TÁRGYESET
TÁRGYESET, (tárgy-eset) ösz. fn. Nyelvtani ért. a szónak azon viszonybeli állapota, illetőleg változata, melybe jön, midőn bizonyos cselekvésnek, illetőleg át- v. kihatásnak mintegy kitűzött czélját, tárgyát képezi. (Accusativus). Némelyek szenvedő eset-nek hívják. A tárgy v. szenvedő eset tehát szabály szerént ki- vagy átható igével jár, s annak mintegy hatása alá van vetve, pl. embert látok, kenyeret szelek. De minthogy széles értelemben nem csak az átható, hanem az önható, sőt középigék is gyakran kiható erőre vonatkoznak, innen tárgyesetes nevet ezek némelyike is vonzhat, pl. megülöm a lovat, megfutom a pályát, e világot lakom (Simai Kristóf). „Most élem gyöngyvilágom, míg virít ifjúságom.“ (Népdal). Nyelvünkben a tárgyeset raga önhangzók, továbbá l, n, r és s, sz, z, zs mássalhangzók után rendszerént t, egyéb mássalhangzók után alhangu szókban: at, ot, felhanguakban: et, ět, öt. – E szótárban minden egyszerü – nem összetett – névnél ki van téve, hogy az elszámlált 6 rag közől melyik járul az egyes számbeli névhez. A többes számhoz az általános népnyelvben és az összes irodalomban alhangú nevek után mindig at, fenhangúak után et, pl. házak-at, templomok-at, utczák-at; hegyek-et, gyöngyök-et, csengetyűk-et; dunántuli s némely más szójárásban eléfordul ot, öt is; de az irodalom csak az általánosb szójárást követi.
Érdekesnek véljük megérinteni: nyelvbölcseleti tekintetben mit tartanak a tudósok általában a tárgyesetről. T. i. azt tanítják róla, hogy eredetileg a ,hová’ viszonyt fejezi ki. „Valamely dolognak egy más dologra vonatkozása az időben, tevékenységénél vagy állapotánál fogva háromféle módon történhetik. A vonatkozás lehet a kiindulási pont: a ,honnan’; a czélpont: a ,hová’; a nyugpont: a hely, a ,hol’... A tárgyeset (accusativus) eredetileg a czélt fejezi ki, a mozgást vagy irányt, a végpontot mind a térben mind az időben is.... Ez legáltalánosabb és legelvontabb jelentésében a szenvedő tárgy esete, azon tárgyé, melyre a tevékenység, mint czéljára kihat... A tárgyeset jellemző betühangja a szanszkritban, zendben és latinban m, a görögben n.“ (System der Sprachwissenschaft von K. W. l. Heyse). S egyszersmind megjegyzi, hogy Pott szerént (Etymologische Forschungen) a tárgyeseti m az osszét nyelvben (kaukázi nép Oroszországban) mint utóljáró ma ,ho-va’ értelemben csakugyan létezik.
Schleicher Ágoston „Compendium der indogermanischen sprachen“ czimü munkájában e nyelvekről ezt tanítja: „Az egyes szám tárgyesetének jegye mássalhangzón végződő törzs után -am, önhangzón végződő után majd mindenütt -m, mely az am rövidülésének tekinthető. A köznemü törzsek (die neutralen stämme) némely kivétel alá esnek (t. i. azok rendszerént nem különböznek az alanyesettől).
Ezen -am, -m, – folytatja Schleicher – rokonnak látszik a törzsképzésekben gyakorta használt -m elemmel, ennél fogva kell lenni oly névmási törzs-nek, melynek m a fő eleme. Ilyen létezik a régi hinduban, és némi változásokkal ekként hangzik: ama- (alanyesete: áma-sz [= magyar emez], amu- (= ama, pl. az egyesi hímnemü tárgyesetben: amú-m) és ami- (= ama, pl. a többesi himnemü instrumentalisban: ami-bhis) és mutatói functióval bír. (A magyar jelentést, mely Schleichernél németül van kitéve, mi irtuk, nem Schleicher). „Ezen törzseknek alkalmasint am névmási gyök szolgál alapul.“ stb. Bopp Ferencz szintén azt tartja (e szóval: wie ich nicht zweifle) hasonlító nyelvtanában, hogy a tárgyeset m-je, melyet a köznemüek (neutrumok) már az alanyesetben (nominativusban) is fölvesznek, névmási eredetü, sőt némely névmási törzsek tárgy- (és egyszersmind alany-) esetéről is, mely t, d, úgy vélekedik, hogy ennek eredete szintén a szanszkrit ta (= er, dieser, görögül το, góthul tha stb.) névmási törzsben keresendő, pl. a szanszkrit ta-t, latin is-tu-d, góth thatta. Ha, a magyar tárgyeseti t rag eredetét nyomozzuk, azt igen egyszerüen a tova (régiesen és tájdivatosan ma is: ta, toa) vagy, ha inkább tetszik, az oda szóban találjuk fel, melyek épen a ,hova’ viszonyt fejezik ki, mely Heyse, Pott s némely mások szerént a tárgyeset jelleme; de amelyekben ha, Schleicher és Bopp nézeteit fogadjuk el, a mutatás fogalma is megvan.
