba É-i részén terült el. Az Araba és a Jordán közti út leírása (21,10–35) eltérő eredetű elemekből tevődik össze, és meglehetősen homályos. A 33,45–49 szerint Izr. fiai Dibonon és az Abarim-hegység É-i részén (Nebo, Piszga) vonultak át. – V. A ~ a próféták írásaiban és a zsoltárokban. 1. Ám 2,10 és 5,25 tanúsítja, hogy Izr. hagyományában nagyon régtől fogva elevenen élt egy 40 évig tartó ~ gondolata. 5,25: a próf. a ~t a saját korával állítja szembe, amelyre a fényes, de lélektelen kultusz volt jellemző, míg a ~ idején nem volt áldozat; ennek ellenére – amint a próf. hallgatólagosan feltételezi – Jahve tetszését találta a kultuszban. Ozeás próf. még világosabban fogalmazta meg e gondolatot: a ~ ideje az első szerelem időszaka volt, amikor Izr. (mint egy menyasszony) viszonozta Jahve szeretetét, és Egyiptomot elhagyva követte Jahvét (Oz 2,17; 11,1; 13,4 kk.). Mihelyt letelepült életmóddal került kapcsolatba, a termékenység kultuszának vonzásába került, és eltévelyedett (9,10; vö. Szám 25). A pusztában való életet magát a próf. nem tekinti eszményinek, csak a belső megvilágosodás eszközét látja benne. Ezért Izr. megtérése olyan neki, mint egy ~: Jahve az eltévelyedett népet a pusztába csábítja, ahol sátrakban kell laknia, hogy a szívére beszélhessen (Oz 2,16; 12,10); utána visszakapja szőlőskertjeit (2,17). Jeremiás szintén eszményinek ítéli vallási szempontból a ~ idejét (Jer 2,2 kk.); Jahve pásztorként vezette nyáját a kietlen pusztában (2,6; vö. Oz 13,5; Iz 63,11–13; Zsolt 77,20 kk.; 78,52 kk.; 105,38–41; Bölcs 16,1–14; 19,8 kk.). Deutero-Izajás a ~t szívesen alkalmazza a fogságból való kiszabadulás képéül; Jahve vezeti népét a pusztában és vizet fakaszt a sziklából, hogy népe szomját csillapítsa (43,20; 48,21; vö. 35,6 kk.). – 2. Ezenkívül vannak részek, amelyek a Kiv és a Szám nyújtotta képpel pontosabban is egybevágnak. Ez a különbség a különféle szövegek tanító, ill. erkölcsi célzatára vezethető vissza. A Zsolt 95,10 szerint Jahve a ~ 40 éve alatt viszolygott Izr.-től, mert a nép újra meg újra eltévelyedett és nem értette meg Jahve útjait (vö. Ez 20,10–26). Ezért a zsoltáros felhívja kortársait, hogy hallgassanak Istenre, ne keményítsék meg szívüket mint Meribánál és Massza napján (Zsolt 95,7 kk.; vö. MTörv 6,16); akkor az atyák próbára tették Jahvét (Zsolt 78,18.41; 81,12 kk.; 95,9; 106,14). De Jahve még mindig készen áll, hogy ugyanolyan v. még nagyobb jót tegyen velük, ha útjain járnak (81,14–17).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