Némely más nyelvekből még följegyezzük az érdekesbek tárgyeseteit.
Az ismeretes nyelvek között legtökéletesebben egyezik a magyar tárgyeseti raggal a héber ét, et (
), de amely a neveknek elébe tétetik és csak határozott főneveknél (bei bestimmten Substantiven) használtatik, ilyen határozott főnevek, melyek névmutatóval jelölvék, továbbá tulajdonnevek stb. Ezen ét eredetére nézve Gesenius (Lehrgebäude. §. 177.) azon nézetben van, hogy az valamely elavult névmás, mely mutató természetü volt s alanyesetek előtt is állhatott és áll is gyakran a régi könyvekben. Ugyanő azt is megengedi, hogy az rokon lehet és v. jés (
), arami nyelven: it szóval, mely am. ott v. itt levő (da vorhanden).
), de amely a neveknek elébe tétetik és csak határozott főneveknél (bei bestimmten Substantiven) használtatik, ilyen határozott főnevek, melyek névmutatóval jelölvék, továbbá tulajdonnevek stb. Ezen ét eredetére nézve Gesenius (Lehrgebäude. §. 177.) azon nézetben van, hogy az valamely elavult névmás, mely mutató természetü volt s alanyesetek előtt is állhatott és áll is gyakran a régi könyvekben. Ugyanő azt is megengedi, hogy az rokon lehet és v. jés (), arami nyelven: it szóval, mely am. ott v. itt levő (da vorhanden).
A szïrjän nyelvben a tárgyeseti rag: ösz, esz, de csak az élő lények neveinél, pl. pi-ösz, fiút, mamösz, anyá-t, bátj-esz, atyá-t, verösz-ösz, férj-et; más neveknél a tárgyeset hasonló az alanyesethez, pl. nim, név és nev-et, zarni, arany és aranyat, ki, kéz és kezet. Az sz és t közel rokon hangok levén ösz, esz mint látjuk hasonló a magyar at, et, ot, öt raghoz.
A tatár nyelvekben a tárgyeseti rag csaknem mindenütt ni, nï (Kasem-Beg), pl. er-ni férfi-t, kapu-nï kapu-t, arszlan-nï orozlánt-t; az oszmanliban csak i v. ï van, pl. er-i, kapu-ï, arszlan-ï. A ni az árja nyelvbeli különösen a görög n raggal egyezik; és ha a mutatást veszszük alapul, mind a ni szócska, mind az i gyökelem, pl. i-hol, i-ly, i-tt szókban mint mutatásra vonatkozók, feltaláltatnak a magyar nyelvben is.
A mandsu nyelvben a tárgyeseti rag: be, pl. bandan-be, pad-ot, taili-be, tál-at, boszo-be vászn-at, szövet-et. Ezen be egyezni látszik az eléb-e, feli-be, közi-be, szók be végzetével, mely teljességgel nem a beható be rag, hanem a to-va, ho-va szókban levő mély hangu végzetnek megfelelő magas hangu ve, mely néha je-re is változik, mint elé-je, fölé-je.
A mongol nyelvben mint a többi függő (obliquus) eset úgy a tárgyeset is kétféle: egyszerü és birtokos. Az egyszerü tárgyeset raga vagyis végzete önhangzók után: ji, mássalhangzók után i, pl. üge-ji, igé-t, ere-ji, férfi-t, erdem-i, érdem-et, bajan-i, vagyon-t. A birtokos tárgyeset (accusativus possessivus) egyszersmind a személynévmások birtokát is kifejezi, s képzője Schmidt szerént önhangzók után: ben, mássalhangzók után jen, pl: ügeben, igém-et, igéd-et, igéjé-t, igénk-et stb. bajanjen, vagyonom-at, vagyonodat stb. (A ben első része be, mint látjuk, a mandsuból van átvéve. Az n pedig mindkét képzőnél a gen szót pótolja, mely a többi függő esetben egészen is eléjön, és egün-ü [= övé] szóból módosult, úgy, hogy Kowalewszkinél jü-gen is mint tárgyeseti végzet szintén teljes alakban eléjön, a kalmukban is bén, jén alakokban a hosszú é világosan összehúzásra mutat).
A finnben (szuómiban) azt tartják, hogy tárgyeseti rag nincsen, hanem más módon fejezi ki a tárgyesetet, még pedig háromféleképen, t. i. egyszer az egyes birtoki (vagyis sajátitó, ú. m. -n), másszor a nevező (vagyis alanyeset), harmadszor a határozatlan (ta, tä v. a, ä) által. (Fábián István).
A japáni nyelvben a tárgyeseti rag: vo, pl. fito-vo, férfi-t, onago-vo, nő-t. Egyezik hangokban a ho-va, to-va szók utóbbi (va) részével.
A mai sínai nyelvben a tárgyeset egyik jegye: pa, de amely a névnek elébe jön, pl. pa dsin (mint a héberben az ét) ember-t, pa kin arany-at; egész mondatban: pa dsin kien liao embert látott (liao multat jelent). Valamint föntebb az árja nyelvekben az m, úgy a mandsu, japáni, sínai nyelvekben is a b, v, p mint ajakhangok alkotják a tárgyesetet.
Érdekes még a persa tárgyeseti végzet, mely rendesen: rá, de amely néha a tulajdonító eset raga is, pl. zen-rá asszony-t v. asszony-nak, dsán-rá lelk-et v. lélek-nek; dsá-rá hely-et v. hely-nek. Ezen rá, (
) végzetről a nyelvtudósok azt tartják, hogy az ráh v. rái (
, v. 
) névtől származott, mely annyi mint út. (Joannis Augusti Vullers Lexicon Persico-Latinum Etymologicum. Tomus II. pag. 1.).
) végzetről a nyelvtudósok azt tartják, hogy az ráh v. rái (, v. ) névtől származott, mely annyi mint út. (Joannis Augusti Vullers Lexicon Persico-Latinum Etymologicum. Tomus II. pag. 1.).
Végül megjegyzendő, hogy a melléknév magyarban a tárgyeseti ragot mint más eseti ragokat is ha a főnév előtt áll, föl nem veszi, vagy is valamint Kazem-Beg szerént a töröktatár nyelvben, de több más, kivált altaji nyelvben is, a főnév raga a reá vonatkozó s előtte álló melléknévhez is tartozik, pl. jó embert, jó embereket stb. Ezen sajátságon kivül nem létezik név a magyar nyelvben, mely a tárgyeseti ragot nélkülözné. Mindazáltal némely kifejezésekben elhagyható, de mindenkor ki is tehető. Ilyen esetek 1) az egyes első vagy 2-ik személyraggal használt főnevek, pl. könyvemet, könyvem elvitték; pénzedet, pénzed ellopták. A többesi személyragok már nem szeretik nélkülözni a tárgyeseti ragot, legalább az irodalom nem igen él ezekkel: könyveink elvitték, pénzeitek ellopták. – Hasonló módon használtatik 2) engemet és engem, tégedet és téged; de már mink v. bennünk és titek v. bennetek tárgyesetileg nincs szokásban, noha tibennnetek, e helyett: tibenneteket, eléfordul a régi Halotti Könyörgésben. 3) Régiesen szokásban volt és a nép nyelvén néhutt ma is szokásban van, hogy a határtalan módu ige mellett csak alanyeset áll, pl. fa-vágni, szőlő-kapálni, széna-gyüjteni, ruha-venni stb. (Vass József). A székelyeknél is eléjönnek: búzavirág-szedni, zab-aratni, csidma-venni, szerencse-próbálni stb. (Kríza J. gyüjteménye). De, mint érintők, még a népnyelvben is általánosabban használják: fát vágni, szőlőt kapálni, szénát gyüjteni stb. 4) Régi iratokban találjuk azt is, hogy részesülők és állapotjegyzők mellett szintén csak alanyeset áll: „A vár tharthására való kőcségemmel egyethemben szám vetvén.“ Levél 1546-ból. (Szalai Ág. 400 m. l.). „Ez levél látván siessön ide be.“ Levél 1554-ből. (Ugyanott). A Müncheni codexben is számtalanszor eléjönnek a mondottakhoz hasonló kifejezések: tanálcs tartván (118. l.), ő keze kinyojtván (46. l.), ajtó betévén (26. l.), térdek hajtván (119. l.); ő míg e beszéllette (adhuc eo loquente. 51. l.). Ma is mondjuk közbeszédben: e tudva, a mondó vagyok, ezek helyett: ezt tudva, azt mondó vagyok.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
